Christa szemszög ♡

Élveztem a repülést, de ettől még a szívem a torkomban dobogott. A kastély láttán elgyengültem. Éreztem, ahogy a tekintettem ellepik a könnyek. Megrohamoztak az emlékek. Akaratlanul szorítottam meg Solt kezét, aki már oltalmazóan emelte ajkaihoz az enyém. A másik keze az arcomon pihent és biztatóan rám pillantott. A tekintete olyan volt, akár a szalmaszál a gyerek a kezében. Valahogy újra képes voltam hinni és képes voltam magabiztos lenni.

A bálterem pont olyan díszítést kapott, mint mikor kilenc éves voltam. Fehér és ezüst és jég kék díszekkel. A lelkem kellemes, ismerős érzés szállt meg.

- Itthon vagyok.

Suttogtam, mire megéreztem Solt meleg tenyerét a hátamon. Felnéztem rá, mosolyogtam. Mikhail köszöntötte a vendégeit, különös érzés volt hallgatni. Nona állt mellette és nem túlzás azt mondani, hogy gyönyörű volt. Elgondolkodva figyeltem, ahogy Mikhail felém villog a tekintetével mialatt táncol. A kezeim közé temetettem az arcom és mély levegőt vettem.

- Christa, mi baj van?

Solt hangja aggodalmasan csengett és a nevemen szólít. Minden percben különleges érzés hallani a szájából, milyen kislányos dolog ez? Felnyúltam és megsimogattam az arcát, elindultam a terem közepe felé. Megálltam a nagybátyám mögött. Ha tetszik ha nem ezt meg kell tegyem.

- Mikhail.

Mikor rám nézett, életemben először láttam a lelkét. Tényleg így volt. Az ég kék tekintettében öröm ragyogott, boldoggá tette az itt létem.

- Angyalkám lenyűgözően festesz. Gyönyörűbb vagy, mint legmerészebb álmaimban húgocskám.

A kezét nyújtotta felém, elfogadtam a kezét. Amit éreztem az teljesen összezavart. Mikhail tenyere a hátamra siklott és magához húzott. A fejem a mellkasára hajtottam és hagytam, hogy vezessen a lágy zenére. Akaratlanul is remegek a karjai között és nem tudok parancsolni a testemnek.

- Van fogalmad róla milyen boldog vagyok, hogy újra itthon vagy? Tíz hosszú év, hiába való keresés.

Tudtam, hogy erről van szó. Mikhail sok mindent tett, nagyon sok mindent. Nagy része abnormális, de a Cselédben. Ott azért tette, hogy megvédjen minket. Vajon honnan tudta meg? Ezen kár is gondolkodni. Ő mindig ráérzett mindenre és mindig képes volt előre megjósolni, hogy vetélytársa mit fog tenni. Ami még is meglep a hangja puhasága, ahogy beszél nem cseng hamisan. Bár velem szemben sosem tette, mindig őszinte volt. Még ha nem is értettem gyereknek, akkor sem hazudott. Kicsit kibontakozok a karjaiból, hogy ránézhessek.

- Ismerlek Mikahil. Ha nem jövök te vérbe fullasztanál olyanokat is, akik ártatlanok. Tíz éve új életet kaptam és boldog vagyok benne. Miért akarod tönkre tenni?

Jóízűen nevette el magát. Elakartam húzódni, de nem engedett. Enyhe erőszakkal maga mellett tartott, de nem fájt. Van valami, ami sosem fog változni és az Mikhail sosem okozna nekem fizikai fájdalmat. Elém térdelt az ajkaihoz emelte a kezeim és apró csókokat lehelt rá. Mikor rám emelte ég kék tekintetét, bánat csillant volna meg benne. Nem értettem Mikhail miattam szomorú?

- Christa Robin, ez lett a neved. Tudok róla, de ettől vérünk nem változik meg. A húgocskám vagy és szeretném, ha hazajönnél hozzám. Szólíthatnak akárhogyan, de te ettől Kate Arbatov maradsz.

Hirtelen szóhoz sem jutottam, lehunytam a szemeim

- Ezért akartad, hogy itt legyek? Mikhail én megfulladok ebben a házban. Nekem végre teljes életem van. Én hozzá tartozok!

Pillantottam a hátam mögé Solt-ra. Hogy lehet, hogy mióta ismerem. Sosem láttam még ilyen elveszettnek. Egy igen jóképű férfi áll mellette, aki méregetve figyel minket. Mikhail finoman megszorította kezem és felállva a fülemhez hajolt. Még valami ami nem változik. Olyan könnyen megsértődik, akár egy gyerek. Az a bódító kölni sem lett lecserélve. Alattomosan járja körül a lényem.

- Solt Blake szerinted jobb nálam?

