Christa szemszög ♡

Lassan egy héttel ezelőtt történt és egyikünk sem hajlandó szóba hozni. Ha találkozik a tekintetünk még magunktól is megrémülünk. Én legalábbis félek, a kimondott igazságtól. Akkor az éjjelen a Cselédben ismét megtapasztaltam milyen félni. Rivaille Ackerman csaknem elvette a tisztességem, majdnem elvette a legkedvesebb férfit, akiért megörülök. Ha ez nem lenne elég felbukkant bácsikám. Milyen ironikus, hogy hálával tartozom neki a közbelépésért.

Mikhail semmit sem változott, vagyis nagyon is változott. Az apám helyes öccse, jóképű férfivá ért. A bántás, amit elszenvedtem tőle nem fizikai fájdalommal járt. A lelki fájdalom, rosszabb bárminél. Olyan dolgokat tett, amit az embernek, nem kislányként kellene átélnie. Mikor kicsit idősebb lettem, úgy éreztem, hogy egy részem tönkretette. Valami fontosat elvett, és nem kapom vissza többé.

Azon az éjjelen, Solt a karjakba zárt. Az álom hamar megtalált. Megnyugvásra leltem az ölelésében.

Sajnos a múltamba vezető ajtók egyszerre tárultak fel. Mindezzel tisztelegve Mikhail-nak, s ezzel engem lidércnyomásba taszítva.

Az első ajtót feltártam. Ott álltam a birtok udvarán a tizedik születésnapom ünnepségén. Papához rohanok, aki egy szőke fiatal férfivel beszélget. Szorosan magához öleli. A hajam egyetlen copfba volt fogva, egy hatalmas rózsaszín masnival. Lágyan lobogtatta a szél. Nevetve szaladok egy plüss nyuszival a kezembe.

- Papa!

Ő felkap és megpuszilgat. Mikor a szőke fiú szemeibe nézzek szégyenlősen bújom apámat.

- Kate, Ő a papa testvére. Mikhail bácsi.

Még mindig szégyenlős vagyok, de amikor kedvesen rám mosolyog, valahogy megnyugszom és én is mosolyt villantok.

- Szia Mikhail bácsi.

- Szia Angyalkám, boldog születésnapot.

A második ajtón belépve a tükör előtt állok a piros gyémánttal a nyakamba. Babonázva nézem, majd simogatom a gravírozást.

"Az én kis Angyalkámnak"
"Mikhail bácsi"

Mikor bejött a szobámba, kicsit megijesztett. A kicsi testem a matracba süppedt a súlya alatt. Olyan finoman ért hozzám, hogy annak nyoma véletlenül se legyen. Sírtam, úgy potyogtak a könnyeim, mint a szappanoperákban a főhősnőnek. Lecsókolta őket, e fejét a mellkasomra fektette. Én ebből semmit sem értettem.

- Jobban szeretlek, mint bármi mást. Mindig az enyém leszel Angyalkám.

A harmadik ajtóba megtorpantam, ide képtelen, vagyok belépni. Sajnálom, de nekem ez nem megy. Elengedtem a kilincset, de mikor a kezemről meglátom csurogni a vér, elvesztem a józan eszem. Sikoltozok.

Solt finoman rázogatott a nevem mondogatva. Mikor kinyitottam a szemeim, aggodalommal teli tekintettel nézett rám. Felemeltem a kezem és megsimítottam az arcát. Miközben elhomályosodott a tekintettem a könnyektől. A kezem visszahúztam.

- Nem kell félned. Megfoglak védeni Christa!

A hangja kemény volt és magabiztos. Felmosolyogtam rá, nem becéz. A nevemen hív, annyira szeretem mikor Christa-nak hív. Gondterhelten szemlél. Megráztam a fejem.

- Nem menthetsz meg mindentől. Nem menthetsz meg a múltamtól. Mi ebbe a véres világba lettünk taszítva. Egyedül magunkat menthetjük.

Elcsuklott a hangom, Solt felkapott az ölébe. A hátam simogatta untalan. Érzem, ahogy a teste megfeszül a méregtől. Bár nem értett semmit sem a mondottakból, de nem is baj. Nem akarok gondolkodni semmin sem. Csak rá akarok figyelni. Azt akarom, hogy vegye birtokba a testem is. Élőnek akarom érezni magam. Hibátlannak, nem egy tönkrement babának. Elhúzódtam, hogy a szemeibe nézhessek, megcsókoltam. Megremegett, utána egyből átvéve az irányítást a hajamba markolva csókolt vissza. A hajnali hold még megvilágított mindent. Az ágyra döntve kémlelte az arcomat.

- Szükségem van az érintésedre.

- Nem tudom, hogy jó ötlet-e. Nem akarok fájdalmat okozni.

Bűnbánóan sütötte le a tekintetét. Jelen pillanatban nem érdekel, ha egy kis fájdalommal jár. Átkaroltam a nyakát és magamhoz húztam.

- Solt, akarlak.

A félelmei pedig alaptalanok voltak. Nem sietett, hangszerként játszott a testemen. Az egész egyetlen pillanat volt, majd átvette helyét a gyönyör. A karjai között, úgy éreztem egy kicsit, mintha megjavított volna valamit amit régen eltörtek bennem. Miután szeretkeztünk csak néztük egymást. Az arcom simogatta és végül az elkerülhetetlen beszélgetéshez értünk.

- Miért mondtad, hogy véres világba születtél?

