Vár... vár... robbant! Vár... vár... robbant! - hajtogatta a mantráját Vanda, miközben igyekezett lépést tartani a száguldozó Peterrel. Egy hónapja annak, hogy Villámlót megállították, és Bosszúálló lett belőle. Azóta Az Irányító nem jelentkezett, viszont a kisstílű bűnözők annál inkább: így aztán Vanda beállt igazságosztónak Peter mellé. A csapat (Ned hathatós segítségével) még egy jól hangzó nevet is kitalált neki: Enerxía. Ez galíciaiul az Energiát jelenti, nem meglepő módon. A jelmezén változtattak, jóval kényelmesebb, és kevesebbet mutató lett. Tulajdonképpen megmaradt a régi védőruha, de azt túlságosan kihívónak találta Vanda, ezért felvett rá egy egyszerű laza pulcsit. A pulcsira később felfestettek egy energiagömböt, és így lett teljes a jelmez. Kapott hozzá maszkot is, az is egy egyszerű sárga, nem hivalkodó darab volt, csakúgy mint a pulcsi. A robbantásokat megtanulta kezelni, így már nem csak közlekedésre volt jó, hanem fegyvernek is. Általában egy napjuk úgy telt Peterrel, hogy elmentek iskolába, mint minden más gyerek, majd ha a Starktól kapott kütyün riasztást kaptak, meglógtak, és elmentek igazságot osztani. Aztán lehetett a suliban kimagyarázni, hogy miért tűntek el történelemről, miért vérzik az orruk, vagy hogy miért hullafáradtak. Most is éppen a matekórát lógták el, könnyű fogásnak tűnt. Valaki úgy döntött, hogy fegyveres rablást kísérel meg az egyik ékszerboltban.
- Gyakoroltál otthon, Peter? - kérdezte Vanda, mikor éppen keresztezték egymás útját. - Legutóbb siralmasan leszerepeltél. Idézem: „Mr. Stark? Maga miért rabol ki egy bankot? Hiszen milliárdos!" Nehogy még egyszer lejárass! - kuncogott fel. Peter fáradt hangon válaszolt.
- Komolyan kérdezed? Mikor nem a törit magoltam, rádióműsorokat hallgattam, miattad. Mostmár tökéletes a fársztó humorom! - hencegett, majd elengedte a hálót, és bemutatott egy tökéletes landolást a bank előtt. Odabent egyetlen ember állt fegyverrel a kezében.
- Tudod mit? Ezt megoldod egyedül is. Visszamegyek matekra. A fülesen keresztül ellenőrzöm a humorodat. Szerintem vissza sem fogok érni, és már végzel. - vizsgálta meg a helyet Vanda. Már éppen indult volna, mikor meglátott két háztömbbel arrébb egy nagy füstfelhőt.
- Vagy mégsem. Tied a rablás Pókfiú, enyém az égő ház. És enyémek az égő poénok! - kiáltotta, majd otthagyta a fejét csóváló Pókembert. Az szépen rendesen besétált a bankba, az ajtón keresztül, mert nem akart még több kárt okozni az ablak betörésével.
- Elnézést, nem tudok sokat a törvényekről, de ez nem számít bűnözésnek, uram? - kérdezte a plafonról lógva. Szeretett így lenni, kényelmes volt csak úgy lógni egy szál hálóról.
„- Ugye tudod, hogy humor terén még mindig reménytelen eset vagy?" - hallotta meg a füleséből. Vanda sziporkázott. Elmosolyodott a megjegyzésre, majd visszatért a rabláshoz.
- Uram, nem tenné el azt a fegyvert? Zavarba ejt, hogy rám fogja... - próbálta újra. A rabló remegve, de kitartott.
„- Igen, úgy látszik nem tudod. Akkor elmondom neked: reménytelen eset vagy humor terén." - jött az újabb megjegyzés. Peter már kezdett idegesebb lenni.
- Enerxía, társaságban vagyok! Nem most kezdjél elárasztani a humoros tanácsaidal, próbálok koncentrálni! - mondta, majd visszafordult a megszeppenten álló betörőhöz. - Nem akarja letenni? Nekem úgy is jó. Akkor elkobzom a játékszerét – itt kikapta a hálójávala pisztolyta rabló kezéből – és jobb kezekbe adom. - mondta, majd odadobta a fegyvert az éppen kiérkező rendőröknek. - Tanulság: ne játssz a fegyverekkel, és nem kaplak el! - kiáltotta még vissza, majd eltűnt az épületek között.
Vanda eközben az égő házat ürítette ki. Már mindenki kint volt, mikor Pókember is megérkezett. Összepacsiztak Enerxíával, és a tömeg felé fordultak. Intettek egyet, majd egy szempillantás alatt eltűntek mindenki szeme elől. Visszatértek a suliba, és a mosdóban átöltöztek.
