-Te... - kezdtem, hitetlenül nevetve. -Te azért nem fekszel le velem, hogy Én... - magyaráztam kihangsúlyozva a szavakat. -Ne bántódjak meg? - hitetlenkedtem.

Enyhén sértve és enyhén... Meghatódva.

-Persze, Raven, mit gondolsz... - akadozott. -Ugye nem gondoltad, hogy nem talállak...

-Barnes, Én nem fekszem le veled! - szóltam rá hangosabban. 

Összeráncolta szemöldökét.

-Micsoda?

-Az egyetlen ember aki nem fekszik le a másikkal, az Én vagyok! - szálltam ki az öléből azonnal, szinte már-már felháborodottan.

-Még is miért... - meredt rám, elernyedve a székben.

-Mert össze kell szedned magad, Bucky, a lelki és mentális... - kezdtem.

-Jézusom, ezt Stark mondta? Stark tömte a fejedet ezzel? - dőlt előre azonnal.

-Jesszusom, hogy jön ide Stark? - kaptam a hasamhoz a kezem.

-Magadtól jutott ez az... - kezdte.

-Várj, Te miért is nem fekszel le velem? - fordultam vissza hitetlenül nevetve.  -Velem? - ismételtem meg.

-Raven, nem bánthatlak meg megint. - mondta, a homlokát dörzsölve.

-Nem vagyok kislány, Barnes. Nem kell az óvásod. - szúrtam oda.

Elmosolyodott.

-Megsértődtél.

-Meg, bizony. - simítottam meg a hasam. -Te nem akarsz lefeküdni velem. Ez egy elég nagy sértés. - dünnyögtem. -A gyerekem apja... - kezdtem.

-Szerinted nem akarok veled lefeküdni, Raven? - szólt rám hangosan. -Szerinted ez engem nem készít ki? - állt fel feszülten.

-Oh, szerinted olyan könnyen meg tudsz bántani? - nevettem fel hangosan.

-Tudom, hogy igen.

-Oh, csak annyira mint amennyire én téged. - simogattam a hasam.

-Istenem, makacs vagy. - horkant fel. - Megőrjítesz. Szerinted ez nekem olyan jó? - kapta el a karomat. -Szerinted én nem rád gondolok a nap... - kezdte. -Raven, szerinted én nem akarlak téged? De nem lehet. Szerinted én nem.. Minden egyes másodpercben, arra gondolok, mennyire...

-Barnes - ragadtam meg az arcát. -Nem vagyok törékeny. Tudod mi vagyok? - kezdtem villodzó szemekkel. -Terhes. Nagyon, de nagyon terhes -toltam a szék felé, az Ő vigyora pedig egyre nagyobbra nőtt. -Kívánós terhes. És tudod ki tette ezt velem? - löktem el a vállát. -Te! Te tetted ezt, barátom, úgyhogy itt az ideje, hogy kisegíts egy hölgyet, és... - kezdtem hevesen, Ő pedig a combomat megragadva kapott fel.

-Hallgass! - szisszent rám.

-Oh, hála az Istennek! - ragadtam meg az arcát, hevesen megcsókolva.

-Ha ezt előbb tudom... - kezdte.

-Oh, és Katona, nehogy meg merd gondolni magad - ragadtam meg a gallérját feszülten. -Segítened kell. Nem bírom.

-Örömmel. - rakott az asztalra, Én pedig felkacagva rángattam le a hülye bőrdzsekit a kócos hajú férfiról.

Kipirosodva, meztelenül az asztalon hanyatt feküdve meredtem a plafonra, hevesen emelkedő és süllyedő mellkassal. Barnes mellettem fekve köszörülte meg a torkát, homlokából kisöpörve kócos haját vett egy mély levegőt. 

-Még is csak lefeküdtél velem. - dünnyögte rekedtes hangon.

-Bánod? -fordítottam oldalra a fejem, egy mély levegőt kiengedve.

-Egyre nagyobb őrültségeket beszélsz. - nézett rám.

Barnes komoran könyökölt fel.

-Gyönyörű vagy. - suttogta ajkaimra. Elvigyorodva fűztem ujjaim tarkójára. -Nagyon, nagyon, nagyon... -suttogta a csókok között. 

-Gyere, kimosom a ruháid. - próbáltam meg felülni. -Nem mehetsz így dolgozni.

-Óvatosan kislány. -húzott vissza. -Még nem végeztem. - suttogta ajkaimra, Én pedig hangosan felnevetve öleltem át szorosan.

A pulcsimban és a pizsama nadrágomban behajtva a maradék adag ruhát a szárítógépbe nevettem fel, amint Barnes a fenekemre csapva nyújtotta felém a pohár sárga dzsúzt.

-Oh, Istenem, még egy? - fintorogtam.

-Muszáj. - simította kezét a hasamra.

A csengő hangja zavarta meg a lakás békés csendjét, én pedig értetlenül fordultam a katona fele, aki azonnal elkomorodott.

-Vársz valakit, Raven? - kérdezte rekedtes hangon.

-Nem, én.. - néztem a karórámra.

Kora este volt, Barnes az egész délutánt itt töltötte.

-Maradj itt. - rakta le a poharat.

-Barnes, ez az én lakásom! - kapkodtam utána lábaimat, kikerülve a folyosón, mellkasára tapasztva a tenyerem.

A csengő újra szólt, Én pedig nem sokkal később a kilincset megragadva rántottam fel az ajtót, Barnessel a nyomomban.

-Ravem Rainfield? - biccentett a rendőr, Én pedig döbbenten meredtem a két magas, egyenruhás férfira, akik az ajtóm előtt álltak.

-Segíthetünk, biztos urak? - húzott magához Bucky védekezően.

-James Buchanan Barnes, attól tartok, magának most velünk kell jönnie. - lépett előrébb az egyik.

-Mi? Micsoda? - kapkodtam a fejem azonnal. -Mit.. mit csináltál? - suttogtam ijedten, hiszen a férfi a fém bilincset előveve lépett Barnes elé.

-Uram, le van tartóztatva. - biccentett.

Barnes lesütötte a szemeit.

-A francba. - suttogta.

-Nem, nem! - sikkantottam. -Barnes, mit csináltál? - kaptam a mellkasomhoz ijedten.

-Muszáj, Raven. - dünnyögte. 

-Nem.. nem kaphatnék csak egy percet? - ragadtam meg a rendőr kezét.

-Sajnos nem lehet. Az elnök rendelete.

-Kihagytam a terápiát, Raven - horkant fel Barnes egy félmosollyal.

-És ezért lecsuknak? Jesszus, ez ilyen komoly? - sikkantottam, felkapva a táskám.

-Nem jöhet velünk. - állt elém a rendőr.

-Egy frászt nem, biztos úr. A saját kocsimmal, a saját időmben, a saját lábaimmal igen is oda megyek, ahova akarok! - harsantam rá. -Barnes, mi a franc? - pánikoltam.

-Ez a protokoll.  - biccentett.

-Hogy börtönbe mész?

-Beleegyeztem. Kihagyom a terápiát, cserébe...

-Még is mikor hagytad ki... - kezdtem hebegve.

-Ma délután.  - biccentett, Én pedig elhűlten akadtam meg a kapkodásban, nézve, ahogy a két férfi segíti be a kocsi hátsóülésére a nyúzott katonát.