Börtön
A telefonomon kopogtatva a körmömmel járkáltam fel alá magassarkúmban, az enyhén lepukkant váró szobában. Egy pizsama nadrág, fekete magassarkú, Barnes pulóvere és egy szövetkabát volt rajtam.
Oh, igazi divat ikon. Ha ezt Deborah látná, menten kirúgna az újságtól.
A hasamat simogattam fél kezemmel, folyamatosan hosszú, hosszú levegőjet kifújva.
Eszméletlenül stresszeltem.
Már nem volt akkora nyüzsgés, néhány rendőr mászkált fel alá, néhol egy-egy rabot vonszoltak ide-oda; Barnesről persze egy szó sem.
A fotocellás ajtó kinyílt, a szőkés hajú pedig sűrű léptekkel rontott be a terepre.
-Oh, hála az égnek. - kaptam újra hasamhoz.
-Raven! - ragadta meg a vállam Steve. -Ugye jól vagy? - ültetett le azonnal.
-Azt nem kifejezetten mondanám. - nevettem fel hitetlenül. - Köszönöm, hogy jöttél.
-Amint megkaptam az sms-t, jöttem. - biccentett. -Bár, kicsit lassú volt megírnom a választ. - gondolkodott el.
A szemöldökömet ráncoltam.
-De... Nem válaszoltál. - néztem rá értetlenül.
-De, igen. Írtam.
Kérdőn néztem a mobilom üres értesítéseire.
-Nem, Kap. Nem válaszoltál.
Értetlenül ráncolva a szemöldökét túrta elő telefonját kabátzsebéből.
-Oh! Elfelejtettem elküldeni. Hoppá. - hunyorgott képernyőjére, Én pedig - bár borzalmas helyzet volt - minden erőmmel azon dolgoztam, hogy ne röhögjek Amerika Kapitány arcába most azonnal. -Bocs, még hozzá kell szoknom a módihoz. - dugta zsebre a mobilját.
-Ah, semmi gond.
-Mi történt pontosan? - nézett rám, immáron komolyan.
-Fogalmam sincs, Steve, Barnes átjött miután végeztetek és... - kezdtem. -Beszélgettünk, meg minden, egész délután, és most pedig.. - gesztikuláltam hevesen.
-Nyugodj meg Raven - szólt rám.
-Nem tudok megnyugodni - kaptam a fejemhez. -Bucky rács mögött van.
-Ha csak egy alkalmat hagyott ki, nem lehet akkora gond. - szólt. - Csak nem... - kezdte, Én pedig gondterhelten temettem arcomat tenyereimbe.
-Nekem.. Nem tudom kifizetni, Steve. Nekem nincs pénzem.
-De Stark igen.
-Oh, Barnes sose engedné. - horkantam fel azonnal. - Gyűlöli Starkot.
-Nem kell tudnia. - sóhajtott fel Kapitány.
-Komolyan? Ő a legjobb barátod! - harsantam rá.
-Raven Rainfield? - lépett elénk a rendőr, aki behozta.
-Igen? - pattantunk fel mindketten azonnal.
-Most még mehetnek látogatni. - biccentett, Én pedig a táskámat felkapva kapkodtam magassarkús lábamat az egyenruhás után.
-Oh, Istenem - léptem a rácshoz azonnal.
-Gondolhattam volna, hogy nem hagyod annyiban - forgatta a szemeit a katona, míg szőke barátja gondterhelten nézett rá.
-Annyiban? Bilincsben vittek el, Barnes! - harsantam rá. -Te megőrültél?
-Buck, tényleg kihagytad a... - kezdte Steve.
-Fontosabb dolgom volt, oké? - meredt rá unottan.
-Tudtam volna egy órát várni! - tártam ki a karjaimat idegesen. -Szerinted ez most jobb, mint...
-Raven, hagyd abba. - szólt rám Barnes. -Te meg.. Kössz, hogy itt vagy. Vidd haza. - biccentett.
-Ah, egy fenét. Nem megyek el nélküled. - mutattam rá fenyegetően.
-Az sem biztos, hogy kiengednek ma! - meredt rám.
-Ah, nagy kár! - trappoltam.
-Miért viseled már megint... - kezdte értetlenül a magassarkút bámulva.
-Szerinted? Csak magamra vettem, ami a közelben volt. Nem volt időm cipőt válogatni! - harsantam rá.
-Raven, nyugodj meg, a baba... - kezdte Steve.
-Mit érdekel a baba! - ráztam le magamról az érintését. -A baba apja börtönben van, az anyja pedig mindjárt idegösszeroppanást kap, a baba a legkevesebb gondom jelenleg! - kaptam s fejemhez.
-Raven, kiengednek. Csak nem biztos, hogy ma. - mondta komoran Barnes. -Nincsen bajom. Ne aggódj.
-Oh, le kell ülnöm - támaszkodtam meg a falnál.
-Mi fog történni? - karolt belém Steve, komoran nézve a barátját.
-Fogalmam sincs. - vallotta be Barnes. -Még nem volt ilyen.
-Jó. Legalább ez valami. - biccentett Steve, majd a rendőr kiküldve minket utasított, hogy hagyjuk Barnest magára.
-Barnes, Barnes! - álltam ellent a löködésnek. -Itt az egyik kulcsom. -nyomtam a kezébe. -Ne csinálj hülyeséget. Gyere haza. - hadartam idegesen.
-Raven, menni kell. - mondta Steve.
-Ne stresszelj Rainfield. - szólt rám Bucky élesen, Én pedig ziláltan hagytam, hogy Kapitány kihúzzon a szobából.
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro