Peter egy felhőkarcolóról pásztázta a várost. A tegnap megjelent cikkre máris megérkezett a válasz egy Enerxíával készült interjú képében, amit most is ott szorongatott a kezében. Felsóhajtott, és lenézett. A lábai már elzsibbadtak a guggolástól, és az utca hívogatóan terült el alatta. Egyetlen ugrás. Nem gondolkozott, megtette. Teljes testét átadta a zuhanás gyönyörének. Magában visszaszámolt. Mikor nullához ért, kipattantak a szemei. Az utca köve ijesztő közelségben volt. Kilőtt egy hálót, és ellendült. Fel, fel a magasba. Testét hátrafeszítette. Megpördült a tengelye körül. Játszi könnyedséggel változtatta a helyzetét a magasban, hogy újra lehulljon, majd megint kilőjőn, mint egy falevél, akivel játszik a szél. Egész lényét átadta annak a nyugalomnak, ami a magasban elfogta. Megint behunyta a szemét. Forgott a levegőben, bámulatos ügyességgel pörgött. Kis fuvallatot érzett a jobb oldalán. Kinyitotta a szemét, és meglátta a mellette elsuhanó Vanda mosolygós, maszkba bújtatott arcát. Visszamosolygott, bár ezt a lány nem láthatta, és folytatták játékukat. Szabályok néküli játék volt ez: a szabadság örömének játéka, tele levegőben végrahajtott mutatványokkal. Egymást használták támaszpontnak, egymást pörgették, dobálták a magasban, hogy utána lehulljanak erőt gyűjteni. Mesés égi játék volt a két fiatal tökéletes összhangja, a járókelők mind megálltak megcsodálni, néhányan meg is örökítették a táncszerű mozgásukat, de ez őket nem érdekelte. Teljes testükkel-lelkükkel a mozgásra figyeltek. Végül is mindketten lihegve állapodtak meg egy tetőn. Peter kicsit megszédült.

- Ezt... ezt nem tudom hogyan csináltuk. De kellene még ilyet csinálnunk. - lihegte Vanda. Peter csak erőtlenül bólogatott, miközben leült a tető szélére. Éppen Vanda is leült volna, amikor megszólalt a karórájuk.

- Ne már... Hullafáradt vagyok... - sóhajtotta Peter. - Na, menjünk. - kelt fel, és indult el a hálóhintájával. Vanda megropogtatta a nyakát, majd követte. A város békés volt. Miért kell valakinek pont most úgy döntenie, hogy elkövet egy bűncselekményt? Vanda nem tudta, ahogy Peter sem. Mikor megérkeztek a tetthelyszínre, senkit nem láttak. Aztán észrevették. Valami éppen röptette ki a értékeket a boltból. Szépen sorban szálltak ki a különböző ékszerek. A fiatalok egymásra néztek.

- Öhm... Mr. Stark... Azt hiszem egy mutánssal akadtunk össze. Lehetséges, hogy már megint Irányító van a dologban. - suttogta Peter a karórájába. Egy tetőről figyelték az eseményeket, hiszen meghagyták nekik, hogy mutánsokkal egyedül ne csapjanak össze. - Telekinézises ereje van. - suttogott tovább, de Vanda félbeszakította.

- Ez nem telekinézis. Látod azokat a lábnyomokat a porban? Meg hogy milyen furcsák az árnyékok? Láthatatlanná tud válni. Egyenlőre ennyitt tudunk róla. Egy ékszerboltot rabol ki éppen. Elküldöm, hogy hol vagyunk.

- Nem kell, kölyök. Tudjuk hol vagytok. Peter, figyelj, van egy tervem. A lényeg az, hogy viszek csillámport. Tudjátok mit fogunk csinálni? - kérdezte Stark nyugodtan.

