Solt szemszög ♡

Mikor felébredtem, Christa helye mellettem üres és hideg volt. Az ablakban ülve élvezte a reggeli levegőt. Csak nem már négy hónapja, hogy visszatértünk Oroszországból. Valami azonban nem hagyja nyugodni. Mintha ott járkálna közöttünk valami láthatatlan, kimondatlan dolog. A lakásomra most már el kell menjek. Pedig nem akarok, egyedül nem. Valaha mindennél jobban imádtam Olaszországot. Imádtam a féktelen, szeszélyes életet. Akkor miért érzem napról napra, hogy ez már nem lehet többé az otthonom? Megérzi, hogy nézem és rám pillant. Tekintete meleg és szeretetteljes. Nem tagad meg egyetlen alkalmat sem, hogy mosolyával beragyogja a lelkemet. Semmi kétség nem fér hozzá, hogy szeretjük egymást és ennek ellenére valami nincs rendben. Lehet a kérdésem fog a legtöbbet rontani a helyzeten, de fel kell tennem. Mielőtt a saját kételyeim megfojtanának.

- Christa velem akarsz maradni?

Jobban láttam rajta mint valaha, hogy aggódik. Ledobta a falatnyi köntösét és visszabújt mellém. Puha kezét az arcomon pihentette és lágyan simogatta a bőröm. Miközben kereste a szavakat. A szívére húzta a kezem, éreztem anélkül is mennyire hevesen dobog.

- Ebben ne kételkedj. Szeretlek, de segítened kell megértenem. Többet tudsz rólam bárkinél, most már ad meg nekem ugyanezt. Solt enged, hogy megismerjelek teljesen.

A hangja teljesen nyugodt és megértő volt. Megmelengetett. Megszűnt minden félelem amit éreztem. Magamhoz öleltem és elgondolkodtam. Hol kellene kezdenem? Mert egy valami igaz. Ő bárkinél jobban megérdemli, hogy láthasson.

De még nincs kedvem hozzá. Annyira nem tudom, hogyan is kezdjem el. Inkább fölé magasodtam és az ajkain csüngtem szótlanul. Csókokkal borítottam a nyakát és így haladtam lefelé a mellkasán. A kezembe vettem a kerek, puha keblét és finoman masszírozni kezdtem. Az ajkait halk nyöszörgés hagyta el. Minden porcikáját imádtam. Ahogy a nyelvem siklik a bársonyos bőrén lefele egyre ziháltabban veszi a levegőt. A nevem kiálltja, a dallam szinte megelevenedve simogatja a vállam. Ahogy a kis ujjai a hajamba merülnek, akaratlanul is mosolyognom kell. Annyira édes, ahogy összefonódva szeretjük egymást. Minden érzése a gyönyörű orcáján tükröződik. Barna tekintete pedig gyöngyház fényben ragyog. A körmeivel enyhén a hátamba eresztve, de nem érdekel. Az ajkai közül az én nevem hallatszik és ez mindennél többet ér. Ajkai cseresznye íze tölti meg a szám, ahogy csókolom újra és újra.

A mámoros köd lassan szállt fel a szobáról. A gondolataim némileg elcsitultak és összeálltak. Megtámasztottam a fejem, a szabad kezemmel a kipirult orcáját cirógattam.

- Apáink halálát követően épp, hogy elfoglaltuk a helyünk az olasz maffia élén. Fiatalok voltunk, beképzeltek és gőgösek. Akkoriban én sem vettem fontolóra a dolgokat. Az érzéseimre hagyatkoztam minden esettben.

Apró félmosolyt játszott az ajkain. A tekintete kíváncsiságtól csillogott. Nem szólt bele, inkább figyelmesen várta a folytatást.

- Tudod, én az egyetem alatt már megnősültem. Marinette alattam járt és felfigyeltem rá. Tudtam, hogy érdeklem, egyszerű és könnyed volt minden vele. Négy éve voltunk házasok. Megfenyegettek minket. Nem fogadtuk el az ultimátumot. Hibáztunk, Marinette és Rivaille anyja látta kárát.

Elgondolkodtam egy pillanatra, mert itt jön az a rész amit elakartam rejteni előle. Ami miatt nem éreztem évekig bűntudatot és most még is, itt nyomja a mellkasom. Ki gondolta volna, hogy valaha eljön a perc és megbánom azt a sok kegyetlenséget, amit elkövettem. Miattad van Christa, de nem bánom. Melletted újra az lehet, aki voltam és akarom, hogy így legyen.

