A férfi lassan lépdelt felém, talán már-már ijesztően lassan, fegyverét markolva kezeivel. 

Hevesen verő szívvel léptem át a négy fájdalomtól nyöszörgő testet, Barnes felé indulva, aki fém kezével azonnal megragadva állkapcsom rántott magához. 

Nem szólt semmit. 

-Meghalnak? - kérdeztem suttogva. 

A férfi komoran nézett a szemembe, majd aprón, alig láthatóan de megrázta a fejét. 

Csillogó, szinte már boldog szemekkel kapkodtam tekintetem övében, a hosszúhajú pedig lazán beakasztva ujját bilincsembe pattintotta le azt azonnal, így döbbenten kezeimhez kapva dörzsöltem meg a csuklómat. 

-Köszönöm - hebegtem, mire azonnal leguggolt és átölelt derekamnál. Fel akart emelni. -Ne, ne, ne! - sikkantottam döbbenten, mire ugrott is fel azonnal, unottan meredve a szemeimbe. - A... hasam. - bólogattam hevesen, magyarázkodva. 

A férfi egy láthatóan feszült és ideges, talán bosszús sóhajjal jelezte, hogy torkig van velem, és magához rántva ölelt át, maga után ráncigálva. 

Bárkit, aki az utunkba akadt, a férfi egy durrantással takarított is el. 

Őszintén szólva, egyszerre vert a szívem hevesebben, mint még soha, és féltem. Féltem a tél katonájától és nem tudtam, mit akarhat tőlem, emlékszik e rám egyáltalán, a baba miatt van körülöttem...Féltem, hogy mindketten meghalunk. 

A lakásom ajtaját a férfi egy perc alatt feltörve tolt be az ajtón azonnal, így én boltadozva kerestem egyensúlyomat döbbenten. 

-Ide ilyen könnyű bejutni? - hebegtem, de a férfi mérgesen bevágva maga mögött az ajtót fordult velem szembe. -Megint nem fogsz megszólalni, igaz? - sóhajtottam csalódottan. 

A férfi csak meredt rám.

Már sötét este volt, így a lámpát felcsapva néztem rá. 

-Tudod, amikor tél katonája vagy, nem vagy valami jó társaság. Amúgy se beszélsz sokat, de így... - dörzsöltem nyakamat. -Elmegyek, átöltözök. Maradj itt. Ülj le! - tettem ki a kezem óvatosan. -Ülj le. - ismételtem meg, lassan hátrálva.

Amint óvatosan lépdeltem hátra, a tél katonája komoran lépett utánam nyikorgó bőrfelszerelésében.

-Bucky, nem kell követned! - meredtem rá döbbenten.

Nem szólt.

Egy újabb gyors szökkenést kíséreltem meg hátrafele, s a katona jött, komoran.

Oh, istenem.

-Ülj le! - pislogtam.

Nem ült le.

Feladva az egészet fordultam meg egy hangos sóhaj keretében, és szobám ajtaja felé megindulva fürkésztem a hangot, amit a férfi bakancsának nyikorgása és apró kopogása, bőrkabátjának susogása okozott.

Kifejezetten összekeverhetetlen hang. A tél katonának hangja.

A szoba ajtót becsukva Barnes mögött veregettem meg játékosan a vállát, mire csak kellemetlenül arrébb húzódva lassan nézett rám gyilkos tekintettel.

-Oké, semmi tapi. Értem. - hökkentem hátra, a szekrényhez fordulva, majd az ajtókat kirántva dörzsöltem meg a homlokom. -Mit kezdjek veled, jó ember? - suttogtam magamnak dünnyögve.

Halk lélegzete telítette be szobát.

A még legelső ott alvásomon kapott ruhákat kivéve a szekrény mélyéről néztem a férfire.

-Tessék, öltözz át Buck. - nyújtottam felé az összehajtott háromnegyedes nadrágot a pólóval, de nem reagált.

