A kávés poharamat szorongatva dobtam le táskámat a székem mellé, egy mély levegőt véve.

Azonnal bejelentkeztem a gépembe, és a programot elindítva nyitottam egy új dokumentumot - Tony Stark néven.

A dokumentumba mindennek a menetét le szoktam írni, így elégedetten gépeltem be, hogy egyszer már bizony megpróbáltam, de nem sikerült. Tony Stark elküldött.

Mosolyogva gondoltam vissza, hogy miután úgymond megtagadta a nyilatkozást - igen elkényelmesedett a kanapémon és egy óriási traccs parti keretében fogyasztottuk el a Starbucksos zacskó tartalmát.

Oh, hogy én mennyire hálás voltam Starkért.

Deborah jelent meg mellettem.

-Na, Rainfield?

Felkaptam a fejem.

-Megpróbáltam. - biccentettem, megmutatva a füzetemet. -Stark egyelőre nem kapó. Holnap vissza megyek - biccentettem.

-Ne engedd neki. Csak meg kell törni. Férfiból van.

Felnevettem.

-Tudom. Ma kérdéseket gyűjtök - bújtam a monitoromba, Deborah pedig a vállamat megveregetve hagyott ott.

Már lassan az ebédszünetem közelében járhattam, amikor megcsörrent a telefonom.

A Playboy neve villogott a telefonomon.

-Stark? Minden oké? - ráncoltam a szemöldökömet,  fülemhez kapva a mobilt.

-Igen, igen, de Raven - szólt közbe. -Valaki megint itt van. Tőletek jött és Barnesszel akar beszélni. - hadart. -Nem engedtem be, de nem garantálom hogy Bucky nem fog vele beszélgetni, ha bejut.

Döbbenten néztem körbe, még is kicsoda hiányozhat az irodában.

Mindenki dolgozott. Mindenki hevesen gépelt, nyomtatott, szerkesztett. A fotósok is bent voltak.

Kivéve...

Reenah.

A táskámat felkapva zártam le a gépemet, kirontva az üvegajtón, szinte lezakatolva a lépcsőkön.

Azonnal a torony felé vettem az irányt, rövid szoknyám alját lefogva, míg magassarkúm kopogása töltötte be a teret.

A telefonom megcsörrent.

Bucky volt az.

A szám szélét rágva szaladtam át a piros lámpán. Egy pár dudálás után fordultan be az utcán, vacilálva. De nem akartam elzárni. Olyan rosszul éreztem magam, de még is... 

-Igen? - lihegtem a telefonba. 

Megölöm Reenaht.

-Neked is szia. - köszöntött.

Lelassítottam.

-Bocs, Buck. Nem a legalkalmasabb. -dörzsöltem meg a homlokomat.

-Három napja nem érlek el. Minden rendben?

-Persze csak... munka. Tudod. - hadartam. -Ígérem, este hívlak. 

-Átmenjek?

-Ne. Kereslek majd. Bocs! - bontottam a vonalat, tovább kapkodva a lábaimat a torony felé.

Hamar odaértem, és a még régebben kapott csipogó kártyát kihasználva lépkedtem be a liftbe.

Hajamat eltűrtem. A tükör felé fordultam.

Borzalmasan néztem ki. Fehér fodros nyári szoknyám pántja csúszott le a vállamról, fekete táskám a csuklómon lógott, magassarkúm törte a lábam - és mit ne mondjak, meleg volt.

A lift csilingelt, Én pedig a folyosón végig szaladva rontottam be a szobába.

Stark felkapva a fejét fordult hátra pörgős székében, míg Nick Fury komoran nézett végig rajtam.

-Jesszusom - kapaszkodtam meg az ajtófélfában. 

-Elment. - mondta Stark.

-A francba! - szitkozódtam. -Az a hülye nő! 

-Üdvözlöm, Raven - biccentett Nick Fury.

-Fury, elnézést a kellemetlenségért - védekeztem azonnal. -A főnökömnek fogalma sincs, hogy a másik író zaklat titeket. - igazgattam meg táskám pántját. -Ne engedjétek be. Elvileg az Én kezem alatt vagytok... már, ha vagytok. 

-Ezért vagyok itt - biztosított Stark.

-Bucky Barnes... - kezdte Fury.

-Nem szabad tudnia! - vágtuk rá ketten azonnal.

-Nem hiszem, hogy érthetem, de ha Stark azt mondja, akkor az úgy van - állt fel a bőr szerkós férfi. -Ha még egyszer jelenése lesz a nőnek, elintézem.

A szemöldökömet ráncolva néztem, ahogy a férfi elhagyja a termet, majd Stark felé fordulva néztem rá... Ő pedig ugyan azzal az értetlen tekintettel bámult vissza rám. 

-Ez... ijesztő - léptem Stark mellé. - Kössz, hogy hívtál Stark.

-Hogy értél ide ilyen gyorsan? - meredt rám.

-Futottam. -kaptam a hasamhoz. -Elég nehéz volt, mit ne mondjak. - engedtem ki a levegőt. -Te jó ég, elegem van már. Utálok titkolózni. 

-Mondott valamit a főnököd? - dőlt hátra a székben, egy tollatt forgatva. 

-Nem, be tudtam etetni, hogy még nem vagy kapható. - löktem el magam az asztaltól. -Jesszus, milyen szép innen a kilátás  - léptem az óriási üvegablakokhoz. -Mennem kell. Ne szólj Barnesnek, hogy itt voltam. 

-Én? Mikor tennék ilyet?

-Tony, komolyan mondom - fürkésztem a tájat. -Megígérted, hogy nem szólsz Buckynak. 

-Miről nem szólunk Buckynak? - hallatszódott az érces komoly hang az ajtóból, Én pedig a fekete hajú playboy-al együtt fordultam hátra azonnal ijedten. 

Oh, te jó ég. 

És ott állt, James Buchanan Barnes, a gyerekeim apja, az ember akit az elmúlt napokban mindenféle ügyek miatt mellőztem, aki elől mindent titkolok jelenleg... Ott állt, fekete farmerjában és pulcsijában, arca megfeszülve...

Én pedig egy nagyot nyelve húztam össze magam, bár semmire nem mentem vele.