- Az esetet követően valami megváltozott bennem. Elnyelt a világunk és onnantól csak a játéknak éltem. Nap mint nap eljátszottam a tisztességes professzor tökéletes szerepét. Kihasználtam az iskolát és hosszas idő után kiválasztottam Őket. Sosem volt nehéz. Mind, olyan könnyelműek voltak és oda voltak értem. Szépek voltak és mindegyiküknek meg volt a maga varázsa. Végső soron még is egyszerűek voltak. Maga a vadászat izgalma kárpótolt. Az ötödik után, túl elfoglalt voltam. Aztán megláttalak a kávézóban és minden gondolatom te lettél ismeretlenül. Az elmémben pompáztál akár egy liliom.

Megfeszült a kis teste, ahogy hallgatott. Mosolyt küldtem neki és apró csókot nyomtam a homlokára.

- Miután aznap hazavittelek tőlem. Órákig ültem a veranda lépcsőjén és azon tanakodtam, hogy mit tennél, ha tudnál róla miket műveltem. A kávézó után felébredt bennem a szörny, ami vadászni vágyott. Te voltál, aki akaratlanul megzabolázta ezt a szörnyet. Tudatodon kívül ébresztetted bennem fel azokat a vágyaim, amikről már teljesen lemondtam. A feleségem szerettem, de a szerelmet azóta ismerem, mióta veled vagyok. Egyszer megkérdeztem, gondolkodtál-e a jövőn. Én gondolkodtam és nem akarok Olaszországban maradni.

A pupillái teljesen kitágultak, az ajkai elnyíltak és, ahogy a levegőt szedte a pulzusa is felment. A homlokát ráncolta picit, de a kócos hajától még inkább aranyos hatása lesz.

- Mindig is Párizsba vágytál. Újra kezdenéd velem egy másik országban, mint a feleségem?

Elpirult és durcásan felült. Szorosan fogta magához a takarót és elmerült az örvénylő gondolataiban. Mikor a barna íriszei meleg fénye megtalált, félig megnyugodtam. A hangja bársonya nyugalommal töltött el.

- Alig, hogy megérthettem a múltad és te már a leánykéréssel ostromolsz? Szeretném befejezni a tanulmányaim.

- Tudom és hidd el, ha azt mondom, hogy kibírom várni. Még is kérlek, ne hagyj válasz nélkül.

Mosoly kíséretében rázta meg a fejét és lehajolt puha csókot adva. Az ajkaim közé suttogta a válaszát és ezúttal a Vörösbegyem kezei között volt az irányítás. Mindenem amim van egyedül az Övé és senki másé.

„Mennyire szeretlek? Hadd számolj csak! Magosában, hosszában s széltében szeretlek. A térnek, hova lelkem elér, ha száll s felkél a lét határa az Úrhoz, ki elvesz s ad. Szeretlek halk vágyában a köznapoknak, mikor a nap ragyog s a gyertya ég. Szeretlek lángra gyúló szenvedéllyel, bánatom erejével, gyermekkorom hitével."

Christa szemszög ♡

Újra ott találtam magam az egyetem jól kattogó szerkezetében. A lányokkal a rólunk készült fotósorozatokat nézegettük és megvitattunk minden érdekes dolgot. Elgondolkodva néztem előre a kezemre. Idiótán mosolyogtam az apró köves gyűrűre. Annie kis erőszakkal húzta magához közelebb a kezem majd szótlanul mutatta Historia-nak, aki teljesen bezsongott.

- Christa, muszáj leszel beszélni!

Bólintottam, de közben csitítottam is őket. Vajon, hogy fognak reagálni, ha elmondom nekik a jövőbeni terveimet. Anyu sokkot kapott, apu pedig nem hajlandó beszélni velem. A húgom pedig igyekszik békíteni a kedélyeket, bár nem sok sikerrel. El tudom képzelni anyu arcát, mikor megtudja ki a vőlegényem és kivel kívánom összekötni az életem. Ahogy azt is milyen botrány lesz, ha meglátja Mikhail-t és Ivan-t az esküvőnkön. Nincs mit tenni, hiszen még is csak a nagybátyám és megmentette a testvérem. Az adósa lettem. Ezért ki kell álljak mellette.