Az ágy szélére dobva a ruhákat sóhajtottam fel. 

-Jól van. 

Egy tiszta trikót és shortot kirángatva a szekrényből fordultam a katona felé pislogva, aki azonnal vette az adást, lassan és komoran fordított nekem hátat, Én pedig gyorsan átöltözve tűrtem el hajam arcomból. 

A hasamra simítva a kezem léptem mezítláb a konyha hideg csempéire. Éheztem. Alig ettem ma valamit, a kihallgatás persze szétstresszelt - már szinte remegett a kezem, olyan éhes voltam, de a katona csak csendben, minden lépésemet követve lépdelt utánam, akár ha csak a pulttól sétáltam el a hűtőig.. minden egyes lélegzetem és lépésem utánozta, engem követve. 

A pultnak dőlve vártam, míg a tészta teljes puhaságra fő, és a kis serpenyőbe kotnyeleskedve csípkedtem el a már kész, felkockázott csirkéből. Isteni lett. 

A húsdarabot a katona felé nyújtva vontam fel a szemöldököm, de semmit nem reagált. 

-Kérlek, szólalj meg. Nem bírok tovább csendben maradni. Eddig próbáltam veled együtt érezni, de nem megy - nyöszörögtem. 

Semmi válasz. 

-A francba, Bucky, ne csináld ezt velem! 

A becenév hallatán a férfi dühösen ráncolta szemöldökét. 

-Jó, sajnálom. 

Mivel bírhatnám szóra a tél katonáját? 

Oroszul nem tudok. 

Katonául sem tudok. 

A francba. Hogy szólaltassam meg? Mi a fancot csináltam a fürdőben, ami miatt megszólalt?

De a legnagyobb kérdés, hogy most miért nem? 

-Hé, beszélj velem. - könyörögtem. 

Semmi. 

-Katona, beszélj! - trappoltam. 

-És még is mit beszéljek? - dünnyögte halkan, morogva. 

Oh, te jó ég. 

Oh, te jó ég! Válaszolt! 

Felsikkantva ugrottam a nyakába azonnal, örvendve és kivirulva, és bár a férfi nem viszonozta ölelésem, nem lökött el magától, így szökkentgetve ragadtam meg az arcát. 

-Oh, te jó ég, hogy Én mit nem érzek most! - kurjantottam, ellépve tőle. 

-Nem bírom, ha hozzám érnek. - mondta. 

-Sajnálom, csak úgy jött. 

-Nem érdekel. 

-Mikor adod már fel végre? - vettem le két tányért. 

-Nem tudok mit feladni. 

-Hiányzik a régi Bucky. 

-Nem tudom, ki az a Bucky. 

-Ki tette ezt veled, katona? - léptem közelebb hozzá feszülten. 

-Senki. 

-Olyan nincsen, hogy senki - ráztam a fejem, mégközelebb lépve. 

-Már pedig de. 

-Pont úgy veszekedsz, mint anno. 

-Nem tudom, miről beszélsz. 

-James Buchanan Barnesről beszélek. - mondtam komoran. 

-Nem tudom, ki az a Bucky - szólalt fel harsogva. 

-Oh, de nagyon jól tudod! - mondtam feszülten. - Ki tette ezt veled? 

-Magamtól... - kezdte. 

-A francokat. Valaki ide küldött. - sziszegtem dühösen. 

-Nem tudom miről beszélsz.

-Ki küldött? - kérdeztem idegesen. 

-Senki - mondta komoran lenézve rám. 

-Mindketten tudjuk, hogy hazudsz. 

-Kezdesz nagyon felbátorodni. - morogta halkan. 

-Oh, hogyne tenném? Ha meg akartál volna ölni, megtetted volna már akkor, amikor...  - kezdtem dühösen, de Ő fém kezével megragadva állkapcsomat rántott magához azonnal és csókolt meg hevesen.