- Tudjuk. De a csillámpor nem gyerekes? - vonta fel a szemöldökét Vanda. Stark csak nevetett egyet, és lerakta a telefont. Pár perc múlva két páncél landolt mögöttük. Az egyik nőre volt szabva, ez egyből látszott.
- Utána elmagyarázom. - mondta Stark a két jó barát kérdő tekintetét látva.
- Samantha jól van? - kérdezte halkan Vanda.
- Persze, majd kicsattan. - mondta szórakozottan Tony. Éppen az ellenfelet próbálta kifigyelni. - Tessék, liszt. Túl sok van belőle otthon. Repüljetek el felette, és közben szórjátok szét, hogy megtaláljuk. Ha a liszt beborította, előjövünk mi. Itt van a Kapitány, Bucky meg Thor is, ha kellenének. - vázolta fel a tervet Tony. Mindannyian bólintottak, és elvettek egy-egy lisztes csomagot. Már éppen indultak volna, amikor Vanda megállt még egy szóra.
- Poénkodni szabad? - kérdezte vigyorogva. Tony csak fejcsóválva bólintott. A két jó barát erre csak egymásra vigyorgott, és egyszerre lökték el magukat a tetőtől.
- Póki, te elhoztad a receptet láthatalan-mutánssütihez? - kérdezte Vanda, miközben a zacskó felét Ráborította a láthatatlan emberre. Kirajzolódott a nőies alakja, így már biztosra lehetett tudni, hogy egy nővel van dolguk.
-Sajnálom En, otthonhagytam... Rögtönöznünk kell! - kiáltotta válaszul Peter, és kiöntötte a lisztje egy részét. Vanda leugrott a földre.
- Hát hogy bízzon bárki is valamit rád, ha elfelejted? - mondta Peternek, miközben a mutáns arcába robbantotta a maradék lisztet. Peter fentről szórta rá a maradékot, és lehuppant Vanda mellé.
- Nem lehet mindenki tökéletes, kislány. - támaszkodik Vanda fejére, kihasználva, hogy magasabb a lánynál. Az csak megrázta magát, mire Peter elvesztette az egyensúlyát, és orra bukott. Az immáron láthatóvá vált nő csak mély hangon felnevetett. Ott, ahol a szemeit sejtették, most két vörös pont ragyogott.
- Sejtettem, hogy eljöttök. - mondta mély hangon a nő. A két szuperhős csa megforgatta a szemét.
- Ja, ez az Irányító. Csak neki van ilyen rémes hangja. - állapította meg Pókember.
- De ez a piros szem új! Ez menő ötlet, kár hogy sablonos főgonosz módszer. Ahogy a hangmélyítés is. - Vanda vigyorgott mint a vadalma, pedig belülről emésztette a félelem.
- Igazán... Humorosak vagytok. - mondta megfontoltan a mutáns, azaz az Irányító. A tetőn és környező sikátorokban megfeszülve várakozott a csapat. - És meg kell mondjam... Jó terv volt. De nem ismertetek ki eléggé. És a harcosnak ki kell ismernie az ellenfelet, mielőtt rátámad! - kiáltotta, majd a láthatatlan test fényleni kezdett. Peter és Vanda megzavarodva hátráltak. A fény egyre erősebb lett, és szinte már elviselhetetlen volt a szemnek. A megzavarodott, félig vak szuperhősök nem látták meg, ahogy a mutáns leporolja magát, majd láthatatlanul eloson a szemük elől, egyedül a két páncélos láthatta volna, de azok éppen a csapatra figyeltek.
- Mindenki jól van? - kérdezte Vanda amint újra látni kezdett. A többiek bólogattak.
- Minden rendben azon kívül, hogy alig látok... - morogta Peter. - Ezt elszalasztottuk. De legalább tudjuk, hogy az Irányító keze van a dologban. - porolta le magát a fiú, majd a csapatra nézett. A legtöbben még a földön ültek, és szemüket fogták. Egyedül Vanda és a két páncélos álltak, és beszélgettek.
- Mr. Stark... Ha már itt tartunk, megismerhetnénk a társát? - kérdezte kicsit szégyenlősen Peter. Ahányszor csak Tonyhoz beszélt, azonnal zavart kisfiúvá vált. A férfi felcsapta a efjét takaró vaslemezt.
- Majdnem elfelejtettem. Inkább menjünk vissza a toronyba, ott majd bemutatom. - mondta, és kilőtt, a fémkarú katonával a karjában. A női páncél a kapitányt kapta fel, a többiek pedig a maguk útján mentek. Thor a Mjölnirrel suhant végig a városon, Vanda az energiarobbanásokat használta, hogy tetőről tetőre ugráljon, Peter pedig mellette hálóhintázott. Thor ért először a Toronyba, utána a két vaspáncélos, és végül Vanda és Peter. A többiek már a nappaliban vártak. Peter fáradtan lehuppant a kanapéra. Vanda követte a példáját. Már éppen belekezdtek volna a kaland mesélésébe a kíváncsi otthonmaradtaknak, amikor Tony belépett egy fiatal lánnyal az oldalán. Vanda szemei elkerekedtek.
- Emma? Hogy kerülsz ide? - kérdezte zavartan az „újságírónőtől". Azonban a lány válaszolni sem tudott, mert hátulról befogták a szemét. Elsőre Vanda és Peter ösztönösen felugrottak, de aztán megnyugodtak egy kicsit, mikor meglátták, hogy a Kapitány az.
- Ki vagyok? - kérdezte kuncogva a katona. A két újonc ámulva nézett egymásra. A Kapitány egyértelműen szerelmes volt.
- Steve, ne most! - fejtette le gyengéden Emma a kezeket a szeméről, mire a Kapitány leejtette őket a teste mellé, és a szerelme oldalára állt.
- Kedves Vanda és Peter, hadd mutassam be nektek emma Starkot, a húgomat! - magyarázta meg a helyzetet Tony. A két fiatal lefagyva állt. Ezúttal Vanda ocsúdott fel elsőnek.
- Tudjátok, kezdem megszokni, hogy minden második nap sokkoló élményben van részem. - csóválta meg a fejét, majd meglökte Petert. - Hahó! Van itthon valaki? - kérdezte meglengetve a kezét a fiú orra előtt. Az megrázta magát, és visszalökte Vandát.
- Mr. Stark... Magának van egy húga? - kérdezte. Tony felsóhajtott.
- Nem, ez egy szellem... nem látod, kölyök? - mondta fáradtan. - Azt hiszem, ti ketten most szépen lefeküsztök, mert még a végén itt fekszetek ki. Szerencsétek, hogy hétvége van. - terelte fel a két kifáradt szuperhőst a szobájukba, majd visszament a többiekhez.
- Tényleg túlstrapálják magukat a kölykök. Levettem róluk a kaórákat, így nem kapnak riasztást. - mutatta fel az említett tárgyakat. - Addig viszont nekünk kell kimenni a riasztásokhoz. Valaki olyannak kéne mennie, akitől nem ilyednek meg annyira, és nem rombol olyan sokat. - fordult Clint felé. A férfi csak bólintott, és az íját felvéve megindult a lift felé. Felcsatolta a karórát, és kilépett az utcára. Egy kötéllel felmászott egy épület tetejére, és ott letelepedve várta a riasztásokat. Éppen hogy csak leült, mikor megszólalt a karóra. „Autós üldözés a Bowne st. és az Ash ave sarkán" hirdette a kicsi számlap. Clint nyögött egyet, és feltápászkodott.
- Jól kezdődik... - motyogta, mielőtt elindult volna.