A szívem majd kiugrott a mellkasomból, sőt, talán még azt is megmerem kockáztatni, hogy egy hajszálon múlt, hogy szívrohamot kapjak.

A férfi mind végig ott állt előttem a sötétben.

Hogy mióta, azt sosem tudjuk meg.

-Te jó ég, rám hoztad a frászt! - hajítottam neki dühösen, még mindig kicsit ijedten a kistáskát, amit könnyelműen el is kapott és ejtett a kanapéra.

-Szia Raven.

-Hagyd ezt abba, ez nem vicces! - kiáltottam rá. -Hogy a francba jöttél be? - néztem körbe dühösen. Se egy ajtó, se egy ablak nem volt nyitva.

Minden úgy volt, ahogyan én azt reggel szépen itt hagytam.

Dühös tekintetem azonnal visszatalált a férfira.

Barnesnek valami baja volt.

Persze, mindig volt valami baja, de ez most más volt.

A férfi - szokásosan - fekete bőrkabátjában, bakancsában, fekete farmerjében állt előttem.

És a haja rövid volt.

Tekintete üresen, meggyötörten kereste az enyémet, arca gyűrt volt.

-Miért jöttél? - adtam meg magam azonnal.

-Miért nem szóltál? - harsant rám meggyötörten.

-Még is miről? - nevettem fel hitetlenül, kikerülve és meztelen talpaimat a konyhába kapkodva.

-Oh, Rainfield nagyon jól tudod, hogy miről! - fordult felém dühösen, utánam lépkedve nyikorgó bakancsával.

-Bucky, nem tudom miről beszélsz, komolyan. - ráztam a fejem, felrakva a vízforralót.

-Igazán? - dünnyögte.

Dühös volt. Nagyon, de nagyon dühös.

A pultnak dőlve húztam fel gúnyosan a szemöldökeim, keresztbe fonva melleim előtt két kezem.

A férfi feszülten túrt bőrkabátjának a zsebébe, és húzott ki egy gyűrött lapot.

-Ez micsoda. - kérdezte nyugodt hangnemben.

-Honnan tudjam, Barnes? Nincs sasszemem, hogy... - kezdtem, de dühösen nézett rám.

-Az elnök hivatalnoki levelet küldött, hogy mostantól orvosi parancsra és ajánlásra hivatalosan is... - kezdte.

Oh te jó ég.

-Nem - suttogtam döbbenten. 

Dr. Hawkins intézkedett.

-...mivel a gyermek veszélyben lehet, a terhesség pedig.. - kezdte a sorokat olvasgatva.

-Add ide - kaptam ki a kezéből, döbbenten átfutva a sorokat. -Ezt nem hiszem el.

-Ez még is mi a francot akar jelenteni? -kiáltott rám idegesen, félve.

Minden ott volt. Az elnök visszavonta a Barnesra tartozó kikötéseket, a heti terapeuta látogatáson kívül. Amint, és amennyiben ezt kihagyja, azonnal rendőri intézkedés áldozata lehet.

Mindent visszavont.

Mindent.

-Raven, baj van a babával? - kérdezte.

-Nem... - ráztam a fejem, elolvasgatva az utolsó sorokat. -Nincsen. - szóltam halkan.

-Ne szórakozz velem - ragadta meg csuklómat, maga felé fordítva de még is ügyelve arra, hogy ne bántson. -Raven...

-Bucky, nincsen semmi baj - nyugtatgattam.

-Ha az elnök visszavon egy kiszabott büntetést, annak oka van - harsant rám.

-Ne kiabálj velem! - szóltam rá hangosabban, lerázva magamról fogását.

-Tudom, hogy megbántottalak - fordított vissza magával szemben mégegyszer. -Nagyon, de nagyon sajnálom. - suttogta. Nem volt mérges. Ijedt volt. -És tudom, hogy haragszol rám. De könyörgöm Raven, mond el mi a baj.

-De nincsen... - kezdtem.

-Nem én vagyok eddig a világ legjobb apja, de aggódok. Érted és a baba miatt is. - szólt közbe.

-Ülj le kérlek - biccentettem az asztal felé, Ő pedig döbbent szemekkel lépett hátra.