A hangja hiába cseng vidáman, a hidegség a csontomig hatol és dermeszt meg. Értem mire gondol, de nem akarom követni a gondolat menetét. Engem Solt soha sem bántott. A barátságát, az egész életét eldobta volna értem, akkor ott a Cselédben. Nem kételkedhetek. A nagybátyám tekintete játékosan csillant meg. Nyeregben érzi magát, és nem is téved. Szótlan vagyok csak nézek rá és nem tudom mit tegyek.

- Ne legyenek álomszerű képzelgéseid. Solt barátunk sem szent. Neked ezt pontosan tudnod kell! Aki a mi világunkban forog és nyerészkedik, az a maga szórakoztatásáért képes mocskos dolgokat tenni. Megbánás nélkül.

- Miről beszélsz?

Kiakadtam, olyannyira mint még soha. Igaz Solt ebben a közegben mozog, de nem tenne olyat amivel ártatlanokat bántana. Ugye? Mikhail arcáról egyszerre sugárzik az öröm és a harag. Érthetetlen. A kezei a derekamra csúsznak és apró csókot lehel mind két orcámra. Olyan puhán teszi, hogy az ismerős érzéstől kicsit enyhülni érzek a szorongásomon.

- Nem számít mennyiszer vedli le a kígyó a bőrét, attól még kígyó marad.

Kétségbeesett harag lett úrrá rajtam. Ott akart hagyni ezek után, de nem engedtem neki. A csuklója köré fontam az ujjaim és gúnyos fél mosollyal léptem közelebb hozzá. Mikhail Arbatov az orosz alvilág Királya meglepődött és ez elégedetté tett.

- Te akarsz prédikálni? Bácsikám talán elfelejtetted miket tettél, a saját véred ellen?

Mit is gondoltam? Hogy megsérthetem a nagybátyám ilyen dolgokkal? Nem, ellenkezőleg. Mikhail boldog volt a fellépésem miatt. Boldog? Nem, inkább büszke volt rám. Azok a makulátlan ég kék íriszek büszkeségtől ragyogtak. A vállamnál fogva húzott magához. Lágyan ölelt és a hajamba puszilt. Ellépett, hogy a szemeimbe nézhessen.

- Sosem felejtem el. Nem szégyellem a tetteim, ahogy azt sem Angyalkám, hogy miért tettem. Érted szerelmem, csakis érted.

Az ajkaim elnyíltak csak szólni nem tudtam. Solt ölelésében keresem a menedéket egy pillanatra. Meg is találom benne, de Mikhail szavait hallottam újra és újra. Solt nem olyan mint Ők, képtelenség. Tudom, hogy senki sem makulátlan. Biztosan nem én vagyok az első akit közel engedett magához és biztosan nem bántott senkit sem. Lehetetlen. Felnézek azokba a ragyogó szemekbe, fürkészve pillant le rám.

- Semmi baj, csak hely miatt van.

Nem örült neki, de nem is tudta szavakba önteni. Nem baj nem is kell. A nyakkendőjénél húzom le és csókolom, mintha csak levegőért kiáltanék. Hasonlóan érezhet mert a derekamnál ölelt szorosan magához. Asami lépett oda, hogy bemutatkozhasson. Enyhe zavar tört rám, igazán jóképű. Solt tekintetében felcsillant valami, talán egy kis féltékenység. Jól esett, nagyon is. Megmelengette a lelkem. Felcsendült egy dall, amitől görcsbe rándult a gyomrom. Nem akartam végig hallgatni, eltűntem a kert felé.

Papa sírja, ahogy várható volt a családi kriptában kapott helyett. Katya mellé lett temetve, ez meglepett. Hiszen sosem kedvelték egymást a nagybátyámmal. Vagyis gyerekként ezt így éreztem. Leültem a hideg fekete márványlapra és végig simítottam a gravírozáson.

Victor Arbatov

Vannak dolgok amelyekre maga Mikhail tudna felelni, de nem lenne ingyen semmi sem. Tőle nem, kérne valamit cserébe és én már nem akarok neki semmit sem adni. Csak bántjuk egymást. Nem normális ahogy érezz irántam, egyáltalán nem az. Viszont gyűlölni sem tudom. A vérünk összeköt és ezt semmi sem írhatja felül. A járda felhangosítja a jellegzetes kopogást, meg sem kellene fordulnom. Tudom ki állt meg mögöttem.

- Szervusz Nona! Örülök, hogy láthatlak.

Mosolyogva nézz rám, majd fájóan elpillant a kastély erkélye felé. Sejthettem volna, hogy apám szobáját kisajátítja majd.

- Tudunk beszélni Christa?

