- Tudod, igazából simán találkozhattunk volna... - nyitottam ajtót, kora reggel.

-Mintha érdekelne a véleményed - oltott le azonnal. -Helló, bébi - kapta le a szemüvegét, Én pedig elvigyorodtam. -Jól áll a terhesség.

-Köszi - engedtem, hogy egy puszit nyomjon arcomra.

-Jöttem, ahogy tudtam. - rakta le a szatytát az étkezőasztalomra, én pedig meglepetten bámultam az utcára.

-Nem apróztad el. - néztem a tűzvörös sport autót.

-Sosem szoktam. - vigyorodott el, Én pedig felnevetve zártam be az ajtót.

-Kérsz kávét? - sétáltam a konyhába.

-Nem. Ezt pedig... - emelte fel a Starbucksos zacskót. -Neked hoztam.

-Te megőrültél.  -ráztam a fejem.

-Azt hiszed hagylak éhezni?

-De nem éhezem... - vettem elő két tányért.

-Rainfield, hallgass.

-Stark, az én házamban állsz. 

- Nem állít meg semmiben. - vont vállat. -Na mesélj, madárkám, még is mibe keverted magad megint? - ült le, Én pedig a falnak dőlve vettem egy mély levegőt. 

-Ígerd meg, hogy nem szólsz Barnesnak. -néztem rá komoran.

-Nem ő az apa? - meredt rám döbbenten.

-Mivan? - bukott ki belőlem.  -Stark, te hülye vagy?

-Jó, még is mi mást kéne eltitkol... Úristen, megcsaltad?

-Tony! -kiáltottam rá. -Állj már le!

-Jó, jó... - nyugtatgatott. -Elnézést. 

-Amúgy sem vagyunk együtt. 

-Aha, persze.

Egy mély levegőt vettem. Tudtam, hogy számíthatok rá, most csak szimplán... Idióta.

-Stark komolyan mondom. - támaszkodtam meg az asztalon. Összevonta a szemöldökét. 

-Raven, ha baj van a babával, nem fogom áltatni. - mondta komolyan.

-Semmi bajom nincs. De ígérd meg.

Vacilált. Nem akart belemenni, ami egyszerre engedett egy meleg érzést a mellkasomban. Fontos neki is Barnes, és ezt nem tudta titkolni.

-Rendben, Raven. - engedett. -De megijesztesz.

Egy mély levegőt engedtem ki.

-Micsoda? - csapott az asztalra mérgesen, miután felvázoltam neki a helyzetet.

-Stark, nyugodj meg... - kezdtem.

-Ezt nem tehetik veled. A Hr iroda gondolom... - kezdte, de megragadtam a kezét.

-Tony, ha nem én csinálom, akkor más fogja - szorítottam csuklóját.

Visszaült.

-Egy nő már járt nálunk. - mondta. -Fury elküldte.

-Kicsoda? - ráncoltam a szemöldökömet. 

-Nem tudom, tőletek jött. - vágta ki mobilját a zsebéből, idegesen dörzsölve homlokát. -Barnes nem élné túl, ha most mindent felhántorgatnának.

-Tudom. - mondtam komoran. - Halasztást kértem.

-És megadta? - nézett rám lesajnálóan.

-Amilyen meglepő, de igen. - ültem le. -Azért cserébe, ha csinálok rólad egyet.

Unottan nézett rám, aztán... Az arcomba nevetett.

-Ez most komoly?

Bólintottam.

-Oh, te jó ég. Hogy ti ketten miért nem tudtok normálisak lenni... - temette tenyerébe arcát. -Én még nem akartam megőszülni.

-Sajnálom? - néztem rá. 

-Szólj Buckynak. Érted még le is fejeztetné magát.

-Nem lehet Stark. Azonnal belemenne, de nem tudom ezt megtenni vele - hadakoztam. - Nem tehetem tönkre. De ő megengedné.

-Igazad van - játszott ujjaival. -Ah, istenem. -  dőlt hátra a székben.

-Tudtam időt szerezni, annak fejébe, ha írok rólad valamit, mert az megint feldobna minket az ellencég fölé, de... - hebegtem.

-Oké. Csináljuk - vont vállat.

-De ez nem sokáig előny.

-És ha az interjú alany nem hajlandó... - kezdte.

-Akkor addig kell próbálkoznom, amíg nem adja meg magát. - vontam vállat.

Stark rám mosolygott.

-Akkor Raven Rainfield, megtagadom a fura kérdéseid. Sok sikert jövőhéten - vigyorgott, Én pedig elmosolyodtam.

-Köszönöm.  - fogtam meg a kezét.

-De akkor gyere el a bálba. - vigyorgott rám. -Addig tagadlak meg, vagy mi, amíg csak akarod, hogy húzzam az idődet. De akkor gyere.

-Igen is, uram. - biccentettem.

-Istenem, mibe keverted magad. -sóhajtott.

-Ne is mond. - ráztam a fejem.

-Ha ezt Bucky megtudja, nekünk annyi. Vagy is csak nekem, Te megúszod - vont vállat.

-Te is. Biztosíthatlak róla. - mosolyogtam rá.

-Elmondod neki? - kérdezte. 

-Nem.

-Beszéltél vele?

-...Nem.

-Oh, Rainfield. Számold csak vissza a perceket. Barnes nem hülye. 

-Tudom. -húztam a számat.

-És ha jól gondolom, mostanra már biztos megőrült... - tetézte. 

-Tudom. - biccentettem.

-Oh, te nő.

-...Tudom.