Körmömmel kopogva a bőr táskámon vettem egy mély levegőt.

-Az apuka jön? - nézett fel szemüvege mögül a nővér. 

-Öhm... - nyeltem egy nagyot. -Fogalmam sincs.

Hideg volt bent a rendelőben.

Hideg. És minden fehér.

Ijesztő. Ijesztően tiszta és fehér.

-Legutóbb itt volt.

-Hallottam róla. -húztam el ajkaimat.

-És maga nem.

-Dolgoztam. - biccentettem.

-Nem a gyermeke az első? -vonta össze a szemöldökét. 

-Ha nincs pénz, nem lesz gyerek se - ráncoltam a szemöldökömet. -De ezt Én majd eldöntöm.

-Csodálatos jó reggelt - rontott be az orvos, így megkönnyebbülve hunytam le a szemeimet. -Rég találkoztunk, Raven. 

-Tudja, hogy megy ez. Az élet nem valami kiszámítható. - feszengtem a székben.

-Maga elmehet, köszönöm- biccentett a nővérre, aki másodperceken belül el is tűnt a színről. -Nézzük csak. Bármi panasz? - nyúzta magára a taszító szagú gumikesztyűket.

-Éhesség. És kívánósság. És éhesség.

-Bármi szokatlan, valami fájdalom? - mosolyodott el.

-Semmi.

-Mozgolódás?

-Nem hiszem, hogy rúg, de... Néha érzek ezt-azt.

-Lassan ideje van. Az ötödik hónap körül kezdik el - vont vállat.

-Hát, nem siet sehova - húztam fel a pólómat.

-Az apuka gondolom nem lesz velünk. 

-Nem, nem hiszem. - sóhajtottam, Ő pedig a gélt kinyomva húzta hozzánk a monitort.

-Csak megnézzük, minden rendben van -e. Az ön terhessége felettébb... egyedi.

-Hát persze. - fordítottam el a fejem.

-Akarja tudni a nemét? - sandított rám.

-Nem, még nem. - sóhajtottam. -Az apa nélkül nem.

-Rendben. - biccentett, az ultrahangot pedig lejebb csúsztatva nézelődött a monitoron.

-Jól van? - tűrtem el a hajam.

-Úgy látom, de lenézem az értékeket.

Egy nagyot sóhajtva engedtem el magam a székben, hátradöntve a támlának a fejemet.

És aztán berontott valaki.

Megugorva kaptam ijedten a szék karfáihoz, a doktor pedig meglepetten fordult az ajtó felé velem együtt. 

-Elnézést.  - igazgatta magán kesztyűjét a kék szemű, borostás, nyúzott arcú férfi.

-Bucky? - meredtem rá döbbenten.

-Jó reggelt, nem hagyott ki sokat. - intett az orvos. -Jöjjön be.

-Sajnálom, hogy késtem. - támaszkodott meg a széken, fölém hajolva.

Nagyokat pislogva meredtem rá, Ő pedig egy gyors puszit nyomva arcomra nézett az orvosra.

-Minden rendben van a babával? - kérdezte, Én pedig őszinte döbbenettséggel kapkodtam a fejem. 

Ahogyan Dr. Hawkins is. 

A férfi ijedten húzódott arrébb - Barnes általában ezt váltotta ki az emberekből.

És én imádtam. 

És olyan vonzó volt. 

A táskámat hónom alá rakva nyúltam a kilincs felé, de egy bőrkesztyűs kéz azonnal ellökve kezem ragadta meg a kilincset és nyitotta ki nekem az ajtót. 

Felhorkantva forgattam meg a szemeimet, hitetlenül. 

-Hű, katona. Nyughass. 

-Tanuld meg szépen. - morrant fel, Én pedig felnevetve ráztam meg a fejem. 

Kissé fura volt, hogy most nagyjából jól mentek a dolgok köztünk. Bár nem aludt nálam, most... mostanában más volt. 

-Hát.... - kezdtem, megtorpanva a betonon. -Köszönöm, hogy... Jöttél. - tűrtem el hajam. 

-Ez a legkevesebb - nyújtotta kezét, rekedtes hangon. 

A szemöldökömet ráncolva néztem rá.

-Ez... 

Bucky értertlenül nézett vissza rám. 

-Gyere.

-Még is hova? - nevettem fel hitetlenül. 

-Haza viszlek - nézett rám értetlenül. 

-Dehogy. 

-Mi van? - komorodott el. 

-Haza megyek egy... - kezdte, a férfi pedig a szemeit forgatva ragadta meg a kezem.

-Istenem, kiakasztasz te nő... - bosszankodott, Én pedig kikérve magamnak álltam bele a vitába. 

A zacskóba belenyúlva vettem ki két szál sültkrumplit, a város látképét nézegetve.

-Nem is vittél haza. - mondtam teli szájjal. 

-Remélem nem baj. - ivott bele üdítőjébe. -Amúgy sem reggeliztél. 

-Honnan.. - kaptam rá a fejem. 

-Ismerlek. - dünnyögött feszülten. 

-Oh, nagy szavak - fintorogtam rá, Ő pedig megcsípve vállam hunyorgott.  -Hé! 

-Elég a vitából. Stark vár a bálra. 

-Nem megyek a hülye bálba. 

-Starkkal beszéld meg. -kelletlenül rázta a fejét.

-Amúgy is, minek neked egy hülye bál? - horkantam fel, a férfi pedig mérgesen morrant fel. -És már mondtam neki.

-Pedig ott a helyed.

-Persze.

-Komolyan mondom. - sandított rám.

-Nincs kedvem flancolni - vontam vállat. -Az életem egy katasztrófa jelenleg.

-Sajnálom.

-Ugyan, nem kell.

-De miattam az.

-Dehigy - legyintettem, de a férfi elhallgatott. Döbbenten fordultam oda. -James, nem! - szóltam rá. -Felejtsd is el a gondolatokat, amik jelenleg...

-Miért, nincs igazam?

-Igen is nincs igazad!

A férfi felhorkant, én pedig közelebb hajolva nyúltam át és csíptem meg.

Bucky a kezemet megragadva húzott át az ölébe, Én pedig halkan sikkantva huppantam le, míg ő hátrébb döntötte az ülést, hogy hátam - és a hasam! - kényelmesebben elférjen.

-Szóval - kényelmesedett el, Én pedig hangosan felnevettem.

-Őrült, bárki ide jöhet.

-Egy kilátóhoz? Hétköznap délben? - vonta fel a szemöldökét. 

-Bármi megtörténhet.

-Te egyre őrültebb vagy. - morrant fel, Én pedig vállát megsimítva hajoltam a férfihoz, egy csókot nyomva ajkaira.