A férfi elé helyezve a forró teát köszörültem meg a torkomat kellemetlenül.

Hogy mondjam el neki?

Bucky megfeszülve, meredtem nézett fel rám.

-Nem ülsz... - kezdte.

-Nem - vágtam rá azonnal.

-Ekkora a baj? - feszengett a széken, mozgolódva.

-Nem vetkőzöl le? Ez lehet eltart...

-Nem - nézett rám szigorúan.

-Hát jó. Hogy vagy?

-Raven, a baba! - harsant rám dühösen. 

-Ne akadj ki, kérlek - fordultam felé azonnal.

-Mond már! - pattant fel.

-A baba túlságosan több értéket mutat minden teszten, mint amennyi eddig valaha is volt - hadartam elvékonyodott hangon.

Bucky megfeszült előttem.

-..Igen? - kérdezte bizonytalanul.

-Volt olyan teszt, amin háromszázzal több számot mutatott ki a gép, mint amennyi az átlag felsőhatár. - törögettem az ujjaimat, Barnes pedig döbbenten nézett a szemembe.

-Beteg? - kérdezte ijedten. -A gyerekünk beteg? - kérdezte megkapaszkodva az étkezőasztalba.

-Nem, nem... - ragadtam meg a vállát, mire döbbenten kapta kezem után tekintetét. -A baba túl normális. Túl jók az értekei.

-Az nem lehet. Olyan nincs, hogy túl... - kezdte ijedten.

-De, Bucky. Egy embernél volt. - suttogtam.

Barnes összevont szemöldökökkel nézett rám.

-Steve-nél. - folytattam azonnal. -A szérum után.

A férfi érzelmei azonnal lefolytak arcáról. Meredten bámult rám.

-Nem. - mondta ki azonnal.

-Sajnálom. 

-Nem lehet.

-Annyira sajnálom.

-Képtelenség. - rázta a fejét. 

-Bucky, nem az! -ragadtam meg arcát, de kelletlenül, ijedten és mérgesen húzta el fejét tőlem.

-A gyerekem egy szuperkatona? - harsant fel.

-Dr. Hawkins azt mondta, semmilyen kutatást nem talált, ami azt mondaná, hogy...

-Milyen kutatás, persze, hogy nem talál! A legkevesebb dolog az volt a háborúban, hogy ez öröklődik -e! - kiáltott rám.

-Ne üvölts velem, Barnes!

-Jó ég, jó ég. - kapott a fejéhez.

-Bucky, nincsen semmi baj - kaptam karja után.

-Nincsen semmi baj? Komolyan? - harsant rám. -Ez a gyerek olyan lesz, mint én - mutatott a mellkasára. -És te azt mondod, nincs baj?

-Bucky, veled sincs semmi baj! - ragadtam meg végre kezét. -Állj le! - szóltam rá.

-Ez a gyerek mentálisan beteg lesz, minden baja lesz, mindenki... - kezdte.

-Barnes, hagyd abba! - kiáltottam rá. -Semmi baja nem lesz a gyereknek, neked sincs semmi bajod! - nyomtam le a székbe.

-Nem, Raven, nem érted, te jó ég - hadart hevesen.

-Te nem érted! - kiáltottam rá.

-Mi van, ha megkapja a Tél katonáját is? - ragadta meg a derekam ijedtségtől csillogó szemekkel.

Őszintén félt.

-De nem fogja - tapasztottam kezeim övére. -Nincsen semmi baj, Bucky.

-Te miért nem félsz? - harsant rám.

-Mert nincsen semmi! - meredtem rá.

-Lehetetlen. Ez az én gyerekem.  Nincs olyan, hogy nincsen semmi. - nézett komoran a szemembe.

-Ez az én gyerekem is. És bennem van, szóval jobban tudom. És terhes vagyok, úgyhogy mindig igazam van! - paskoltam meg a vállát, Ő pedig meggyötörten dörzsölte meg homlokát.

-Sajnálom.

-Még is micsodát?

-Raven, tönkretettem az életed. - nézett fel rám nyúzottan.

-Nem, nem tetted. - simítottam meg rövid haját, magamhoz ölelve, míg a férfi ülve óvatosan fonta körém izmos karjait.