Az üvegajtó kelletlenül csukódott a hátam mögött, míg Én feszengve néztem az előttem rózsaszín kosztümben fel-alá járkáló nőt.

Göndör haja ki volt engedve, az iroda pedig kicsit mintha változott volna - már nem csupa rózsaszín volt minden, hanem volt bent egy kicsi lila is.

Elfintorodtam.

-Áh, hát itt vagy! - csapta össze a két tenyerét a Nő. -Már úgy vártalak.

-Jöttem ahogy tudtam. - néztem az órára.

Bár, még csak két perce kezdődött el a munka időm.

-Tessék. - nyomott a kezembe egy zacskót, majd az asztalának dőlt.

Egy még meleg croissant volt benne.

-Ez... - kezdtem. -Deborah, köszönöm. Miért... - néztem fel.

-Mert nagyon nem fog tetszeni, amit most mondani fogok. - biccentett, Én pedig döbbenten kaptam fel a fejem. 

-Kirúgsz? - meredtem rá.

-Dehogy is! - nevetett fel hangosan. -Te vagy a legerősebb munkaerőm szivi.

A hasamhoz kaptam. 

-De muszáj lesz kezdened valamit. -nézett rám komoran. -Nem mondhatod minden interjúra, hogy nem csinálod meg.

-Nem is szoktunk interjúkat csinálni, a Bosszúállók.. - kezdtem megvédve magam, de esélyt sem adott.

-De mostmár igen. És te megtagadod. - nézett rám komoran.

-Persze, hogy megtagadom, te jó ég! - nevettem fel hitetlenül. -Nem fogok egy Tél katonája nevezetű embernek a sebeiben kést forgatni Deborah. Stark meg szimplán... - kezdtem.

-Pedig kell. - lökte el magát az asztaltól.  -Attól leszel jó újságíró.

-Azt hiszem, ebben most tévedsz. - álltam ki a szavamért.

-Tessék. - nyújtotta felém az aktát.

A croissantot letéve az asztalra lapoztam fel a vékonyka kis aktát.

James Buchanan Barnes kis füzetkéje volt, benne az összes kis jegyzettel amit még az első interjún készítettem, képek, újságból kivágások.

-Azt akarom, hogy faggasd ki a mostani kirohanásáról.

Eltátottam a számat.

-Mi van, Deborah? - harsantam fel.

-A férfi megőrült. Nem rég még itt öldökölt és most...

-Nem is ölt meg senkit.

-Ez csak a szerencse. - vont vállat.

-Deborah, te megvesztél?

-Ha te nem csinálod meg, más megfogja -nézett rám komoran.

-Ezt senki nem fogja megcsinálni. - csuktam be a mappát.

-Pedig van lelkes jelentkezőm. - nézett.

-Még is kicsoda vállakozna erre? - nevettem fel hitetlenül.

-Reenah. 

Döbbenten néztem a nő szemébe.

Az a galád ri...

-De Te ismered jól a férfit.  -mondta.

- Még is honnan veszed? - nevettem fel újra.

A kezeim szinte már remegtek a stressztől.

Reenah elmondta volna?

-Már interjúztatok. - vont vállat. -Neked hamarabb megnyílna.

-Te jó ég, Deborah, nekem le kell ülnöm.  - húztam magam alá a kis fotelt, homlokomat masszírozva. -Tönkre akarod tenni az életét? - kaptam fel rá a fejem.

-Már nagy fiú, csak túl teszi magát rajta. - vont vállat.

-De labilis állapotban van. - ráztam a fejem.

-Akkor így járt.

Néma csend uralkodott a szobában.

Minden egyes gondolatom cikázott a fejemben, csak bármi módja lett volna, hogy ebből kihúzzam Barnest.

-Nem tudom Deborah, Én...

-Kell a pénz Raven. - emlékeztetett.

-Kaphatok egy kis időt? - néztem fel rá reménykedve.

Kérlek, kérlek, kérlek.

A nő összeszorította száját. Ő is gondolkodott, míg a fejemben vészjóslóan hangosan csengett az a bizonyos riasztó. De semmit nem tudtam kitalálni.

-Rendben. - mondta, Én pedig az eddig beszorított levegőt végre valahára kiengedtem.

-Oh, hála istennek - bukott ki belőlem. 

-De addig meg kell csinálnod ezt. - dobta elém a másik mappát, amin Tony Stark neve szerepelt.

Egyszerre örültem és őrültem meg, hiszen Tony Stark nem egy könnyű falat, de legalább ezzel is időt kaptam, hogy kitaláljak valamit.

Hálásan felkapva a két mappát indultam meg az üvegajtó fele.

-A reggelit itthagytad!

Válaszolni sem válaszoltam, csak kirontva lépkedtem az asztalom felé, szám sarkát rágva, folyamatosan cikázva, hogy most még is hogyan húzzam ki Barnest a bajból.