Néma csendben másztam ki a szürke ágyból, összehajtott ruháim felé totyogva.

Imádkoztam, hogy Barnes ne keljen fel.

Próbáltam minél előbb, minél csendesebben, minél feltűnésmentesebben eltűnni.

Már a magassarkúmat vettem duzzadt lábfejeimre, amikor a férfi felmorrant.

-Tedd le azt a szart. - dünnyögte.

Megfagytam.

-A francba.

-Raven, kiképzett katona vagyok, szerinted nem jó a hallásom? 

-Aludj! - szisszentem rá.

A férfi unottan felkönyökölt.

-Azért akartál elszökni, hogy aludjak, vagy mert...  -kezdte.

-Mindkettő? - dobtam be magam.

Felmorrant.

-Vedd le. Most.

Döbbenten néztem rá.

-De Bucky, nincs más cipőm! - meredtem rá.

-Úgy sem mész haza, akkor meg...

-Hé, hé. De megyek. Mennem kell.

Komoran nézett rám.

-Esküszöm.  Találkoznom kell Larisszával. - ültem az ágyra.

-Adj 5 percet.

Nagyokat pislogtam.

-Mi? Te nem jöhetsz! - meredtem rá. -Rólad fogunk beszélni!

Próbálta visszafogni vigyorát.

-Nem akartam menni Raven. Elviszlek. - húzott vissza az ágyba.

-Buck, utcai ruhá... - mondtam, de a fém kéz hamar ajkaimra nyomódott.

-Adj pár percet - ölelt át szorosan. -És átveszed a cipődet.

A lakásomban, a nappaliban ülő katona mereven, feszengve ült. Nem kérdőjeleztem meg, mindig ilyen volt. 

Magabiztosan lépdeltem ki elé.

-Na menj a francba! - szólt rám. 

-Barnes most ezzel még is mi bajod? - rivalltam rá.

-Ez ugyan az, csak más színben! - meredt a cipőmre.

-Olyan idegesítő vagy! - trappoltam. -Aú!

-Raven! -pattant fel azonnal, szinte kirobbanó ideggel.

-Nyugodj meg, semmi bajom! - kaptam el a kezét azonnal.

-Vedd le. Csere. - parancsolt rám, Én pedig hisztizve léptem ki barna magassarkúmból.

-Te hülyéskedsz velem, ugye? - nézett rám komoran.

-Na jó. Most ezzel mi a bajod - meredtem rá.

Barnes, kitekerem a nyakad.

-Ez ugyan úgy magassarkú, csak alacsonyabb! - mutatott rám dühösen.

-Istenem, miért ilyen jó a szemed? - kiáltottam rá.

A férfi azonnal megragadta a derekamat, és feldobva karjaiba indult meg a hálószobám felé, ahol a gardrób ajtaja tárva nyitva állt. A cipőim háromnegyede kiborulva a földön és mind egytől egyig....

Magassarkú.

-Te beteg vagy - suttogta a hajamba, amint lerakott a földre. -Te komolyan beteg vagy.

-Hagyjál. - fűztem össze ujjainkat. - Tudod, még sosem kellett terhesnek lennem.

-Ah, igazán? - húzott magához hátulról. -Akkor is őrült vagy.

-Hé, legalább úgy öltözködök, mint a Te korodban.

-Az én koromban? Kössz Raven, öreg vagyok?

-Én ezt sosem tagadtam. - vontam vállat.

-Egy darab cipőd sincs? - lépett be a szobámba.

-De, de azok...

-Ah, szóval több is van!  - harsant fel. -Ez egy csoda. A világ hét csodájának egyike.

- Te ma nagyon csípős vagy - hunyorogtam rá.

-Gyere. - intett, Ő pedig a szekrényem előtt leguggolva vette elő a cipősdobozt.

-Na milyen? - ült le ágyam szélére.

-Borzalmas. - dünnyögtem.

Egy fehér edzőcipő volt rajtam.

-Ebben biztos be nem megyek dolgozni. - kötöttem ki.

-Raven - szólt rám haragosan.

-Bucky, ez ocsmány! - sipítottam. -Én egy újságíró vagyok, nem mehetek be egy futócipőben.

-Istenem, mekkora szerencséd van, hogy terhes vagy! - harsant rám, de szája sarkában ott bújkált mosolya.

-Istenem mekkora szerencséd van, hogy Én terhes vagyok! - léptem felé fenyegetően.

-Oh, abban biztos vagyok.  - ültetett az ölébe. -Milyen a bokád?

-Túl jó. - sóhajtottam elkeseredetten, átölelve.

Elmosolyodott.

-Egy szót se. - dünnyögtem.

-Én? Egy gondolatom sem volt. 

-Persze. - dünnyögtem.

-Ha ez boldogít, szerintem nem olyan rossz.

-Nincs divatérzéked.

-Kicsit szigorú vagy, nem gondolod?

-Én? Dehogy. Soha.

-Raven, muszáj.

-De olyan rossz!

-Nem kérdeztem. -csúsztatta farzsebembe kezeit. 

A férfit kifigurázva dünnyögtem egy sort, Barnes pedig felnevetett.

-Na gyere ide - húzott közelebb, Én pedig elmosolyodva forgattam meg szemeimet, engedve, hogy megcsókoljon.