Christa szemszög ♡

Ha majd anyuka leszek ikreket szeretnék. Mindegy mik lesznek. Lányok, fiúk vagy ilyen is olyan is. Mikor kicsi voltam így képzeltem el.

A templom padjai között sétálva egyre erősebb a késztetés, hogy gyorsabban menjek. Apa finoman simogatja a kezem. A barátaim, ahogy a szeretteim rám néznek újra béke száll rám. Újra úgy érzem, hogy képes vagyok a zenére sétálni.

A ruha ami rajtam van nem akárki ajándéka volt. A drága bácsikám jóvoltából ragyoghatok benne. Mikor kivittük a meghívót, ragaszkodott hozzá, hogy a ruhát ott csináltassam. Már délután négy divattervező állt a rendelkezésemre. Még most is sejtelmesen mosolygok a fátyol aló a nagybátyámra, bele se merek gondolni mit tudhatott róluk, amiért olyan készségesek voltak. Mikhail elégedetten issza a látványom, mintha először csodálhatna meg ebben a ruhában. Pedig Ő végig ott volt amíg csinálták. Az egyik varrósegéd véletlen megszúrt egy gombos tűvel és alig bírtam visszatartani, hogy ne akarja eltörni szerencsétlen srác kezét. Meseszép ruhát terveztek nekem. Olyan, mint én feltűnő, de ízlés. Mikhail így illette az elkészült mesterművet. A felsőrész apró gyöngyökkel van végig kivarrva. Az alja pedig habos babos, a muszlin anyag alján lévő csipke amin végig madárka motívum fut megegyezik a fátylam alján lévővel. A vörösbegy díszeleg rajtam. Én egy vörösbegy vagyok, egyedül Solt Blake-nek, egy életen át. Ivan a bácsikánkkal ellentétben megengedi magának, hogy sírjon. Mikhail nem, Ő inkább csak hagyja, hogy ez a látvány örökké beleégjen az emlékeibe.

A barátnőim szintén sírnak, ami Annie-től ez nagyon is új keletű. Anyu is itt van, de apuval ellentétben nem szólt még hozzám egyetlen árva szót sem. Mikor felé nézek, akkor látom csak, hogy mosolyogva sír. Ó anyukám, ha tudnád mennyire szeretlek. Rivaille Ackerman is elégedetten mustrálja a termet. Ez az Ő és Mikasa érdeme. Minden száll virág, minden az Ő érdemük. A húgom boldog mosollyal feszít a bájos menta zöld színű ruhájába és Ivan felé kacsingat. Megmosolyogtat a gyengeelméjű gondolat. Gyönyörű gesztenyebarna hajzuhataga loknikban omlik a fedetlen vállaira. Apa átad az imádott emberemnek, aki most kivételesen fekete öltönyt visel fehér helyett. "Vigyázz rá Solt!" Apám szavai és anyám reakciói alapján ismerik a leendő férjem, de annyira még sem bánják. Istenem, a világ túlságosan is kicsi.

Solt bólint, de minden figyelme az enyém lett. Arany íriszei körül járják a testemet. Felmér az utolsó porcikámig. Megcsap a felismerés és felkarol a büszkeség. Olyan mint miután először szeretkeztünk. Ettől elönt a részeges boldogság, mert én is vágyom rá. Mámorban úszok, hiszen minden pillantását átjárja az irántam érzett imádat.

A lakodalomban egymás után forgattak és pörgettek a jobbnál jobb és szebb számokra. Még maga az olasz kartell feje is engedélyt kért a férjemtől egyetlen táncra. Lopva figyeltem, ahogy Angelina és Ivan lágyan ringanak a dallamra. Aranyosnak találtam őket. Anyám végre teljesen rám nézett és végre kész volt beszélni velem. Közre fogta az arcom és sírt.

- Christa, soha semmi másra nem vágytam csak, hogy biztonságban és boldogságban élj!

