A toronyház előtt megtorpanva nyeltem egy nagyot, végig nézve a sok-sok üvegablakon. Az óriási "A" betű csak úgy virított a tornyon, ami engem egyre jobban csak megijesztett. 

A fotocellás ajtón idegesen belépve éreztem, hogy újra elönt a stressz. Megint izgultam, bár már a harmadik napja látom minden nap, most valahogy még is más volt. Tudtam, hogy csak az interjú és az izgi, Bosszúállós dolgok miatt hívott fel a lakásra, de még is... Nem bírtam. 

-Jó napot, James Buchanan Barneshez jöttem - álltam meg a recepciós pult előtt, táskámat megigazgatva magamon. -Raven Rainfield néven. 

-Rendben, menjen csak - biccentett a portás. - A legfelső emelet gombját nyomba be, és rögtön ott is lesz. - mosoylgott rám, Én pedig homlokomat törölgetve léptem be a liftbe. 

Halványan remegő kezekkel nyomtam be a gombot, az ajtó pedig lassan becsukódva csilingelt egyet, míg Én hasamra simítva egyik kezem dőltem a lift falának hosszú, mély levegőket véve. 

Meg tudom csinálni. Felfogom nevelni ezt a kisbabát, ha mellettem van az apja, ha nem. 

Nem tudtam, mikor mondjam el neki hiszen még is csak az ügyfelem, akivel dolgoznom kell. Az interjú fontos volt. 

A lift lassan megállt, Én pedig gyorsan megigazgatva magam a tükörben engedtem ki egy mély levegőt. Menni fog. 

A folyosóra kilépve töröltem meg tenyeremet, magabiztosan lépkedve. A folyosó egy óriási, tágas nappali szerűségbe vezetett, így elbizonytalanodva torpantam meg. 

-Paparazzi? - pattant fel a fekete hajú férfi azonnal. -Nem kértünk hülye fotósokat! - mérgelődött Tony Stark. 

-Uram, Én nem... - kezdtem.

-A hülye Rhinestones, végre leállhatnának... Nem kapnak képet! - indult meg felém. 

-Nem a Rhinestonestől jöttem! - hőköltem hátra azonnal, mire a férfi megtorpant. -Ami azt illeti, ki nem állhatom Őket - köszörültem meg a torkomat. 

-Mi bajod, Stark? -jött elő a sötétből Barnes, így megkönnyebbülten sütöttem le a szemem. -Oh. Raven. - nézett végig komoran.

-Rosszkor jöttem? - kérdeztem az órámra nézve. 

-Ő velem van - lépett mellém Barnes, óvatosan megragadva a felkarom. - Ne aggódj Stark. 

-Mit bánom én - kapta fel az újságot, majd a liftbe lépve nyomott be valami gombot és tűnt is el azonnal. 

-Sajnálom, de nem csak ti kaptatok rá a témára - rázta a fejét, a nappaliba vezetve.-Stark ki van idegileg. Tegnap bejutott egy idegen fotós. Nem tudjuk hogyan - vont vállat, Én pedig ledöbbenve hagytam, hogy leültessen a kanapéra. 

-Te jó ég, ugye nem sérült meg senki? - tettem le a táskámat. 

-Nem, mindenki jól van - legyintett. - Hozhatok valamit? - kérdezte. -Jól vagy? Kicsit sápadtnak tűnsz. 

-Én.. igen -rántottam meg a vállamat. 

Reggeli rosszullét.

-Biztos? - lépett vissza elém. -Élettelennek... 

-Tényleg - mosolyogtam rá bíztatóan. 

Ami azt illeti, nem voltam a helyzet magaslatán. Ma nem hánytam és attól féltem, nem úszom meg. Attól féltem, hogy a baba valami olcsó trükköt játszik ki rajtam és itt és most, azon nyomban kidobom a taccsot. 

-Egy kávét? - kérdezte. 

-Nem, köszönöm - ráztam a fejem. 

-Egy sört? - ciccegett. 

-Nem iszom - vágtam rá azonnal. 

Terhes vagyok. 

-Érezd magad otthon. Mindjárt körbe vezetlek - hagyott ott, Én pedig megköszörülve a torkomat álltam fel és kötöttem ki a kabátomat. 

A férfi egy fekete nadrágot viselt, egy feszülős, talán sportos felsővel. Nem takarta el a kezét. Katonai bilétája ott lógott a nyakában. 

Fekete csipkés trikómat megigazgatva magamon kerültem meg a kanapét, és mobilomat zsebre dugva térképeztem fel szemeimmel a belső teret. Tágas volt, világos és barátságos.

-Értem már, miért nem szeretnél most családot - szökött ki belőlem. 

-Nem az, hogy nem szeretnék...  -kezdte, finomítva. -Nincs akivel. És főleg nem itt. Láttad ezt az undorító kanapét?

-Szeretnél gyereket? - sandítottam rá, puhatolózva.

-Valamikor biztosan. De nem hiszem, hogy lehetséges. 

Oh, ha te azt tudnád!

-Minden lehetséges - köszörültem meg a torkomat. 

-Szóval, Raven... - fordult felém egy pohár vízzel a kezében, de megtorpant.