- Késtél a tűznél. Alig tudtam kijuttatni mindenkit. - nézett a suli folyosóján szemrehányóan Petrre Vanda. Mikor már vége volt mindennek, komolyabban is meg tudták beszélni. Akció közben minden félelmük ellenére viccelődtek, hogy lelket öntsenek egymásba és az emberekbe, de ilyenkor kicsit lelkizni szoktak.
- Sajnálom. Elhúztam a rablást. Meg akartam várni a rendőröket. - hajtotta le a fejét a fiú. - Nem sérültél meg? - vonta magához közelebb Vandát. A lány nemet intett a fejével, és elkezdett pakolni a táskájába.
- Tudod, lehet most jobban féltettelek téged. Legközelebb ha fegyver van nála, vedd el azonnal! A golyót nem tudod kikerülni. - ölelte Vanda át Petert. Valaki megköszörülte a torkát. Mindketten felpillantottak, és meglátták az összefont karú MJ-t. Peter zavarában dadogni kezdett arról, hogy ez nem az aminek látszik, Vanda viszont csak szemforgatva elfordult Petertől, és megölelte MJ-t is. A két lány nevetve szórakozott Peter gyerekes zavarán, majd egymásba karolva otthagyták.
- Na, és hogy van Samantha? - kérdezte MJ reménykedve. Vanda lehajtotta a fejét.
- Még mindig nem ébredt fel. Minden nap meglátogatom, de semmi. Állandóan mennek a kedvenc zenéi, mindig van vele valaki akit ismer, hogy ha felébredne, de semmi. - mondta el. MJ szó nélkül megölelte. Mikor kibontakoztak az ölelésből, nyugtatóan a sírás szélén álló lány vállára tette a kezét.
- Nem lesz baj. A STARK Industries jó hely, igazi elitcsapat, meggyógyítják.
Vanda elsírta magát. A legjobb barátnője lassan egy hónapja feküdt kómában. A lány minden egyes nap bement hozzá, és vagy egy órát beszélt hozzá, szólongatta, de nem segített. Samantha csak nem akart felébredni. Éppen mentek volna fizikára, amikor megcsördült Vanda telefonja. A képernyő Tony Starkot írt. Vanda remegő kézzel vette fel a hívást.
- Vandával beszélek? - kérdezte türelmetlen hangon Tony.
- I... igen. Mi történt? - Vanda hangja remegett.
- Gyere azonnal! Samantha ébredezik! Hívd a Rugdalózóst is! - Azzal Stark letette a telefont. Vanda örömében sírva rontott be fizikaórára.
- Peter... Samantha felébredt! - kiáltotta, nem törődve a tanár és a diákok meglepett kifejezésével. Peternek elakadt a lélegzete. Felpattant a padból. A tanárnőre pillantott, mire az csak bólintott. Parker felkapta a saját és Vanda táskáját, és kifutott a lány után. A mosdóban rekordsebességgel öltöztek át, majd mindketten kiugrottak az ablakon. Olyan gyorsan haladtak a torony felé, mint még soha, és nem is vesződtek az ajtóval, beugrottak a szerencsére nyitott ablakon. Samantha az ágyán ült, körülvéve orvosokkal. Értetlenül nézelődött, majd megakadt a szeme a szuperhős pároson. Vanda nem bírta tovább, és Samantha nyakába borult. Mikor eltávolodtak egymástól, levette a csuklyáját és a maszkját, hogy Samantha felismerje.
- Tudod mennyire aggódtam érted? - kérdezte még mindig örömkönnyeket törölgetve az arcáról. Egy kéz megfogta a vállát. Felnézett. Peter volt az, maszk nélkül, szintén örömkönnyekben fürödve.
- Ti... Peter... te vagy Pókember? És te is szuperhős lettél, Vanda? - kérdezte összezavarodva. A két szuper csak bólogatott.
- Egy teljes hónapon át fogyasztottad itt az áramot, kislány, sok mindenről lemaradtál. - hallottak meg egy igen jellegzetes hangot. Mindhárman egyszerre fordultak hátra, és egyszerre mondták ki amit gondoltak. Így lett a három felkiáltásból, miszerint „ Mr. Stark!" „ Maga Tony Stark!" „Hol voltál?" egy érthetetlen katyvasz. A fiatalok egymásra néztek, majd a férfira, végül elnevették magukat.
- Oké... Tehát, azóta kijött az Igazság Ligájának a folytatása, tehát óvakodj a nettől, ha még meg akarod spoiler nélkül nézni. Én mentem legurítok valamit, vigyázzatok a kislányra, Caffe! - hátrált ki szobából Vasember.
- Ugye tudjátok, hogy most sokat kell mesélnetek? - kérdezte Samantha, mire a két szuperhős megadóan leüt az ágyra a beteg mellé, és mesélni kezdtek, mindenről, ami azóta történt, hogy megszállta őt egy Irányító.