A szürke huzatban fekve söpörtem el hajamat arcomból. A férfi csendben szuszogott mellettem, azaz mögöttem. 

Hasamra simítva a kezemet vettem egy mély levegőt. 

Barnes azonnal közelebb húzódott hozzám, és meleg, jól eső tenyerét kerekedő pocakomra simította.

Nem volt nagy, de még a vak is láthatta, hogy kisbabám lesz. Kisbabánk lesz.

Bucky óvatosan nyomva egy apró csókot meztelen vállamra engedte ki a benttartott levegőt.

-Miért nem alszol? - suttogta.

-Te, miért nem alszol? - suttogtam rekedtes hangon.

-Én alszok.

-Akkor nem beszélnél - gondoltam át.

-Ez elmondható rád is. - suttogta a fülembe, megragadva a derekam és magához ölelve köszörülte meg a torkát.

-Csak gondolkodom.

-Annak sosincs jó vége. - morogta.

A hideg lassan futott végig a testemen, így összekuporodva húzódtam jobban Barnes meleget árasztó testéhez, amire a férfi felmorrant.

-Mi az? - kaptam fel a fejem.

-Semmi, semmi. - suttogta halkan, arrébb húzódva tőlem. 

-Arrébb feküdhetek, sajnálom, Én... - kezdtem.

-Ne, ne! - kapott utánam. -Maradj.

-Mi a baj? - feküdtem el dühösen. 

-A feneked - vágta rá lesütve a szemeit.

Oh.

-Oh.

-Bocsáss meg. - mondta komoran.

-Nem, nem, dehogy. Nincsen semmi baj - mondtam hevesen verő szívvel.  -Én, öhm.. - kezdtem. -Kimehetek a kanapéra, ha gondolod.

-Nem. - ölelt át újra.

-Bucky, mi lesz most? - kérdeztem egy kis idő után.

-Hm?

-Veled. - mondtam halkan.

-Velem?

-Körözött bűnöző vagy. Több embert megsebesítettél, és senki sem tudja mi miatt. - motyogtam magam elé. 

-Téged kerestelek.

-Szép próbálkozás.  - horkantottam. - Mi lesz most? Mi lesz így? - kezdtem.

-Raven, ne pánikolj... - kezdte.

-De, pánikolok! - könyököltem fel azonnal. -Te vagy a gyerekem apja és... - kezdtem.

-Rainfield, hajnali három óra van!

-Kevésbé sem érdekelhetne. Te jó ég, mi lesz veled? - ragadtam meg a kezét. 

-Nem lesz semmi, Én.. - kezdte.

-Mi az, hogy nem lesz semmi? Hogy lehetsz ilyen nyugodt?! - ragadtam meg az arcát mellette fekve. -Oh te jó ég. Mi van, ha nem látjuk többet egymást, ha egyszer elkapnak? - sikkantottam döbbenten.

-Nyugodj meg, Raven... - kezdte, harmadjára.

-Hogy nyugodhatnék meg? A gyerekem apa nélkül fog felnőni! - kezdtem óriásira kerekedett szemekkel, igen is pánikolva. -Nem foglak látni többet, Én... te jó ég engem is..

Barnes hideg tenyere találkozott össze a folyamatosan hadaró ajkaimmal.

-Beidéztek. Holnapra. Stark beszélt az elnökkel. Megkaptam a levelet, holnap bemegyek, tárgyalás lesz. - mondta, míg Én abbahagytam a motyogást tenyerébe.

Az éjjeli szekrényen pihenő kislámpát felcsapva fordultam vissza felé dühösen villogó szemekkel.

Oh, terhes hormonok. Terhes hangulatingadozások...

A férfi felszisszenve hunyta le a szemét, szemei elé emelve a hideg kart.

-És ezt még is mikor tervezted elmondani nekem? - harsantam rá dühösen, pizsama trikóm csipkés pántját visszahúzva a vállamra.

-Tessék? - döbbenten le azonnal.

-Nem mondtad el nekem. - néztem rá dühösen. 

-Az elmúlt öt percben csak ezt próbáltam elmondani! - könyökölt fel. Hosszú haja kócosan hullt arcába. 

-Nem! Egész nap nem szóltál! - löktem meg mérgesen a vállát. -Nem jutott volna eszedbe egyszerűen kinyögni bármikor is, hogy hé Raven, minden f*sza, holnap amúgy egy tárgyalásra megyek, aminek fogalmam sincs mi lesz a vége.  Hé, Raven! Az is lehet, hogy nem találkozunk többet mert lecsuknak emberek terrorizálásáért. Ó, tudod mit? Lehet nem is találkozok a gyerekünkkel. - hadartam idegesen.

-De nem fog ilyen történni! - meredt rám döbbenten. 

-Nem ez a lényeg! - harsantam. -Nem mondtad el! - rúgtam le magamról a takarót, kiszállva az ágyból.

Szatén pizsamám megcsillant a fényben, ahogy idegesen léptem a még Thortól kölcsönkapott papucsba. Körülbelül hat számmal volt nagyobb, mint az igazi lábméretem.

-Most meg hova a francba mész? - ült fel döbbenten. -Raven!

-Hagyjál! - dörzsöltem meg vacogva a kezeimet.

-Te jó ég,  gyere vissza! - ugrott ki az ágyból. 

-Majd visszamegyek, ha hajlandó leszel velem beszélgetni. - rántottam ki a háló ajtaját sértődötten.

-Nem mehetsz sehova, azonnal elkapnak a rendőrök. Szöktetett vagy. Téged is keresnek. - bújt papucsába.

-Nem baj, megkérem őket, hogy vigyenek el, tőled minnél messzebb - dühöngtem.

-Ez nem vicces Raven, komolyan beszélek. 

-Dehogy beszélsz. Képtelen vagy beszélni. - horkantam fel.

-Sajnálom, Raven, nem gondoltam volna, hogy érdekel. - szabadkozott utánam sétálva.  -Ne menj el.

-Nem akartam elmenni, őrült! - szisszentem rá a nappali sötétségében, felé fordulva. -Inni akartam.

-Oh - torpant meg. -Ezt... mondhattad volna.

-Oh, igazán? - hunyorogtam. -Te tudod mit mondhattál volna? Raven, nem csak a baba miatt vagyok veled. Hé Raven, oké terhes vagy és hisztis, de elvisellek. Hé, Raven! Valami orosz katona vagyok, bocsi. Hé, Raven, beidézett az elnök, ismétlem az elnök holnapra! - sziszegtem mérgesen. 

-Nem fognak lecsukni - ragadta meg a kezeimet.

-Honnan tudod? -  kérdeztem egy mély levegőt véve. 

-Én... nem tudom. - sóhajtott. -Igazad van.

-A francba. - húztam el tőle kezeimet azonnal.