- Most pedig... - tolta elém a másik széket. -Beszélgetni fogunk.

A tetőn voltunk.

A torony legeslegtetején.

Oh, istenem. Dühös voltam.  Dühös voltam! Barnes vajon szeret engem?

Megvédett engem. De még is... még is... a férfi minden egyes alkalommal gyűlölettel néz rám. 

-Oh, James Buchanan Barnes -nevettem fel. -Te? Beszélgetni?

-Magyarázd el nekem, miért haragszol meg rám minden egyes nap - kezdte.

-De én nem... - kezdtem.

-Na persze - kortyolt üveg sörébe.

Egyszer kedves velem, egyszer pedig rám sem néz, gúnyos és úgy beszél, mint aki ki nem állhatná a tényt, hogy itt vagyok.

-Nem tudom miről beszélsz.  - biccentettem kitartóan.

-Mi bajod van, Raven Rainfield? - szugerált.

-Miért voltál Oroszországban? - biccentettem oldalra a fejem.

-Dolgom volt. - biccentett, Én pedig dühösen fújtatva csaptam a szék kettő karfájára felállva. 

-Oké, ennyi. Jó beszélgetés volt.

-Várj, várj... - ciccegett. -Oké. Értem - ragadta meg a kezem, Én pedig kérdőn lenézve rá vártam vállaszát. Barnes idegesen nézett rám. -Ülj le.

-Miért, most már beszélgetni akarsz? - vágódtam a székbe.

-Nem akarok beszélni róla.  Nem, nem. Nem beszélhetek róla - mondta, Én pedig felhorkantva fújtattam és álltam fel megint. -Jó, jó, értem! - állt fel Ő is.

-A francba Barnes, gyerekünk lesz! - kaptam a homlokomhoz, elfordulva tőle.

-Tudom, Én... - nyalta meg alsóajkát.

-Legyél velem őszinte -fordultam felé ziláltan.  

A süvítő szél hajamba is belekapott, és a rajtam pihenő bőrkabátba is. Barnes a szemöldökét ráncolva nézett rám.

-Bármikor. - mondta rekedtes hangon.

-Ha nem lenne a baba - meredtem rá.

De nem tudtam kimondani.

-Raven? - kérdezte Barnes, közelebb lépve hozzám, de azonnal hátráltam is.

-Miért vagy velem ilyen, Bucky? - kérdeztem feszülten.

-De még is milyen? - lépett újra közelebb,  ám magassarkúmban léptem hátra.

-Miért törődsz velem? - túrtam bele két kézzel hajamba.

-Nem értelek, Raven - lépett hátra.

-Miért viszel el ebédelni? - kezdtem. -Miért veszel nekem virágot Bucky? - kérdeztem. - Miért vagy velem ilyen? - kezdtem. -Miért védsz meg, ha Reenah üvölt velem, miért hívod fel Deborah-t hogy megtudd az ebédszünetem? - kiabáltam túl a szelet. -Rám adod a kabátod...

-Raven, gyermekünk lesz - mondta a szemöldökét ráncolva.  Tudta, mire gondolok.

-Igen, Bucky. Gyermekünk lesz - mondtam. -Egy babánk. És Te nem mesélsz semmit -néztem a szemeibe.

-Mit akarsz Raven - ragadta meg óvatosan csuklómat.

-Mit csináltál Oroszországban? - kérdeztem bizakodóan.

-Nem mondhatom el - mondta halkan.

-A francba Bucky - léptem el tőle a szélben.

-Raven, kérlek értsd meg -  mondta komoran.

-Nem, nem... Én...nem tudom megérteni -  kaptam a fejemhez. -Bucky -fordultam felé. 

-Én... - kezdte.

-Ha nem lenne a baba - kezdtem újra. -Akkor is itt lennél velem? - fejeztem be komoran.

-Tessék? - meredt rám döbbenten.

-Ha nem lenne a baba - mondtam. -Akkor is ilyen lennél velem, Bucky? - kérdeztem félve a választól.

