- Tudjátok min gondolkoztam? Hogy nem lenne-e kedvetek elmondani a világnak, ki van a maszk mögött. - Tökéletes lazítós este a Bosszúállókkal. Ez volt a terv, és működött is, amíg Tony fel nem dobta a fedjétek fel magatokat témát. Vanda megrázta a fejét.
- Csak azért, mert nálad jól sült el, az nem azt jelenti, hogy mindenkinél jól fog. Nem akarom anyát még ennél is több veszélybe sodorni. - kortyolt bele az üdítőjébe. Peter egyetértően bólogatott.
- De sokkal több lehetőségetek lehetne! - ült feljebb a fotelben Tony, felkészülve a kirobbanni látszó szócsatára.
- Lehet, de nehéz lenne. Most még biztos nem állunk készen. - szögezte le Vanda. Tony éppen replikázott volna, amikor Thor is belépett a szobába.
- Nem látta valaki a köpenyemet? Sehol nem találom. - kutatta végig a szobát. Hirtelen mindenki befogta a száját. Mivel az egész csapatnak elege volt már abból a piros förmedvényből, ezért Strange vállalta, hogy „elszállítja" az Északi- sarkra. Végül a Kapitány mentette meg a helyzetet.
- Talán Loki vendégszobájában láttam legutóbb! - mondta a tévét kapcsolgatva. Thor megköszönte a tippet, és végre elment. Az egész csapat egyszerre fújta ki a levegőt. Peter és Vanda karórája csipogni kezdett.
- Akkor mi mentünk.... Szép mentés volt Kapitány! - köszönt el Vanda a csapattól, és kiugrott az ablakon, Peterrel egyetemben.
- Egyszer... egyszer az életben nem tudnának az ajtón át menni? - temette a kezébe az arcát Tony. Steve megforgatta a szemét.
- Fiatalok, élvezik a vadulást... - feküdt hátra kicsit a kanapén. - És, haladtál valamit az Irányítóval kapcsolatban?
- Igen. Különös energia vette körül régebben a Villámlót. Utánanéztem, nem evilági. Thortól kértem mintákat, de egyikbe sem illik a Kilenc világban. Még azokat az űrbéli mintákat is megnéztem, amit tavaly gyűjtöttünk, de semmi. Egy teljesen ismeretlen energia szolgáltatta a Villámló erejét. Még dolgozom rajta, de meg fogom fejteni. - gondolkodott el Tony. Steve hátrahajtotta a fejét. A Bosszúállók lassan elkezdtek a szobáik felé szállingózni. A torony elcsendesedett, és a városban már csak a néha néha felhangzó energiarobbanások hallatszódtak, ahogy a két tiniszuperhős őrjáratot végzett.
- Peter... történt valami? Olyan szótlan vagy. - állt meg egy ház tetején Vanda. A fiú semmit sem szólt, csak ment tovább. Vanda összeráncolta a szemöldökét.
- Ha így akarsz játszani, akkor legyen... - suttogta magának, majd elugrott a tetőről. A levegőben maga alá gyűrte Petert, majd a földhöz vágta, hogy eltörjön a hálófolyadékot tartalmazó üvegecske. A terve bevált, és a kifolyt háló a tetőhöz szegezte a fiút. Vanda törökülésben leült vele szemben.
- Amikor először találkoztam veled Pókemberként, hasonló volt a helyzet – húzta el a maszk alatt a száját Peter.
- Igen. És akkor is beszélgetéssel végződött. - kúszott közelebb a pulcsis lány Pókemberhez. Peter nagy nehezen beadta a derekát.
- Elgondolkodtam a felfedésünkön. Félek, hogy valaki rá fog jönni. - próbálta meg fél kézzel kinyitni az oldószert Peter.
- Nem kell félned. Amíg vannak Bosszúállók, addig van egy hely, ahova tudunk menni, ha kell, ha bajban vagyunk. Emlékszel, mikor leégtetek May nénivel? Tony azonnal segített rajtatok. Mikor a mi házunkat tették tönkre a mutánsellenes srácok, akkor azonnal befogadott minket. - biztatta Vanda a letört fiút, akinek időközben sikerült kinyitnia a szert, és a kezére öntötte. A háló másodpercek alatt eltűnt, és Peternek már csak a sérült patront kellett kicserélnie.
- Igazad van. - sóhajtott fel. - Menjünk haza. Holnap kemény napunk lesz. Vanda beleegyezően bólintott, majd még egyszer megölelte Petert búcsúzóul, és elindult vissza a Torony felé. Peter egy darabig nézett utána, aztán ő is elindult Queens felé.

- VANDA FILNER! - vert fel mindenkit a kiáltás a Toronyban. Az éppen pirítósért osonó lány összehúzta magát, és lassan megfordult.