A férfi azonnal elhallgatott és döbbenten nézett a szemeimbe, míg Én a hajamat eltűrve vontam fel a szemöldököm. 

-James? - kérdeztem. -Minden rendben?

-Ez nem lehet - mondta komoran. Érzelmei azonnal lehervadtak az arcáról. 

Kezdtem megijedni.

-Mi? - nevettem feszengve. - Micsoda? Nem...

-Te... - kezdte, szinte már mérgesen. Bár közbe vágott, nem folytatta.

Kékes-szürkés szemei csak úgy cikáztak rajtam.

Döbbent volt, zavarodott, mérges.

Én pedig értetlen.

-James, mi a baj? - kérdeztem, közelebb lépve.

-Te jó ég! - harsant rám. - Te voltál Április elején! - kiáltott rám, Én pedig elhűlten léptem hátra egyet. 

-Nem - suttogtam ijedten. 

A francba. A francba! 

-Te lefeküdtél velem! - meredt rám döbbenten. - Te... Te vagy a nő abból bárból - gesztikulált hevesen. 

Basszus.

-Nem.. Nem tudom miről beszélsz - vágtam rá azonnan. 

De minek?

-A trikó. A hajad. Pontosan ugyan így néztél ki akkor is! - magyarázott. 

A francba!

-Nem, nem, biztos más volt! - hadartam ijesztően vékony hangon. 

-Raven, ugyan így néztél ki. Ugyan így volt a hajad - mutogatott döbbenten, zavartan. -A trikód. Emlékszem. Hogy ne emlékeznék?

-James, maga...

-Tudtam, hogy láttalak már valahol! - csapta a poharat a pultra idegesen. -Egy másik társasággal voltál, a bárpult....

-A francba, nem! - túrtam a hajamba. Minek tagadjam tovább?

-De igen! - meredt rám. -Nem vehetsz hülyére. Még egyszer nem.

Még is emlékszik? Hogy emlékszik?

-Nem, én... - kezdtem hebegve.

Minek is tagadom mostmár? Oly mindegy.

-Nem. Nem Rainfield - mutatott rám fenyegetően fém ujjával. - Te voltál. Elég emlékezetes volt, hogy tudjam! - harsant rám. - Ott találkoztunk, és utána nálam... - kezdte. 

-Nem. Nálam. - mondtam halkan. -Nálam voltunk. - nyeltem egy nagyot. 

-Mondtam! - meredt rám kigúvadt szemekkel. - Te azt hiszed, hogy...

-A francba, Barnes - kezdtem azonnal magyarázkodva.

-Miért hazudtál? - kezdte döbbenten. -A szemembe hazudtál! - hadart. -Kerek perec rákérdeztem, Te meg..

-Sajnálom, Én... - kezdtem. 

-El akarod adni a sztorit, mi? - ragadta meg a felkarjaimat maga elé rántva.

-Nem, nem! - néztem rá döbbenten. -Dehogy! 

-Azt mondtad, nem ismersz! - nézett végig rajtam. 

-Jó ég, engedj el - fogtam meg vállait.

-Ezt fogja lehozni az újság, igaz? Átvágtál - hadart. -A tél katonájának gyengepontja. Több évnyi terror után... - szorított fogásomon.

Nem fájt. Tudtam, hogy nem fájdalmat akar okozni.

Félt.

-Nem! - tagadtam azonnal, Ő pedig dühösen ellépve tőlem nézett végig rajtam. 

-Menj. Add el. - dünnyögte, Én pedig kétségbeesetten néztem szemeibe. 

-James...

-Megengedem. Elmehetsz.

-James, nem...

- Nem érdekel.

A szívem hevesen vert, a stressz azonnal úrrá lett rajtam, de úgy éreztem nem tehetek mást. Most, vagy soha. Vagy a reggeli rosszullétem jön ki, vagy a szavak.

-James, terhes vagyok - bukott ki belőlem azonnal. 

A férfi arca szépen kisimult. Egy másidperc

A düh azonnal elillant, teste megdermedt.
A méreg helyett inkább döbbenet, értelmetlenség ült ki az arcára.

Össze volt zavarodva. 

-Mi? - kérdezte halkan. 

-Én... - kezdtem. - Gyermeket várok - suttogtam halkan, kéttségbeesetten.

-Az nem lehet - rázta a fejét azonnal. 

-Tizenkét pozitív teszt után, kétlem hogy bármi esély lenne - néztem elkeseredetten a szemeibe. 

-Nem. - vágta rá szimplán. Szemei az ijedtségtől csillogtak.

-Minden meg van. Reggeli rosszullét... - kezdtem. 

-Lehetetlen. 

Nem válaszoltam.

-Egy szuperkatonának nem lehet gyereke - nézett rám a szemöldökét ráncolva. 

-Az utolsó kapcsolatom februárban volt - néztem fel rá. - Csak is te lehetsz.

-Biztos vagy benne? - kérdezte komor, rekedtes hangon. 

-A teszt...

-Nem, Raven. Voltál orvosnál? - mondta komolyan. 

-Nem. - vallottam be. - Veled akartam megbeszélni először. 

A férfi a kezemet megragadva nézett komoran a szemembe.

-Akkor ennek most utána járunk.  - próbálta leplezni nyílvánvaló idegességét es ijedtségét.