Ez az egész nem tetszett. Ismerem a főnök asszonyt. Soha sem ártja bele magát semmibe sem. Ez volt az első dolog amire megtanított mikor felvett a Cselédbe. Most mégis részt vesz a játékba, hogy Mikhail kedve szerint történjen minden. Mégis bólintok és belemegyek a dologba. Még ha nem is értek egyet, akkor sem érdemelné meg, hogy figyelmen kívül hagyjam. Pedig semmi kedvem sincs ehhez. Solt nem kígyó!

- Mikhail nagyon szeret téged.

Megihletődök hiszen erre számítottam legkevésbé. Nona hangjának akusztikája fájdalomtól itatott.

- Tudom, hogy szeret. Viszont van egy határ Nona, amit ép ésszel senki sem lép át.

Lilás íriszei haragosan és csak nem féltékenyen ragyogtak az éjszakában. A mosoly ami keresztül suhant az arcán, több volt, mint cinikus.

- Azt hiszed ismered Blake-et? Nem Christa, nem ismered. A tiltásom ellenére is tudsz a hat halott lányról, de nem méltatod őket annyira sem, hogy elgondolkodj ki lett a végzetük.

Mély levegőt vettem és felálltam apám sírjáról.

- Olyan imádattal vagy a nagybátyám iránt, hogy bármit megtennél érte. Igaz? Tedd is meg, engem nem érdekel. Lehet nem ismerem Solt sötét oldalát, de ismerem a világot amiben él. Pontosan tudom, hogy ha valakit ér valami az egyből olyan valaki sara lesz, mint Ő vagy Mikhail. Szeretem olyannak amilyen és ezen semmi sem változtat.

Nona megrázta a fejét és a blézere sebéből kivett egy borítékot, amit felém nyújtott. Tizekét kép volt benne. Egy gyönyörű lány Solt társaságában a Cselédben, utána egy kiásott sír, egy gyönyörű lány, majd egy sír. Tizenkét képen át. A lábaim nem bírták leültem a sírra. A kert az Solt hátsó kertje.

- Mégis mi ez az egész?

Nona apró mosolyt fojtott el és megrántotta a vállait.

- Még mindig Mikhail-t tartott rosszabbnak? Azok a lányok a kezeim alatt dolgoztak. Az egyetemedre jártak és az imádod professzorodért éltek haltak. Amint látod a szó szoros értelmében, egy hónapon belül elérte őket a halál. Mikor megvédett Ackerman-tól, azt hittem még mindig játszik. Tévedtem Chirsta, de ez nem garancia.

Sírni akartam, de nem tudtam. Széttéptem a képeket és felállva Nona lila tekintetébe fúrtam a sajátom.

- Befejezted?

A hangom fagyos és kimért volt, akár csak mikor a nagybátyámmal beszéltem. Nona nem fejezte be. Az arcáról eltűnt a gúny, komoly lett.

- Nem érted? Christa téged szeretlek és nem akarom, hogy meghalj. Igen szerelmes vagyok Mikhail-ba, de Ő csak téged akar. Mellette mindened meg lenne és mindig csak téged imádna. Solt nem több egy szociopata söpredéknél.

Elég! Akaratlanul felpofoztam Nona-t. Zihálva vettem a levegőt, a tekintetemből pedig folytak a könnyek. Úgy éreztem mint a pillangó a pók hálójában, de még mindig nem volt elég. Hiába tudom amit tudok, mert szeretem Solt Blake-t.

- Jobbnak gondolod magad? Nona készségesen Mikhail hatása alá kerültél, nem vagy több egy szépséges bábnál. Nem érdekel mi lesz, egyedül a szívem fogom követni. Ha így kell végezzem az sem érdekel.

Nona tekintette könnyes lett, de mosollyal hagyott ott a sírnál. Leültem és sírtam, hangtalan. Néma segélykiáltás gyanánt. Mikor megjelent végre Solt, elém térdelt. Nem szólt hozzám csak nézett. Kedves nagybátyám te sosem változol meg, igaz?

- Egyetlen dologra válaszolj nekem!

A hangom gyönge volt és erőtlen képtelen voltam máshogyan beszélni. Azok a csodálatos aranyíriszek újra féltek. Mitől? Hogy elveszít? Hogy füstbe ment a terve, amit szövögetett? Mi az igazság és mi a hazugság? Bólintott és megadta magát. Lenéztem a széttépett képekre, amitől a vállai megfeszültek. Feltettem a kérdésem és türelmesen vártam. Mást, mit is tehetnék?

- Miért vagyok különb, mint azok a lányok?

„A szerelemnek nincs lelkiismerete. A szerelem nem ismer jót vagy rosszat. Olyan érzelem, amit nem tudsz lerázni magadról. A lelkedig hatol és felemészt."