Rivaille szemszög ♡

Indulni készültem a Cselédbe, mikor Asami felhívott Japánból. Elég meglepő volt. Tekintve, hogy csak pár napja találkoztunk.

- Itt vagyok, mond.

- Rivaille, hamarosan fel fog hívni Mikhail.

Már az elején elvesztettem a fonalat. Mégis mi a francot akarhat az-az orosz seggfej? Éppen a találkozó után?

- Rivaille?

-  Asami, tudod mit akar?

A barátom sóhajtozása hallatszott a vonal túloldalán. Én pedig egyre türelmetlenebb voltam. Eren kíváncsi zöld tekintette villant meg az ajtóból, az oldalán ott állt a nővérem. Hát persze a férje most Amerikába ment üzletet kötésre. Ezért nem siet haza Párizsba, bár nem is baj.

- Meghívott minden Királyt, újévre az Arbatov birtokra. Az ünnepi maszkabálra, párszor voltunk már. Emlékszel?

- Persze, de Victor tartotta az öszesett. Mit akarhat ezzel? Ő sosem rendezte meg.

Mikasa tekintete sötéten villant fel, Eren sajnos még fiatal és ezt ebből nem ért semmit sem. Régen, mikor Victor Arbatov meginvitált minket a maszkabáljára, sosem kellett tartani attól, hogy orosz rulett lenne a vége. Azon az estén mindenki szórakozott, minden ellentét vagy üzletmentes volt. Viszont az utolsó ilyen bál előtt, Mikhail Arbatov lemészárolta a bátyja családját, a hűséges embereit és át vette az orosz alvilág trónját. Mikhail meghívása nem garancia az életre. Különösen azért, mert imád drámai dolgokat tenni. Akár csak, akkor a Cselédben.

- Nem tudom, de Rivaille egy dolog biztos. Mikor nálad voltunk egyértelművé vált. Mikhail kíváncsisága most a lányra fókuszálódott, akit kerestettél. Soha nem szóltam bele, hogy a magánéleted miként éled. Viszont meg kell kérdeznem. Mi történt?

Kínos csend telepedett a vonalra. Eren elakart menni, de Mikasa megfogta a karját és nem engedte. A pillantása elárulta, a történtek elértek hozzá.

- Asami én egy olyan nőre vetettem szemet, akire hiba volt. Az a nő már tartozott valakihez.

- Igen, folytasd.

Kínos, kínos. A tarkóm simogatva folytattam.

- Solt kedvese volt, mikor megakartam kapni. Én nem vagyok olyan, mint te. Ha téged visszautasítanak, te úriember módjára kezeled. Én erre képtelen vagyok és életemben először szégyellem a viselkedésem.

- Rivaille, mit csináltál?

- Fegyvert fogtam Solt-ra. Aki mögött ott reszketett a lány, természetesen miattam. Mikhail pedig pont ott volt a "babák" szintjén. Ő pedig rám fogott fegyvert. Szereti a színpadias fellépéseket. Ha nincs az a mocsok ruszki, akkor én meghúzom a ravaszt.

Elhallgattam, szinte láttam Asami megrovó pillantását.

- Solt és te rendeztétek a dolgot?

- Igen, bocsánatot kértem tőle és a kedvesétől is.

Asami megkönnyebbülten sóhajtott, majd elnevette magát. Ha jól emlékszem neki is szabadkoznom kellett már, legalább két alkalommal. Mikasa arca kiolvashatatlanná vált. Megveregette Eren vállát és mondott neki valamit. Miután bólintott, elhagyta a szobát. Miután Asami letette a telefont a nővérem és én farkasszemet néztünk, amíg meg nem unta.

- Mikhail Arbatov kiszámíthatatlan és alantas, de Asami jól gondolja. Nem utasíthatod vissza, a meghívást.

- Nincs választásunk, mint elmenni az oroszlánbarlangba. Te addig maradj itthon, Eren és a fiúk majd vigyáznak rád.

Töltök két pohár jó minőségű bort. A telefon csörgött, Mikasa pedig gyorsabb volt nálam.

- Ackerman birtok?

- Mikasa gyönyörűm, örülök neked! Kell ennél szebb meglepetés egy férfinek?

- Mikhail, most volt a találkozó. Mi ilyen sürgős?

- Olyan kis lényegre törő vagy, mint mindig. Emlékszel igaz? Tíz éve volt utoljára megrendezve, az Arbatov család éves maszkabálja.

- Persze, Victor rendezte. Kedveltem a bátyádat.

Csend állt be a vonalba, de Mikasa felemelte az ujját. Ezzel jelezte, hogy maradjak csendben.

- Mikhail mond talán újraéleszted a családi hagyományt? Ennyi év után.

A szőke ruszki jó kedélyű nevetésénél, nem tudnék zavaróbb dolgot mondani.

- Pontosan gyönyörűm! Tudod szeretem az izgalmat. Ezért hívlak meg mindkettőtöket és persze a mi Solt barátunkat. Reményeim szerint azzal a kis tüneménnyel az oldalán jelenik majd meg.

Mikasa mérgesen szorította össze az ajkait, én pedig üvölteni tudtam volna. Asami megint jól látta a dolgokat.

- Mit keresne ott egy civil?

- Gyönyörűm, ez egy álarcosbál és nem újabb találkozó. Olyan lesz, akár a megboldogult bátyám idejében. Az est alatt nincs üzlet, csak mulatni akarok kicsit. Elfogadjatok a meghívásom?

Sóhajtva vettem ki a nővérem kezéből a telefont, aki megadóan bólintott.

- Legyen. Solt és én örömmel elfogadjuk a szívélyes meghívásod Mikhail.