- Iiigen? - kérdezte a lépcsőn álló Tonytól. Annak gyilkos tekintetét látva kiegyenesedett. - Azért nehogy már kinyírj a tekinteteddel! Mi rosszat tettem? - kérdezte érdeklődve. A férfi csak morgott egyet, és Vanda elé dobott az asztalra egy újságot. A lány érdeklődve olvasott bele.

SZERELEM A TETŐN - PÓKEMBER ÉS ENERXÍA KAPCSOLATA

- állt nagy betűkkel a szalagcímben.
- Ugye tudod, hogy sosem kezdenék ki Peterrel? - nézett Tonyra tágra nyílt szemekkel Vanda. - Kamuhírek. - Tony felnevetett.
- Az lehet, hogy kamuhírek, de ezt odakint nem tudják. El kéne szánnotok magatokat, hogy velünk gyertek a sajtótájékoztatókra. - vetette fel a férfi.
- Tony, tudod, hogy utálom. Nem akarok újságírók közé menni. És főképp nem akarom felfedni magamat. - rázta a fejét nemlegesen Vanda, miközben kakaót töltött magának. Sosem volt a kávé híve, és most már nem is kellett kávéznia, hála a képességének. - Ezt már ezerszer átbeszéltük. Nagyobb biztonságban van mindenki így. - Tony felsóhajtott.
- Akkor ne gyere el. De legalább egy újságírónak adj esélyt! Szimpatikus lesz neked. Nem kell nagy cécó, csak leülsz vele a jelmezedben, és válaszolsz néhány kérdésére. - kérlelte Tony. Vanda megforgatta a szemét.
- Már leszervezted, ugye? - kérdezte fáradt hangon a zsenitől. Az aprót mosolygott. - Hát, akkor nincs sok választásom. Mikor esedékes a dolog?
- Ezazz! Van még két órád kezdésig. Az egyik edzőteremben lesz. Pontosabban a legkisebben, ahol először nyomtad le Petert. - Vanda elmosolyodott az emlékre.
- Rendben. Akkor két óra múlva a kicsi edzőben. Előkészülök rá! - mondta, azzal felrohant a szobájába. Odafent kicsit kifújta magát. Előkészítette a ruháját, és elindult megmosni a haját.
„ Ezt jól megcsinálta Tony" gondolta magában. „Nem elég, hogy nem szólt előre... Áh, semmi kedvem nincs most valami firkászbanyával kérdezz-felelekezni..." Ahogy ezeken gondolkodott, szépen lassan végzett a hajmosással. Megszárítkozott, és felvette a szuperhős ruháját, majd - mivel még volt egy olyan egy és fél órája – elkezdett megnézni egy Disney rajzfilmet. Nem igazán érdekelte, hogy rég kinőtt már a mesék világából, és gyerekes örömmel nézte végig a rajzfilmet, néhány dalt még énekelt is a szereplőkkel. Éppen a Hakuna Matatát énekelte, amikor Tony hangja felhangzott a hangosbemondón.
- Enerxía, gyere már fel kérlek! - Vanda leállította a mesét, majd beleszólt a fülesébe.
- Megyek már. Nyugi van. - kelletlenül feltápászkodott, és a lift felé vette az irányt. Mikor felért az edzőtermek szintjére, előre hangosan elkiáltotta magát.
- Megjöttem! - azzal benyitott a kis edzőterembe. Előtte azért persze megbizonyosodott arról, hogy a maszkja a helyén van-e, de aztán már minden fenntartás nélkül nyitott be. Odabent három szék volt kikészítve. Az elsőn egy fotós foglalt helyet, aki gondolom az illusztrációt készíti majd, a másodikon Tony, aki éppen elmélyültem beszélgetett a kamerással, a harmadik széken pedig egy fiatal, vörös lány foglalt helyet. Vanda kíváncsian oldalra fordította a fejét.
- Hahó?
Tony ránézett, majd mosolyra húzódott a szája.
- Áh, megérkezett a kis interjúalanyunk! Foglalj helyet, én elmegyek. - mondta, majd a saját székére mutatott, és kiment a teremből. Vanda sóhajtva nézett utána.
- Tízes skálán mennyire volt idegesítő? - kérdezte a fiatal újságírólánytól. Az csak mosolyra húzta a száját. Vanda leült Tony üresen maradt székére, majd várakozva a lány felé fordult.
- Életemben nem adtam interjút, szóval ezt most te fogod levezényelni... - jegyezte meg a lány értetlen arckifejezésre válaszolva. Az szerencsére vette a lapot. Bekapcsolt egy hangfelvevőt, és elindította a felvételt.