Átölelem és nem győzöm puszilgatni ahol csak érem. Megfogom a vállainál és a lehető legkomolyabban nézek rá, miközben az én tekintettem is könnybe szökött.

- Anyu, mindent tökéletesen csináltál! Biztonságban, szeretetben neveltetek. Solt pedig nagyon boldoggá tesz. Vele teljesnek érzem magam.

Megtörölgette világos barna íriszeit és felszabadultan mosolygott. Kipörgetett egyenesen a férjem karjaiba. Mikhail állt a zenekar mellett, aki váltottak. Gyönyörű, lassú, édes bús dallamra. Solt magához ölelt és csendben lassúztunk. Egymás tekintetébe vesztünk. Teljesen belefeledkezve a világba. Újabb édes, bódító csókot váltva.

- Mindennél jobban szeretlek.

Mondom mire elmosolyodva csókol homlokon. Belezsongok.

- Én is szeretlek Vörösbegyem.

Mikhail tekintete sugárzott. Szeretet teljesen pillantottam rá és a lehető legőszintébb mosolyt küldtem felé. Odajött és lekért, Solt átadott majd csatlakozott a szüleimhez.

- Gyönyörű vagy Angyalkám!

- Köszönöm, de ez a te érdemed Mikhail.

Megrázta a fejét és rám kacsintott. Halvány mosollyal néztem az önhit tekintetébe. Ez az Ördög, hiába tagadja attól még hatalmas szíve van.

- Ez nem több egy ruhánál, nélküled pont olyan értéktelen mint az olcsó kis kavics amivel régen megajándékoztalak. Te vagy Angyalkám, aki jelentőséget ad neki és ez tény.

Még lágyan táncoltunk majd mosolyogva megszólal.

- Gondolom a nászutatok már az új otthonotokban töltenétek?

- Igen, de még sehogy sem áll a dolog.

Mondom mosolyogva, mire megcsóválja a fejét. Elkerekedett tekintettel nézem, ahogy fél mosolyt villant.

- Az-az én ajándékom neked. Ami ott vár, az csak érted van.

- Ne a pénzeddel szeress.

Mondom duzzogva és elneveti magát. Szorosan megölel és fülembe súgja.

- Csak enged, hogy kényeztesselek kicsit. Ennyi a kérésem.

Éjfél után elbúcsúztunk mindenkitől. Annie, Historia, Angelina és a család mind sírtak. Annie büszkén kiálltott felénk.

- Megmondtam már az első évben, végig fogjuk nézni, ahogy Mrs. Blake leszel!

- Igen, tudom!

Emeltem fel a jobb kezem, Solt pedig ezüstös hajába túrva nevetett. Arany íriszei meleg boldogságban ragyogtak.

Rivaille intézte a helikoptert. Solt is meglepődött a dolgon. A pilótának Mikhail adta át a címet. Rosszallóan csóváltam a fejem, de csókot dobtam nekik. A pilótánk elhúzta az elválasztót és bedugta a fülét. Solt és én olyan csók csatába kezdtünk, hogy nevetve váltunk el. Szorosan öleltük egymást. A várva várt boldogság a karjaiban tart és el nem enged már.

Párizs szélén egy hatalmas birtok várt. A kétajtós bejárati ajtó fölött márványból véset címer díszelgett. Egy angyal volt, mesteri munka. Elképedve figyeltem a teraszt, a márványok akárcsak a címer gondos, aprólékos munkával volt díszítve. Solt megsimította az arcom és rám mosolygott. Akarom, akarom, akarom! Ez az egy dolog zakatolt a fejembe. A fülembe zúg a vérem. Kinyitja az ajtót és felkap, kuncogtam és megcsókoltam az arcát.

- Most már nem menekülhetsz Christa!

- Nem is akarok, a tied vagy Solt!