Felültem és kipillantottam az ablakon. Keresve a szavakat, mikor visszanéztem rá, az aranyíriszeivel bennem kutakodott. Azonban, most nem hagyom. A keze a meztelen combomra simul, én pedig megfogtam a kezét.

- Te, hogy kerülték bele?

Kérdésre kérdéssel. Felül Ő is az ágytámlának dőlve. Mérlegelve a kérdésem. Míg végül megadta magát.

- Az apám után örököltem meg a helyett. Rivaille apja és az én apám is barátok voltak. Az, hogy az egyetemen tanítok, nem álca. Szeretek ott lenni. Megpihenek az éjjelek után, amik az üzletkörül forognak.

Megadta a választ én pedig lesütött fejjel vettem nagy levegőt. Nem szabadna beszélnem erről, anyu megtiltotta. Solt- ra pillantva azonban elfog a megnyugvás. Tőle nem félek. Előtte semmit sem kell szégyellnem.

- Azért mondtam, mert ez az igazság. 1996 nyarán születtem, az Arbatov ház akkori fejének fatyjaként.

Megdermedt. Én meg úgy éreztem, mintha szakadék hasadt volna közénk. Lehunytam a pilláim és elfordultam.

- Úgy hívtak, hogy Kate Arbatov.

Az ingébe bújva akartam összeszedni a ruháim, mikor hátulról átölelt. Semmit sem beszéltünk utána.

Vége volt az órának, de még csak rám sem nézett. A tetőre mentünk a lányokkal megebédelni és készülni Mr. Russo órájára. A lányok megérezték a változást, bár ki nem érezte volna meg. Még sem hozták szóba. A folyosón mentünk mikor Charlotte elém ugrott.

- Ó nézzenek oda, itt van a mindenki által nagy becsben tartott "kis Vörösbegy"! Na mi van Robin, nem tartott soká míg rád unt.

Nem akartam foglalkozni vele így elléptem mellette a lányokkal karöltve. Ezt egy olyan mondja, aki már vagy négy tanárát leszopta? Ki ne tudna róla.

- Hiába tartod magad nagyra, csak egy felejthető menet voltál a sokból!

Megfordultam és a kezem már lendült is, mikor valaki keze a csuklómon landolt. Mikor megfordultam megfagyott a vér az ereimben. Rivaille Ackerman acélkék íriszei, Charlotte-tét ostorozták, aki lesütött szemekkel nézte a földet.

- Ha még egyszer így beszélsz vele Charlotte! Hagyom neki, hogy megtépjen és anyád tudni fogja az okát. Megértettél?

- Igen, keresztapám. Nem úgy gondoltam Christa.

- Takarodj órára!

Rivaille elengedte a kezem. A lányok ijedten néztek rá majd rám. A folyosóról mindenki eltűnt.

- Menjetek be, mindjárt megyek én is.

Rivaille magával szembe fordított, de egyúttal tisztes távolságba lépett. Becsukta a terem ajtaját és ismét rám nézett. A tekintette a nyakamra csúszott amin elmozdult a sál. Visszaigazítottam, hogy ne lássa meg senki sem a szívás nyomott. Legalább nyolc tarkítja a bőrömet, csak ez emlékeztet a Solt-tal töltött éjszakára.

- Sajnálom, amit a Cselédben tettem.

Megdöbbenten pillantottam rá, meglepően őszinte volt. Képtelen vagyok azt mondani, hogy semmi baj.

- Köszönöm. Ezért jött ide?

Megrázta a fejét és mögém nézett. Most tűnt fel, hogy Solt mögöttem állt meg pár méterre.

- Csak egyszer fogom kimondani, szóval jól figyelj. Rettenetesen sajnálom, azt ami történt!

Rivaille Ackerman feje elvörösödött, mikor kimondta a neki intézett szavait. Solt mögém lépett és a derekamra simította a kezét. Annyira hiányzott, akár csak egy ilyen apró érintés is.

- Rendben, nincs baj. Beszéljük meg este a Cselédben.

A hangja olyan nyugodt volt, de éreztem némi feszültséget is. Rivaille bólintott, majd rám nézett.

- A viszont találkozásig, tényleg sajnálom Christa.

Legyintettem, majd felnéztem Solt-ra. Legszívesebben sírni tudtam volna, mikor újra rám mosolygott. Azzal a meleg, szerető mosollyal.

- Tudom, hogy őszinték voltunk egymással és emiatt nincs okod pánikba esni.

- Alig méltattál egy pillantásra.

Fordulok el, belepirulva a mondottakba. Lehajol és a hajamba suttog ami miatt még vörösebb leszek. Mindketten elléptünk, ki-ki a saját terme felé. Mr. Russo megkérdezte jól vagyunk-e Charlotte-tal, mivel mindketten pipacs piros fejjel ültünk órán. Persze, hogy jól vagyok.

"Ha csak rád nézek megkívánlak. Hogy tartsak negyven embernek előadást miközben merevedésem van miattad?"

- Hülye.

Motyogom, a lányok pedig cinkos mosollyal összenéznek. Otthon a konyhában mesedélutánt kellett tartsak. Kemény, kemény cenzúra mellett. A lányok majd meg pukkadtak a nevetéstől mikor elmeséltem, mit mondott Solt. Nem túlzok Annie sírva fakadt, amit Historia követett.

"A vágy lehet jó, ugyanakkor veszélyes is. A vágyban sokkal nagyobb az esély, hogy szerelemmé változik."