- Tehát, először is köszönöm, hogy vállalkoztál erre a kis interjúra, a nevem Emma Hammilton.
- Én köszönöm, de azért Tonyt kinyírom, hogy nem kérdezett meg róla. A nevem pedig maradjon titok ha már ennyi ideig az volt. - kacsintott a maszkos lány Emmára. Az csak felnevetett.
- Mennyire szoros a kapcsolatod a többi Bosszúállóval? - kérdezte felé nyújtva a felvevőt.
- Őszinte legyek? Pókemberrel szinte testvéreknek tekintjük magunkat, hasonló volt a sorsunk, és jól kijövünk egymással. De nem, szerintem nem tudnék úgy érezni iránta. Kedves srác, de nem az esetem. Tonyt néha legszívesebben megfojtanám, de nagyon jó apapótlék. Ha látnád az arcát, mikor fiúkról beszélek... Steve és a többi fiú... Mintha a nagybátyáim lennének. Wandával hamar legjobb barátnők lettünk. Natasha is nagyon jó fej... Már ha az ember elnyeri a bizalmát. Ha valaki bántana engem, akkor lenne egy csapat képzett szuperhős, aki ki akarná nyírni. Nagyon jó társaság a csapat, és rengeteget szórakozunk. Mindenkinek megvannak a furcsaságai, például, hogy Vízió nem használja az ajtókat, hanem a falon át közlekedik, és mindenkire a frászt hozza, Thornak pedig nagyon furcsa dolgai vannak, de így vagyunk egy család. - vigyorgott Vanda.
- Mit szóltál a ma reggel megjelent cikkhez, ami a Pókember és közted levő kapcsolatot taglalta? - kérdezte mosolyogva Emma.
- Na, az első reakciót Tonytól kaptam, mert leordította a fejem. Aztán vele tisztáztam a dolgokat, de a többiek még hátravannak. A Pókocska amúgy már becsajozott, de én még szabad vagyok. - kacsintott egyet Vanda.
- Na, igazi szaftos pletykák vannak a Toronyban! - nevetett a riporterlány.
- Ha te azt tudnád... De nem árulkodok. - forgatta meg a szemét Vanda.
- Rendben, akkor ne mondd el. De komolyabb témára térve, szüleid hogy vannak? - kérdezte ártatlanul Emma. Vanda összerándult. Az anyját már majdnem egy hónapja nem látta. Mikor elkezdte a szuperhősködést, úgy döntöttek, hogy az anya veszélyben van itt, hiszen tudja ki van a maszk mögött. Ezért aztán elköltözött a kontinens túlfelébe, egy Newtok nevű kis faluba. Alig volt négyszáz fős.
- Már nincsenek szüleim. - hajtotta le fejét. Ilyenkor nem kellett megjátszania magát: tényleg hiányzott neki az anyja.
- Oh... Részvétem. Akkor inkább menjünk tovább. Mi motivált arra, hogy szuperhős legyél? - kérdezte a szemüvegét igazgatva. Vanda elmosolyodott.
- Az első találkozásom Pókarccal, vagy ahogy itt szoktuk hívni, Rugdalózóssal. Elmesélte, hogy mikor megkapta az erejét, eleinte önző módon bánt vele. Aztán egyszer nem állított meg egy kisboltot kirabló betörőt, mert méltóságon alulinak tartotta. És aznap este... az a rabló megölt valakit. Teljesen magába zuhant, mert segíthetett volna, de nem tette. És ezek után lett belőle szuperhős. - vonta meg a vállát az interjúalany.
- Igazán elgondolkodtató történet. Ez inspirált arra, hogy te se hagyd egyedül a védtelen embereket? - jegyzetelt nagyban az újságíró.
- Igen. Elég nehéz összehangolni a normális életemet ezzel – mutatott végig magán - , de megérte. Nincsen jobb, mint mikor tudom, hogy megint sikerült megmentenem valakit. És hogy lehet egy gyereket megkíméltem attól a veszteségtől, amit nekem kellett átélnem. - mosolygott. És az interjú így ment tovább. Vanda bemutatta az erejét is, amit fotókban rögzítettek, meg válaszolt egy rakat kérdésre, mikor megszólalt a karórája.
- Sajnálom, a bűn nem alszik, mennem kell! Köszönöm a beszélgetést, egy élmény volt, de most Auf Wiedersehen! - kiáltotta majd kiugrott az ablakon.
- Egyszer. Egyszer az életben nem tudna az ajtón keresztül menni? - hallott meg Emma egy fáradt hangot. Hátrafordult, és meglátta a látványosan szenvedő Tonyt. - Hogyan ment? Ugye nem árultad neki el? Én akarlak leleplezni, hugi.