Az ágyban fekve vettem halkan egy mély levegőt. 

Bucky kifejezetten ijesztő volt.

Már hajnali kettőt üthetett az óra, és még mindig ugyan úgy, mozdulatlanul feküdt.

Komolyan mondom! Még levegőt sem vett.

Óvatosan felé fordítva a fejem nyeltem egy nagyot.

Ugyan úgy feküdt.

Mielőtt még elaludtunk volna, egy újabb vita merült fel köztünk. 

-Maradj itt - törölgettem vizes arcomat kis kendővel.

-Nem maradok, visszamegyek - legyintett.

-Késő van már - mondtam. -Ne menj.

-De. Ne aggódj. 

-Nem biztonságos - néztem ki az ablakon, a férfi pedig a szemöldökét ráncolva nézett rám. 

-Nem hiszem, hogy ezen aggódnod kéne. Főleg nem nálam.

-Bucky, tényleg - fogtam meg a kezeit. -Ne menj most haza.

-Nem vagyok benne biztos, hogy jó lenne -e ez most nekünk - vallotta be. -Nem hiszem, hogy én vagyok jelenleg a társaság akire vágysz.

-Azért mert mérges vagyok, még tudok normális ember lenni. - mondtam, Ő pedig elhallgatott.

-Megbántottalak? - kérdezte egy kis idő után.

-Igen. - válaszoltam azonnal, Ő pedig a homlokát dörzsölve bámulta a padlót.

Immáron a pizsama trikómban és lenge rövidnadrágomban kikecmeregve dörzsöltem meg a szemem.

Barnes a kanapén lévő díszpárnákat ledobálva köszörülte meg torkát.

Óvatosan torpantam meg.

-Most mit művelsz? - kérdeztem halkan.

A férfi a szemöldökét ráncolva nézett rám. 

-Mit művelek? - kérdezte körbe fordulva.

-Miért pakolsz?

-Hogy aludjak. - mutatott a kanapéra fém kezével.

-Nem a kanapén alszol - tűrtem el hajam a szemöldökömet ráncolva. 

-Miért, hol máshol? - nézett rám unottan.

-Az ágyban. - grimaszoltam. 

-Nem foglak kitúrni.

-Bucky, nem túrsz ki.

-Az ágyad kisebb, mint egy szék.

-Ne sértegesd. Múltkor még nem volt vele bajod.

-Nagyon vicces vagy - mért végig komoran. 

-Te vagy befásult - vontam vállat. -Nem aludhatsz kint.

-Raven, babát vársz. Neked fontos az ágy kényelme.

-Bucky, ne veszekedj már állandóan! - rivalltam rá, Ő pedig dühösen fújtatva lökte be szobám ajtaját.

A férfi megmerevedve feszült és magasodott fölém egyszerűen, fekete szerelésében.

-Megfelel? - dünnyögte bosszúsan.

-Azért a bakancsod levehetnéd.

- Minek?

-Mert Én fogok takarítani utánad. -mondtam, a férfi pedig felülve rúgta le két bakancsát.

-Esetleg a kabátod...

-Nem.

-Bucky így nem lehet aludni!

-Én így alszom.

-Adhatok esetleg... - kezdtem.

-Nem.

-És takaró... -próbálkoztam.

-Nem!

-Oké, értettem. - húztam össze magam.

És most érkeztünk el a jelenlegi pillanathoz, pár órával későbbre.

Ahol a férfi ugyanúgy bosszúsan feküdt, mint mikor beszállt az ágyba.

Csak... most ő szólt hozzám.

-Miért nem mondtad el? - kérdezte komoran. Semmi érzelem nem volt leolvasható róla. Se hangjából.

-Tessék? - kaptam oda a fejem, jobban magamra húzva a takarót.

-A babát. Hogy baj van a babával. - hebegett. -Miért nem mondtad el?

-Nincs baja a babának.

-Ne álltasd magad Raven. Igen nagy baja van a babának. - mondta.

-Bucky, nincs!

-Miért nem mondtad el? - fordult felém.

-Hogy a francba mondtam volna? - ültem fel azonnal.

-Talán úgy, hogy "szia Bucky, képzeld van egy rossz hírem..." - kezdte.

-Hagyd abba! - kiáltottam rá. -Nem rossz hír, semmi baja a babának! - dühöngtem.

-Még is honnan tudod? - ült fel ő is.

-Miért, te honnan tudod, hogy bármi baj is lenne ebből? - kiáltottam rá.

-Úgy, hogy tudom Én milyen vagyok! - bökött mellkasára. -Tudom, hogy velem mit tett a szérum!

-Nem Barnes, ez nem a szérum.  Ez te vagy. - mondtam.  -Megkínoztak. Harcoltál a háborúban és évekig, sőt évtizedekig öltél. Agymosott vagy. Agymosott voltál, honnan tudjam! - hadartam dühösen.  -Ez nem a szérum.  Ez az amit veled műveltek.  Elvesztetted a karod, a francba! Ezt nem a szérum csinálta Bucky.

A férfi mélyen hallgatott.

-Aludj.

-Felidegesítesz, és még el is küldesz aludni? Még mindig mérges vagyok. -feküdtem el.

-Szuper. Én is.

-Te még is miért? - fordultam felé újra.

-Nem mondtad el.

-Leráztál engem.  Szakítottál velem, Barnes.

-Nem úgy van az, ahogy te gondolod.

-Persze. Még szép.  - fordultam az oldalamra, a férfi meg hanyatt dőlve fújta ki bossszúan a levegőt.