- Reméltem, hogy így dönt az olasz föld Királya, de a gyönyörű hölgyeket is várom Rivaille. Ha a nővéred akarja a férjecskéjét is hozhatja. Tudod, hogy nagyon kedvelem Jean-t.

- Akkor a maszkabálon Mikhail.

- Igen. Alig várom Rivaille.

Letettem? Levágtam a telefont. Utálom Mikhail mézes mázas stílusát. Az órámra pillantva látom, hogy negyed kilenc múlt kicsivel. Solt már biztosan vár.

- Nyugalom, Eren már biztosan szólt neki.

Mikasa kényelmesen rágyújtott, miközben a telefonját kereste.

- Mindenre gondolsz nem igaz, nővérkém?

Mosolyogva tárcsázta a férjét, hogy röviden tájékoztassa a történtekről. Fél kilenc volt mikor felhajtott a vörös sportkocsi. Solt kiszállt, majd elegáns mozdulattal segítette ki a kedvesét. Mikasa mellettem állt, lopva rá néztem. Meglepve láttam, hogy apró mosoly jelenik meg az arcán. Már analizálja is a kapcsolatuk. Solt a derekánál karolja át Christa-t, miközben mond valamit és ezen a lány felszabadultan nevet. Ahogy felpillant Solt-ra az mindent elárul.

- Szerelmes belé.

Mikasa-ra nézek, majd vissza a gerle párra. A nővérem pedig folytatja.

- Solt szerelmes ebbe a lányba. Akár mit mond, Marinette-be nem volt szerelmes. A szeretet nem szerelem. De most, ezért a lányért kész lenne eldobni az életét.

- Christa Robin-nak hívják. Látod, ahogy fel néz a barátomra? Ezt nem lehet puszta szerelmes nézéssel leírni.

Magyarázom, de a nővérem háton csap és nevet. Kikerekedett szemmel nézem. Lesütöm a fejem. Jó, hogy itthon van.

- Tanulj meg bánni a nőkkel. Nem ezt mondta Mikhail a Cselédben?

- Majd biztos az Ő tanácsát fogadom meg.

Az ajtó kinyílt, Solt és Christa pedig csatlakoztak a halba. A kis tünemény, ahogy Mikhail hivatkozott rá, már nem félt annyira tőlem. Viszont ettől, ott maradt Solt védelmező ölelésében. Az est legmeglepőbb személye, mégis a nővérem lett. Kedves és nyugodt volt, így Christa fokozatosan oldódott fel. Fél óra múlva elmentek Mikasa-val a kertbe. Nekem segített, bár nem is tudta. Komoly tekintettel néztem a barátomra, akin évek óta először igazi boldogságot látok. A fene esne abba a szarházi ruszkiba.

- Nagy szarban vagyunk, Solt.

Jelentem ki komolyan, mire a barátom erőt véve magán teljesen rám összpontosít. Kezeibe vette a pohár bort.

- Hallgatlak. Miféle baj lehet Őfelsége?

Humorizál, mint mindig. Miközben engem, megesz az ideg. A kezeim a térdemre csúsztattam, az ujjaim kicsit megfeszültek. Nagyon ideges vagyok. Túl veszélyes ez az egész és nem táncolhatunk ki belőle.

- Mikahil Arbatov, meghívott minket az éves álarcosbálra.

Solt enyhe nyugtalansággal itta meg a pohár borát és próbált a lehető legnyugodtabb maradni. Mindig így tesz, de most nehezemre esik eldönteni az okát. A szervezet miatt, vagy a lány miatt.

- Egy baj van Mikhail-lal. Sosem tudhatod, hogy mi motiválja. Victor veszte is az volt, hogy a saját testvére természetén sem látott át. Ketten megyünk?

Bár csak ketten mennénk. Hektikus mozdulattal tépem fel a doboz cigarettám. Miután sikerül meggyújtanom, egyenesen a szemeibe nézek. Ha bármi éri ezt a lányt, akkor biztosan úgy fog cselekedni, ahogy én is tenném. Egy kilencmilliméteres golyóba vésném a nevet és beleereszteném az illetőbe.

- A meghívás nekem, Mikasa-nak, neked és neki szól.

Nézek Solt válla fölött a boltív alatt álló Christa-ra. Solt tekintette üvegessé vált. A pohár pedig összeroppant a kezébe.

- A francba.

Felálltam, de Christa már oda is futott. Aggódva nézte a barátom kezét, amin szerencsére nem lett túl komoly sérülés. Az üveg épp, hogy megvágta. Megdöbbenve vettem tudomásul, hogy újra igaza lett a nővéremnek. Mikasa a boltív alól méregette, ahogy ez a fiatal lány a legnagyobb odaadással kötözi a szeretet férfi kezét. Mikor felpillant a barátom zavart arcára, lágyan fogja közre azt. A barna íriszeiben elszántság ragyog. Végtelen odaadás lengi körül. 

- Elmegyek veletek Szentpétervárra. Valahogy kibírjuk, utána hazajövünk. 

Sok mindent nem láttam még az életemben, ilyen például a barátom, akin félelem látszik.

- Nem lesz semmi baj.

S bár a lány elszánt, a hangja mégis reszket. Milyen titkot rejtegetnek? Solt mégis mióta érzed, hogy alkalmatlan vagyok a bizalmadra? Bár visszacsinálhatnám, amit a Cselédben tettem.

"Ha valami nagyon fontossá válik nekünk, ha elkezdünk ragaszkodni a tárgyakhoz, ideológiákhoz és emberekhez, akkor előbb-utóbb hatalmába kerít minket a félelem - a veszteségtől."