Mikhail mindent előre elrendezett. A hálószoba padlóját belepték a frissen tépkedett vörös rózsaszirmok. Három só lámpa lágy narancsos fénye töltötte meg a szobát. A baldachinos ágyat aranysárga selyemtakaró fedte. Minden megszűnt, a világ, az emberek, az idő. Csak Ő volt és én a négy fal rejtekében.

Másnap egyszerre voltam feltöltődve és kimerülve. Solt az arcom cirógatta, megfogtam a kezét és belebújtam a tenyerébe.

„Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
Mint napsugár ha villan a tetőn,
Holott borongón már az este jön."

Solt szemszög ♡

Minden amiről valaha álmodtam, majd minden amikről készségesen lemondtam, most valóság. Valóság a szerelem, az új élet kezdete. Minden bűnöm ellenére valóság, hogy Christa a feleségem lett. Kimondta a boldogító igent. Nem másnak, nem egy fiatalabbnak, nem egy becsületesebb, tisztességesebb férfinek, hanem nekem. Csodálatos évek vannak mögöttünk és előttünk egy egész élet. Sem Mikhail, sem pedig Rivaill vagy Mikasa nem aprózta el a dolgokat. A ceremónia, a lakodalom és ez a birtok is mind érte lettek hivatottak. Az én gyönyörű, tiszta Vörösbegyemért. Még mindig édesen alszik, bár amilyen kellemesen elnyújtottuk az első hitvesi ágytornánk ebben nincs semmi meglepő. A puha orcáját cirógatom mikor kipattannak a szemei és álmoskásan rám emeli őzike tekintetét. A kezemre simítja a sajátját és belebújik.

- Jó reggelt, Mrs. Blake!

Nem válaszol. Huncut mosollyal kerekedik fölém és már ajkaival méz édes csókot lehel az ajkaimra. Kezeimmel szorosan ölelem magamhoz, érzem a szíve heves ritmusát a sajátom mellett.

- Neked is Mr. Blake!

Minden egyes pillanatban, mikor megszólal úgy érzem a világ, talán maga a jó Isten adott nekem egy új esélyt, vele. Kiugrott az ágyból és, ahogy volt kisétált a teraszra. Élesen szívtam be a levegőt. Annyira gyönyörű látvány. Mosollyal ugrottam a bele a köntösbe, ami láttán elnevettem magam.

- Mi olyan vicces?

Szól be én pedig csatlakozom hozzá és belebújtatom a monogramos köntösbe. Ő is felszabadultan nevet és az ölelésembe bújik.

- Vajon a törölközök is monogramosak?

Kérdezem és még hangosabban nevet. Kézen fogva sétáltunk végig az egész lakáson. Mikhail nem aprózta el a dolgokat. Valóban gyönyörű palotát csináltatok Christa örömére. Kicsit zavarna, ha nem látnám mennyire is tetszik a feleségemnek. A konyha olyan volt mint amilyen nekem van Rómában. Tágas és rendezett. A hűtőben előre el volt készíttetve minden. Bőséges reggelit követően egész sokáig időztünk a fürdőben. Késő este kint ültünk a verandán és ott boroztunk. A telefon jellegzetes hangjára figyeltünk fel. A nejem pattant és felvette, széles mosolyt villantott.

- Igen, tökéletes.

Mikhail, ezer százalék. Rám pillant és bólintok.

- Üdvözöl Ő is. Igen, szia!

Lerakta és visszakényelmesedett mellém. Csókot lehet az arcomra majd az ajkaimra.

- Azt kérdezte a bácsikám, hogy elég nagy lesz-e a kicsiknek?

Elnevettem magam és még egy mély csókot váltottam a szerelmemmel.

- Bőven és tényleg tökéletes lett.

- Azt mondta mi tesszük azzá.

Kuncogott és eldöntött a kanapén. Pajkosan csillant meg a tekintette és nem tehettünk a vágy ellen. Csak hagytuk, hogy elragadjanak.

„Én nem tudom, mi ez, de érezem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat!

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!"