Mr. Russo magához képest teljesen jó hangulatban tért be órára. Általában egy két lábon járkáló unottság. Hihetetlen, hogy hatvan emberből alig maradt meg a fele. Persze a kedves Charlotte Magnolia elmaradhatatlanul itt maradt. Gúnyos mosoly mellett mutatom a lányoknak, hogy Mr. Russo saját bejáratú kedvese ki is az osztályból. Felismerem ezt a tekintetett, hiszen lopva mi is így nézünk egymásra. Historia a hajával takarta el az arcát, de Annie alig bírta visszatartani a fel feltörő nevetését. Kicsivel dél múlt mikor végeztünk. Charlotte a bejáratnál várt és megfogta az alkaromat.

- Charlotte?

Vörös fejjel nézett rám, nem tudtuk eldönteni, hogy a haragtól vagy a zavartól. Kifújta nagy nehezen a levegőt és elengedett.

- Keresztapám mesélte az eljegyzést. Őszintén gratulálok hozzá, remélem boldogok lesztek.

A megdöbbenésre nem volt szó. A helyzet nem kicsit volt furcsa. Most először látszódott ezen a lányon bármi őszinteség és végtelen bánat.

- Egész kis koromtól kezdve ismertem Őt és mindig úgy tekintettem rá, mint valami mesebeli hercegre. Rajongtam érte. Szerettem volna, ha ez az érzés kölcsönös lenne. Azért is voltam veled olyan amilyen. Te soha sem kerülgeted a dolgokat, olykor pofátlanul őszinte vagy. Nem érdekel, ha ennek komoly következménye lesz. És nem számít mennyire viselkedsz, vagy öltözködsz kihívóan, mert veled akkor is tisztelettel bánnak az emberek. Senki sem gondolna rá, hogy te ettől léha lennél. Ugyan úgy magasztalnak és elismernek. Hol hibáztam, hogy engem mégis leminősítenek?

Csak néztem, ahogy a smaragd tekintetét ellepik a könnyek. Megráztam a fejem és megveregettem a vállát. Mikhail és Nona lebegett lelki szemeim előtt. Ők is olyan szerelem után vágytak, ami elérhetetlen marad. Akibe szerelmesek, az csak szeretheti őket, de sosem szerelemből.

- Nem harcolhatsz ki olyan érzést, aminek nincs létjogosultsága. Charlotte fejezd be, hogy mindent a külsőddel érsz el és idővel mindenki tisztelni fogja azt aki lettél. Nem lesz egyszerű, de hidd el megéri.

A lakásban több mint egy órán át Charlotte Magnolia valódi természete volt terítéken. Egy kicsit sajnálom. Neki Solt Blake pont olyan volt, mint Ikarusznak a Nap. Ragyogó, csodálatra méltó, elérhetetlen és végzetes. Ha nem jövök Olaszországba vagy, ha nem raboljuk el egymás szívét. Talán Charlotte lett volna a hatodik eltaposott virág és sosem tör ki ebből a halállal díszített körből. Sajnálom ezt a bolond lányt. Tipikus esete annak mikor valaki csak azt hallja, hogy szép vagy csinos. De azt sosem, hogy mennyire okos vagy tehetséges. Charlotte viselkedése is ebből ered. Mindig azt hallhatta, hogy kivételes szépség és itt megállt minden. Végül olyan felnőtt nő lett, aki a külsejére támaszkodik mintsem a tudására. Rövid távon kétségtelenül eredményes, de az idő végül felemészti. Újabb mosolyt villantottam az ujjamra majd belekezdtem.

- Szóval a rövid tömör verzió az-az, hogy az újévet a nagybátyámnál töltöttük Szentpéterváron és elég sok mindent más fényben sikerült meglátni. A lényeg, hogy az egyetem után elmegyünk Párizsba.

A lányok elképedve néztek, de megértették a miértjét. Annie végül is csak rákérdezett.

- Végül te is tanárként szeretnél majd elhelyezkedni?

Bólintottam és kitöltöttem egy újabb pohár bort.

- Ez az egyik ok. A másik a elég egyértelmű. Ha összeházasodunk, akkor Solt és én ugyanúgy kilennénk téve a pletykáknak. Egyikünk sem hiányzik az ujjal mutogatásra. Párizsban vagy bárhol máshol viszont csak egy pár lennénk a sokból.

Historia mosolya egyszerre volt szomorú és boldog. Annie viszont büszke volt magára, hiszen már mikor megjósolta, hogy én és Solt egyszer együtt leszünk.

