Oh, milyen jó dolog is a szerelem!

Szeszély, szenvedély, szenvedés.

Annyira nyomós része az életünknek, még is... a legjobb és a legrosszabb része az egésznek.

Olyan jó a szerelem.

Oh, és milyen jó amikor James Buchanan Barnes a választott.

A férfi komoran - már leragasztott szemöldökkel - állt a konyhám közepén, kabátban, bakancsban feszengve. Sőt, abban is biztos voltam, hogy fegyver is van nála.

Haja kócos volt, koszos, nyúzott...

És eszméletlenül idegesítően vonzó.

Én pedig eszméletlenül idegesítően terhes.

Tőle.

Miután ráparancsoltam, hogy igen is enni fog valamit - különben hagyjon is békén, felajánlottam, hogy öltözzön át a nálam maradt ruháiba, de nem. A férfi nem engedett.

A rántottát levéve a serpenyőről szórtam bele a szalonnát, hagymát, minden földi jót ami erőt adhat egy igazán öreg - 100 év fölötti férfinak.

-Tessék. Jó étvágyat. - fogtam a hasamat.

-Kösz. Te is eszel.

-Micsoda? - kurjantottam fel. - Biztos, hogy nem.

-Oh, pedig de.

-Istenem Barnes, idegesítő vagy.

-Nagy kár. - vett elő két tányért.

-Buck, tényleg nem. A gyereked nem értekeli ha ilyenkor eszek. - ragadtam meg a kezét, mire elmosolyodott.

-Ah, értem. -somolygott, majd óvatosan letérdelve húzta fel trikóm alját és simította meg a hasam. -És ha iszol? - puszilgatta a hasam.

A hajába fűztem ujjaimat egy jól eső sóhajt kiengedve.

-Még is mit igyak? - nevettem fel értetlenül. 

-Na ezt nem.

-De, igen. - húzta ki a turmixgépet.

-Buck, ez undorító.

-Raven, ez kérlek egészséges. És tökéletes vacsorának. - fordult felém. -Jó étvágyat.

-Ez még a zöld dzsúzomnál is ijesztőbb! - harsantam rá.

Ez... sárga volt. Ijesztően sárga.

-Az a répa.

-Van benne répa? - sikkantottam.

-Répa, mandarin, alma, narancs... - sorolta.

-Mindjárt hányok.

-Kóstold meg Rainfield.  Muszáj meginnod. - fogta meg a derekam.

A hideg futott végig rajtam azonnal.

És nem, nem az undi dzsúz miatt.

Megőrültem Barnestől.

Hideg fémkezének érintése jól esett a bőrömön, attól függetlenül, hogy az ősz már kifejezetten itt volt.

-Jó. Nem olyan rossz. - suttogtam egy nagyot nyelve.

-Na látod. - hajolt hozzám, a fülem mögé nyomva egy apró puszit.

Újra kirázott a hideg.

-Jól vagy? -kérdezte a katona, hiszen eléggé elhalkultam, na meg persze percenként libabőrös lettem.

-Soha jobban. - szívtam be élesen a levegőt, elővéve neki egy tányért, majd a rántottát kikotorva neki ragadtam meg a zacskó kenyeret. -Sajnálom, hogy béna vacsora, de holnap vásarolok.

-Vásárolunk - emelte ki.

-Nem kell, elmegyek egyedül. 

-Nem kellhetnékből mondtam. - horkant rám félvállról.

Istenem, imádom.

Legszívesebben csak...

A dzsúzba kortyolva ültem le a férfi mellé, aki fém kezével lazán húzta közelebb magához a székemet. Ketten, egymás mellett ülve, halkan vacsoráztunk. Azt hiszem, még sosem volt ilyen.

Óvatosan hajolt hozzám, hogy egy apró csókot nyomjon arcomra, de hirtelen odakaptam a fejem. A férfi megcsókolt.

