A lányok szinte abba se hagyták a nevetgélést, amíg be nem értek a gimnáziumba. Azonban ahogy beléptek a folyosóra a beszélgetésüket egy erős hang szakította félbe.

- Mi van Pöcsi Parker, már kiállni sem tudsz magadért?

Vanda dühösen kereste a hang forrását, és hamar meg is találta. Mint mindig, a beszólás gazdája Flash Thompson volt, az áldozat pedig Peter Parker. Bár Vanda nem nagyon ismerte az éppen kibúvót kereső fiút, de sosem tudta elviselni, ha valaki így elnyom egy embert. Már éppen indult volna, hogy leállítsa Flasht, amikor a barátnője megállította.

- Vanda, ne menj oda. Ne folyjunk ebbe bele, csak menjünk - Vanda dühösen a barátnője szemébe nézett.

- Neked nem kell belefolynod. De én nem fogom hagyni, hogy még egyszer földig alázza azt a srácot. Samantha, minden egyes nap megkapja ezt a Pöcsi Parkerezést, és eddig még senki nem kelt a védelmére. Elegem van, hogy minden reggel erre kell bejönnünk. - kitépte a kezét Samantha markából, és elindult a veszekedők felé.

- Parker ki tud állni magáért, csak nem süllyed le addig, hogy veled foglalkozzon, Flash.

Vanda magabiztosan megállt a csoporttól egy olyan két méterre, és kíváncsi tekintettel várta a reakciót. Az nem is késett sokáig, és Flash ökölbe szorított kézzel fordult a lány felé.

- Mit mondtál, firkász? Ha jól tudom, neked most éppen a sarokban kéne fantáziálgatnod.
Ám a célszemély ahelyett, hogy fülét farkát behúzva eltűnt volna a helyszínről, egyszerűen felnevetett.

- Tudod, éppen ihletet gyűjtök. Egy olyan könyvet szeretnék írni, amiben egy F. T. monogramú fiatalembert legyőznek szócsatában, hát gondoltam kipróbálom élesben - vágott vissza mosolyogva.

Thompson tett egy fenyegető lépést felé, és vészjóslóan rávicsorgott.

- Még egy ilyen, és nem lesz jó vége, kislány.

Vanda azonban rezzenés nélkül továbbra is Flash szemébe bámult, és mosolygott.

- Tudod, pont ezért nem fog veled foglalkozni se Parker, se én a későbbiekben. Lesüllyedtél addig, hogy lányokat fenyegess egyetlen rossz szó után... Ejnye ejnye – mondta Flash arcába még utoljára, majd sarkon fordult, és elment az osztályterem irányába. Az ajtóban már várt rá Samantha.

- Na, hogy sikerült? - kérdezte, mikor Vanda odaért.

- Hát... Parkert már nem fogja szekálni. Talán. Én azonban még rajta vagyok a listáján. -húzta el a száját az írópalánta – De! Ihletet kaptam egy új könyvhöz hála ennek a szóváltásnak, szóval most ha megengeded elmennék leírni az ötleteket, mielőtt elvesznek.

Jó néhány órával később Vanda még az ebédlőben is azt a „néhány ötletet" jegyezte fel. Ilyenkor hajlamos volt teljesen kizárni a külvilágot, ráadásul fülhallgatón keresztül éppen a kedvenc Imagine Dragonsból, Coldplayból, Onerepublicből és AC/DC-ből álló listáját hallgatta, így talán érthető volt az, hogy még harmadjára sem vette észre az őt szólongató Peter Parkert. Csak akkor vette észre a fiút, mikor a barátnője megbökte őt, hogy figyeljen már végre oda. Gyorsan kivette a fülhallgatóját, és ráköszönt a fiúra.

- Szia, öhm... Parker? -bár ez kicsit kínos volt, de nem tudta pontosan hogy mi is a fiú keresztneve. Szerencséjére a srác gyorsan kapcsolt.

- Peter. Peter Parker. Csak... Csak szerettem volna megköszönni a Flashes dolgot. És szeretnélek megkérdezni, hogy cserébe nem jönnél-e el egy baráti „összejövetelre" holnap. Ott lenne Ned, a barátom, meg MJ, azt hiszem őt ismered. Természetesen a barátnődet is szívesen látnánk. Benne lennétek?

Samantha azonnal rámondta, hogy ott lesz, azonban Vandának nem volt ilyen könnyű.
- Meglátom, hogy elmehetek-e. Attól függ, hogy holnapra nincs-e szervezve semmi program. Majd szólok messengeren. Megadod a neved?

Egy gyors címcsere után elköszöntek egymástól, és mindketten elindultak lassan hazafele. Samantha és Vanda újra végignevették az utat hazáig, ahol fáradtan lerogyott egy székre és elkiabálta magát.

- Hazajöttem!

A hatás, mint mindig, most is elmaradt, majd Vanda szeme egy asztalon heverő cetlire tévedt.
„Ma hatig maradok a szerkesztőségen, ha megéhezel van a hűtőben párizsi, csinálj szendvicset, ha hazaérek csinálok vacsorát. Puszi: Anya"

Nagyot sóhajtva tette le a cetlit, majd úgy döntött, hogy az evés még várhat, előbb alszik egyet.

Najó, ez a rész rémesen rövid lett, és nagyon megkéstem vele, tudom. Csakhogy éppne azzal voltam elfoglalva, hogy a történetet magát rendberakjam, és elhelyezzem a célt, stb, stb... Na mindegy, majd igyekszem, de nem ígérem, hogy gyorsabban legyenek részek.