-Nem... én nem értem Raven - kezdte félve.

Nem akart válaszolni. Attól félt, ha bármit is mond, vége.

-Egy gyerekünk lesz Barnes -mondtam remegő hangon.

-Miért hajtogatod ezt - nézett rám ijedten. -Mit művelsz? -kérdezte döbbenten. 

-Ha előre gondolsz, mit látsz James? - léptem közelebb hozzá.

Imádtam a férfit. Tökéletes volt. De tudnom kellett. Én vagyok az, akit szeret, vagy csak a baba?

Velem tervez jövőt, vagy csak a babával?

-A babát, vagy egy családot - szipogtam.

-Én nem... Én nem.. nem tudom! - esett kétségbe.

-Bucky - ragadtam meg a két gallérját. -Csak a baba miatt vagy velem? - kérdeztem suttogva. -Mi lesz, ha a baba megszületik? - kérdeztem szipogva.

-Raven, nem tudom! - hajtogatta.

-Ha megszületik, majd két hetente nálad lesz, vagy nálam? - nevettem fel könnyes szemekkel. -Majd Stark jön és felveszi, hogy nekünk ne kelljen találkoznunk? - töröltem el könnyeim. 

-Kezdesz megijeszteni. - mondta őszintén.

-Bucky - kezdtem. -Én egy családot szeretnék. Egy óriási szerető családot. - mondtam halkan. -Egy olyan apát akarok a gyermekemhez, akinek nem esik nehezére elmondani, miért tűnt el egy hétre, semmi szó nélkül. - suttogtam. 

-Raven.

-Nekem ez így nem megy. - biccentettem könnyek között. 

-Raven, mi a francért csináljuk most ezt? - tette le az üveg sört. 

-Barnes, nekem egy család kell. - suttogtam. - Te a jövőben... látnál egy családot? - léptem el tőle.

-Ne csináld ezt velem Raven. - suttogta.

-Őszintén felelj. Benne vagyok a jövődben? - suttogtam szipogva.

-Nem... nem tudom. - hebegett. -Én... nem tudom.

A zipzárhoz kapva húztam le a bőrdzsekit magamról.

-Értem.  -vettem le végleg a kabátot.

-Raven, ne csináld - kezdte.

-Köszönöm a napot. Én szerintem most... haza megyek - biccentettem a lift ajtaja felé.

-Reenah telebeszélte a fejed. Nem vagy magadnál jelenleg... - fordult utánam kapkodva.

-Nem, nem. Ez én vagyok.

-Had vigyelek haza - rázta a fejét. 

-Még nem tudom, dolgozni megyek -e - vontam vállat. -Lehet nem a legjobb ötlet. 

-Raven beszéljük meg. - állt elém.

-Oké.  Beszéljük meg. - vettem egy mély levegőt.  -Miért tűntél el Oroszországban? - kérdeztem, Ő pedig lesütötte a szemeit.

-Ezt nem mondhatom el.

-Azt mondtad randizgatunk, tehát van valamink. Akkor miért nem mondhatod el? - kérdeztem hitetlenül, megtörölve az orrom.

-A francba Raven, újságíró vagy, neked ez az életed! - ragadta meg a vállamat kifakadva, nekem pedig azonnal elakadt a lélegzetem. - A világ összes sztoriját eladod, ez a munkád. Ha ez kiderül... - kezdte, de amint realizálta mit is mondott, döbbenten állt le.

Oh.

-Hűha. -préseltem ki magamból. -Oh, te jó ég - kaptam arcomhoz, amint érezni kezdtem, hogy könnyeim záporként szaladnak le nyakamon.

Barnes tekintete apró kis lyukakat égetett belém.

-Raven, Én... - kezdte azonnal. Semmi döbbenet, semmi bűnbánás, semmi. Tudta. Oh, de jól tudta.

-Végeztünk Barnes. - mondtam. -Majd hívlak hét hónap múlva. - kerültem ki, kilökve magam előtt a vészlejárat lépcsőjének ajtaját.

ELSŐ ÉVAD VÉGE.