Elmosolyodva simítottam meg arcát, majd elhúzódva kevertem meg a sárga löttyöm tartalmát, de... de Barnes nem nézett el.

Barnes komor tekintetével fürkészte arcomat.

-Mi az? - mosolyodtam el újra.

Barnes enyén összeráncolta a szemöldökét.  Kék szemei csak úgy ragyogtak. Teljesen felszerelkezve ült a konyhámban, az asztalomnál, a hülye bakancsban, hülye dzsekiben...

-James, mi az? - nevettem el magam zavartan.

Barnes fém - bár kesztyűs kezével nyúlt arcomhoz, és lassan visszahúzott magához.

A férfit óvatosan megcsókolva mosolyogtam ajkaira. Aztán... Barnes újra visszahúzott, majd Én...

Másodperceken belül Bucky ölében voltam, a haját túrva, míg a katona a fenekemet markolva húzott a lehetetlennél is közelebb magához, hol a hátamat simogatva, hol a csípőmet szorítva. Egyre hevesebben, egyre több dünnyögéssel, egyre több sóhajjal...

Ugyan ott voltunk, megint - ahol nem szabadott volna, mert úgy volt, hogy végre igazán kiismerjük egymást, szépen, lassan...

-Istenem Raven - dünnyögte. 

A dzseki nyakát markolva viszonoztam minden csókot hevesen.

Nem szabadott volna. Barnes eszméletlenül bántalmazható állapotban volt, annyi sebbel és annyi traumával amit én talán sosem érthetek meg, annyi mindennel, amit ha elkezdenénk sorolni, talán holnap után sem érne véget...

-Nem szabad, James - kaptam duzzadt ajkaimhoz a kezem. 

-Tudom, tudom - mondta rekedtes hangon. -Én... sajnálom.

-Ne, ne! - kaptam arcához azonnal. -Ne sajnáld. Nem..nem.. - hebegtem.

Jesszusom, olyanok voltunk, mint valami hülye tinik, akik először néztek közösen a kanapén valami hülye filmet és csókolóztak.

-Én sajnálom. - nyeltem egy nagyot. -Nem kellett volna... - kezdtem, kimászva öléből, de azonnal visszarántott.

-Ne gondold túl, Raven. - nyomott egy csókot ajkaimra.

-Barnes, ne csináld - szívtam be élesen a levegőt. -Oh, Istenem, utálok terhes lenni. - sóhajtottam hátradöntve a fejem.

-Miért? - nevetett fel hitetlenül. 

-Mert Te, katona - ragadtam meg a dzsekijét, közelebb rántva magamhoz. -Eszméletlenül idegesítően vonzó... - kezdtem, Ő pedig ajkamra tapadva markolta csípőmet mohóan.

Jólesően a kezeibe olvadva öleltem át szorosan.

-Még is miért kell ilyen bonyolultnak lennie? - suttogtam hevesen.

-Nem tudom, mond meg Te. - morrant rám.

-Hogy megy... hogy megy a terápia? -szenvedtem a bőrdzseki cipzárjával.

-Micsoda? - hajolt a nyakamhoz.

-Tudod, a terapeuta... - húztam le végre azt a nyamvadt cipzárt.

-Oh, igen, jól, nagyon... - ragadta meg trikóm allját.

-És jól vagy? - lihegtem.

-Raven, fogalmam sincs miről beszélsz - simította melltartóm vonalára kezét, ezzel kikandikált a csipkés anyag a trikóm alól.

-Tudod, mennyire bánom, hogy nem.. - kezdtem egyre feszültebben.

-Oh, hidd el én jobban bánom. - dőlt hátra a székben.  Ő is feszülten. - De nem akarlak bántani - suttogta a nyakamra.

Megakadtam.

-Micsoda? - toltam el magamtól értetlenül, a férfi pedig a szemöldökét ráncolva,  enyhén duzzadt ajkakkal, kócos hajjal meredt a szemeimbe.