Barnes félmeztelenül, ziláltan és csapzottan feküdt az orvosi asztalon, míg mellkasára apró tappancsok voltak helyezve. A monitor lassan csipogva jelezte, hogy a férfi szívverése még is nyugodt volt.

Bruce a szemüvegét feltolva orrán olvasgatta a lapokat, míg egy injekciót tartott a kezében.

-Csak tudni akartam, hogy jól van -e - morogta Barnes komor, de halk hangján.

Oh, te jó ég.

-Ez akkor sem megoldás.

-Sajnálom. - suttogta. -De el kellett mennem.

-És most, hogy láttad, jobban vagy?

-Nem. - nevetett fel elkeseredetten. -Bántottam valakit? - kérdezte oldalra fordítva a fejét, Bruce felé.

Stark a karomat megragadva lépett mellém.

-Az micsoda? - suttogtam.

-Csak az infúzióhoz kell. - suttogta Stark.

-Elég sok embert - mondta Bruce, halk de nyugtató hangján.

-A francba. Sajnálom.

-De nem bántottad Ravent. - biccentett.

-Oh, hála az égnek - sütötte le szemeit, Én pedig azonnal kirántva magam Stark szorításából léptem a lámpafénybe.

-A francba, Barnes, olyan idióta vagy! - csaptam az asztalra a táskámmal.

-Raven? -ült fel azonnal, döbbenten.

-Haló, állj! - sikkantott fel szinte Stark.

-Feküdj vissza! - ragadta meg a katona vállait Bruce ijedten.

-Mi a francot művelsz? - ragadtam meg arcát dühösen, de Stark elhúzott.

-Mit keresel itt? - kérdezte döbbenten.  -Az előbb még dolgoztál... - kezdte hebegve.

-Te meg az előbb még egy világilag rettegett orosz bérgyilkos voltál, kinek van több magyarázni valója? - igazgattam magam felszisszenve.

-Óvatosan az indulatokkal! - szólt Stark.

-Komolyan egy terhes nőnek mondod ezt? - pislogott Bruce.

-Beszélj már! -löktem meg a vállát dühösen. 

-Hála Isten, hogy élsz még - ragadta meg döbbenten a kezeimet. 

-Elég a káoszból - harsant fel Thor erős hangja, Én pedig szipogva kaptam oda a fejemet, Bucky karjaiba markolva, míg a sebes, koszos férfi gondterhelten nézte a szőke Istenséget. -Nem kell tovább rontani a már így is rossz helyzetet. - mondta. 

-Éppen javítani próbálom - zsörtölődött Bruce. 

-Nem tudjuk hogyan tűntessük el belőle - mondta Steve. 

-Hagyjuk a fiatalokat magukra -biccentett Thor. - Azt hiszem most ez a legfontosabb. 

A három férfi összenézett, míg Én még mindig Barnes meleg, de szoros fogása alatt állva szipogtam halkan, szétcsúszva. 

Bruce behúzva maga után az ajtót hagyta el utolsónak a kis szobát. 

A férfi a szemeit lesütve engedte ki a feszült levegőt.

Sebezhető volt.

A férfi, akit eddig a világ legerősebb, legbátrabb, legkomorabb és komolyabb emberének ismertem...

Sebezhető volt.

-Hát élsz még - mondta komor hangon.

-Hát élsz még - suttogtam hevesen verő szívvel, megismételve.

Őszinte volt velem. Oh, te jó ég.

-Bántottalak? - nézett föl rekedtes hangon, komor szemeivel.

-Nem, csak egy karcolás. - kapaszkodtam görcsösen az íróasztal szélébe, pár lépés távolságra Barnestól.

-Tessék? - kérdezte döbbenten. 

Egy mély levegőt véve tűrtem el másik vállamra a hajam, remegő ujjaimmal a blúzom lenge anyagához kapva.

Lehúzva a bézs felsőm vállát villantott ki fekete melltartóm pántja, majd óvatosan a férfi felé fordulva mutattam meg a már gyógyult karcolást, amit akkor okozott, mikor a fürdőben utánam kapott.

-Ez semmi.

-Neked lehet. A baba is lehetett volna.

-Túlzol. Veszélyesen túlzol. Semmit nem csináltál velem.

-Oh, te jó ég. 

-Visszajöttél. - bújtam vissza blúzom ujjába. -Te... visszajöttél. Magadtól.

-Visszaküldtél. - horkant fel.

-Nem küldtelek vissza - ráztam a fejem a szemöldökömet ráncolva.  -Én... Nem.

-De. Tegnap.

-Én csak azt mondtam, nem csókolózok a Tél katonájával, mert az nem... - kezdtem, de megakadtam. -Te vagy.

A férfi bajlós, kissé unott és komor tekintete fúródott az enyémbe.

-Oh.

-Igen, Raven?

-Emlékszel. 

-Hogy ne emlékeznék.

-Emlékszel... - kezdtem.

-Persze, hogy emlékszek.  Megcsókoltál.

-Te csókoltál meg engem. - vágtam rá azonnal.

-Nem tagadom - mondta rekedtes hangján, Én pedig elakadt lélegzettel néztem rá döbbenten.

-Ezért jöttél vissza? - meredtem rá döbbenten. 

-Miért? - szállt le az ágyról, de én azonnal jobban az asztalnak préselődtem.

Bucyk a mellkasáról lekapkodva a tapaszokat túrt fém kezével a hajába.

-Hogy csókolózzunk - pislogtam vékony hangon.

-Igen. - veregette meg vállamat, Én pedig ijedten rezzentem össze.

-Barnes, mi ketten nem illünk össze. 

-Gyerekünk van. - meredt rám gúnyosan. 

-Gyerekünk van, egy olyan gyerekünk akinek nem tudod, milyen életet adj neki - hadartam.

-Hülyeség - rázta meg a fejét. 

-Te magad mondtad. - slisszantam ki az asztal és ő közüle.

-Az két hónapja volt! - meredt rám.

-Két hónapig nem érdekelt, mi van velem! - meredtem rá döbbenten. -Nem érdekelt a baba, nem érdekelt, hogy vagyok, vagy hogy egészséges -e...

-Ez nem igaz - ragadta meg a kezem. -Mindennek hívhatsz, de hazugnak nem. - mondta komoran.

-Én csak az igazságot mondom. 

-Te nem vetted fel a telefonod. Elbújtál. Hívtalak, számtalan alkalommal! - kiáltott rám. -E-mailt is írtam. Sms-eket küldtem. Starkot rád küldtem. - sorolta.

-Micsoda? - kérdeztem döbbenten. 

-A francba, Raven. Kerestelek.

-Nem, Te... nem.. - ragadtam meg remegő kezeimmel a mobilomat.

A férfi a sajátjához kapva, makacs sóhajjal nyomta az orrom alá.

Száz, meg száz nem felvett hívás kandikált az Én nevemmel.

A munkahelyi telefonomra.