A széken ülve öleltem magamhoz táskámat, míg Stark break dance próbálkozásait bámultam.

Bucky lassan lépdelt át felém, az óráját igazítva.

-Gyere velem. - állt meg előttem. 

-Inkább nem.

Komolyan nézett rám.

-Raven, késő van.

-Van taxim, ne aggódj - biccentettem Steve felé. -Haza visznek.

-Nem azt mondtam, hogy haza. - ráncolta a szemöldökét.

Értetlenül meredtem rá, aztán...

-Bucky, nem alszok nálad! - rivalltam rá.

-De igen.

-Nem. Nem akarok. Amúgy sem vagyunk most jóban. És amúgy sem akarok.

-Nem kérdeztem mit akarsz - dőlt mellettem a pultnak.

Utáltam, amiért ilyen jól nézett ki.

Ha ma este itt maradok, akkor biztos, hogy...

-Komolyan mondtam. Nem mehetsz haza. Féltelek egyedül. 

-A saját lakásomban? - vontam össze a szemöldökömet. 

-Mindenhol, de egyedül végképp - kortyolt viszkijébe.

A három egyetlen józan ember mi voltunk - a két katona a szérum miatt, és én... egy baba miatt.

-James, túlreagálod a dolgokat.

-Inkább hagylak olyanokkal, akit ismersz.

-Áh! Téged sem ismerlek igazán! - böktem a mellkasába. -És valójában te sem engem.

Komoran nézett rám.

-Raven, gyere.

Egy nagyot sóhajtva pattantam le a bárszékről. A férfi erős karjába markolva hagytam, hogy elhúzzon a tömegből és a lift felé vezessen.

-Tudod, eszméletlenül idegesítő vagy - szálltam be a liftbe, komoran kihúzva magam.

-Kösz. Próbálkozok.

- Hah! - horkantottam fel, a férfi pedig benyomva mögöttünk a gombot köszörülte meg a torkát.

Istenem, olyan jól nézett ki.

Olyan, de olyan jól.

És az egyetlen egy baj, hogy Ő is ugyan ezt gondolta rólam.

De nem szabad.

Barnes kék szemei csak úgy villogtak a lift fényében, fém kezével állkapcsát dörzsölte - a férfi szenvedett.

Tőlem.

Akaratlanul is elmosolyodtam.

-Ne vigyorogj.

-Oh, én? Dehogy. - léptem ki a liftből, Barnes szobája felé véve az irányt. Tekintete felperzselt.

Már egy pulcsiban és flannel pizsama nadrágjában töröltem meg arcomat, majd az ágyba huppantam.

Barnes szürke pólóban és melegítőnadrágban ült fel félig.

-Tudod, nincs kiszabva az alvás időm. Anyukám nagyon rugalmas.

-Anyukád gyűlöl engem. - mormogta.

-Nem, csak nem igazán kedvel. - vettem le ékszereim. -Istenem, felrobbanok.

-Mi a baj? - ráncolta a szemöldökét, feljebb tolva magát.

-Szétrobban a lábam. Na meg a hátam - dünnyögtem.

-Még is minek hordasz ilyet? - lendítette a kezét a cipőm felé.

-Mert jó!

-Rainfield, tönkreteszed a lábad. Azt hiszem ideje van, hogy elfelejtsd.

-Miért kell ezt is elvenned tőlem? - harsantam fel.

-Mi? Én? - riadt meg.

-Jaj, nem! - fordultam felé azonnal. - Bocs, a gyermekedhez beszéltem.

Unottan nézett rám.

-Gyere ide. - húzódott közel.

- Nem kell aludnunk.

-Rendben, beszélgessünk.

-Te, meg a beszélgetés? - vontam össze a szemöldökömet. 

-Rád sem lehet hasonlókat mondani. - dünnyögte orra alatt.

A férfi mellkasára hajtottam a fejem.

-Miért kell ilyennek lennie?

-Mert rólunk van szó. -fűzte ujjait a hajamba.

-Hiányoztál, James. - vallottam be.

-Tudom. Sajnálom. - emelte fel a fejem.

-Nem akartam, hogy így legyen.

-Én sem. Azt hittem, Te meg Stark... - kezdte.

-De nem. - meredtem rá komoran. -Bucky, felejtsd is el.

-Ez nem így megy. Az utóbbi kettő, sőt talán három hétben csak Starkkal beszéltél. Csak Stark miatt láttalak. Csak Stark.. - hadart.

-Barnes, Stark az alanyom - könyököltem fel. -Dolgoznom kell.

-De miért nem... - kezdte, de megakadt.

Felültem.

-Igen?

-Raven, még is miért zársz el állandóan, amikor... - könyökölt fel.

-Nem, nem akartam, Barnes! - védekeztem azonnal.

-Szerinted én hülye va...

-Bucky, nem! - ragadtam meg a kezét.

-Mi a baj, Raven?

-Nem mondhatom meg - ragadtam meg arcát. -Annyira sajnálom Barnes.

-Még is mi az, hogy nem mondhatod el? - rivallt rám.

Az orrnyergét dörzsölte.

-Sajnálom. Bízol bennem, Buck? - simítottam el a haját.

-Minden erőmmel azon vagyok de nem könnyíted meg a dolgom.

-Annyira sajnálom. Dolgozom rajta.

-Van valami a babával? - kérdezte idegesen.

-Nem, nem. - másztam közelebb. -Minden rendben. Ígérem. Ez csak is magánéleti. - győzködtem. - Le kell rendeznem magamban a dolgokat, ahhoz, hogy... - magyaráztam.

-De akkor miért Stark? - harsant rám. -Miért választottad Őt helyettem?

-Nem választottam! - ijedtem meg azonnal. -Bucky, nem...

-Raven nem vagyok vak!

-De, az vagy! - fogtam meg az arcát.

-Mond el mi a baj. - erősködött. -Raven nem viccelek. - húzott közelebb.

-Bucky nem tehetem. Azonnal...

-Rainfield volt részem rosszabbakban is, mint a Te magánéleti drámád.

Komoran néztem rá.

Te vagy a magánéleti drámám, Te férfi!

-Amúgy is, miért pont Tony? Tony egy befőttes üveget sem bír kinyitni. Egy szavadba kerül, és megölöm, aki...

-Ez a bajom Barnes! Túl fontos vagyok neked, hogy ép eszűen dönts!

-Velem van a bajod? - döbbent le.

-Nem, nem! - harsantam rá.

-De akkor még is mi... - emelte meg a hangját.

-Deborah interjút akar rólad! - kiáltottam rá dühösen.

-Ez a bajod? - nézett rám értetlenül.  -Nem akarod Te megcsinálni? Kit érdekel Raven, ha kényelmetlen, add át másnak, mint hogy...

-Barnes!

-Nem akarsz felvállani? Egye fene, Raven! Nem akarsz velem nyűglődni a munkahelyeden? Túl élem. -hadart. -Ez a bajod? Deborah velem akar cikket? Jesszusom, Raven, nem gondoltam volna, hogy... - nézett rám nyúzottan. -Add át másnak, mit érdekel? Inkább, mint hogy...

-Nem Barnes. Rólad - hangsúlyoztam mégjobban.

A férfi pedig döbbent szemekkel meredt vissza rám.