Este fele elmentem Solt lakására, a házban nem találtam, de tudtam hova kell menjek. A veranda lépcsőjén ült. A haja kicsit még vizes volt. Fekete nadrágot és vörös inget viselt. Meglepett a színválasztás, annyira más tőle. Általában csak világos ruhákban láttam. Kellemes szegfűszeges illata volt a dohánynak amit szívott. Nem akartam megijeszteni, így kicsit megköszörültem a torkom. Meglepetten pillantott hátra. Mosolyt villantottam, amit halványan viszonzott. Nem szólt, elnyomta a csikket. Odajött és keményen a falnak szorítva csókolt. Szegfűszeg íz töltötte meg a szám. Nyolc hónap alatt kiismertem az érintéseit és e percben semmi másra nincs szüksége csak, hogy elmenekülhessen egy kicsit a világ elől. Még ilyen elveszett pillanatokban is vett rám egy-egy fürkésző pillantást, hogy folytathatja-e. Minden mozdulata erőteljes ugyanakkor gyengéd és figyelmes. Soha nem éri csalódás. A vérem forr és minden porcikám reszket érte. Felhúzza a ruhám, majd lehúzza a bugyim. Azt hiszem hanyagul eldobta. Nem tudom képtelen vagyok másra figyelni. Újabb csók és már olyan gyorsan szabadítom ki a nadrágból amilyen gyorsan csak tudom. A koton zacskójának jellegzetes hangjára minden idegszálamon várakozás szalad végig. Mikor szeretkezünk számomra ez nem a testi kontaktusba merül ki, olyan mintha a lelkeink is együtt táncolnának. Felkapott és a falnak támasztva tett magáévá. Olyan intenzív volt az egész aktus, hogy képtelen voltam visszafogni magam. Ha nem csókolt szinte sikoltoztam a mámoros érzéstől. Már majd nem ott voltunk mikor a fülébe suttogtam, hogy üljön le velem a kanapéra. Engedelmesen eleget tett a kérésemnek. Megkapaszkodtam a vállaiba és innentől én diktáltam a tempót, ami egy kicsivel sem állt távol az Övétől. Legombolta a blúzom és a vékony csipke melltartón keresztül játszott velük. Vele újból és újból úgy érzem, hogy darabokra tör az orgazmus és sosem tudok betelni vele. A csókját még mindig az édes dohány íz járja át. A homlokának támasztom az enyémet és közre fogom az arcát.

- Sosem kérdeztem, ha ilyen állapot lett úrrá rajtad, mert nem akartalak meg én is tovább terhelni. De most mond el kérlek, hogy mi baj van? Hadd segítsek, ha tudok.

Átölelt és fejét a melleim, közé bújtatta majd halkan beszélni kezdett.

- Megkértem Rivaille-t, hogy segítsen a kertrendezésben.

Rendezés? A hátát simogatva néztem végig a gyönyörű virágokon. A válasz kézen fekvő volt. A hajába pusziltam és egy darabig így ültünk. A nappaliból kiabálás hallatszódott.

- Nem megyek tovább! Merre vagytok?

Pipacs vörösen néztem Solt-ra, aki lepillantott az órájára majd rám kacsintott.

- Amíg tart vedd csak be a fürdőt. Én is csatlakozni fogok.

Leigazgattam a szoknyám és blúzom is visszagomboltam nagyjából. A bugyim azonban sehol nem találtam. Mikor Solt-ra pillantottam el kellett takarnom az arcomon ragyogó mosolyt. A haja tiszta kóc és a csapzottsága csak még kívánatosabbá teszi egy újabb keringőre.

- Solt!

Ez az alak milyen türelmetlen. Mikor bementünk háttal állt nekünk.

- Rivaille megfordulhatsz.

Solt hangja játékos volt, amin kuncogtam. Mikor az acél íriszek egy kicsit lágyabb látványával találkoztam mosollyal bólintottam.

- Gratulálok!

- Köszönjük.

Intettem a gyűrűs kezemmel, az ajkain apró mosoly játszott. Eltűntem a fürdő felé. Mikor valami megcsapta a fülem.

- Kilóg a bugyija a zsebedből.

Majdnem hangosan elnevettem magam, de Solt megtette helyettem is. Alig tíz perccel később hallottam másik két hangot is, de nem akartam kimenni. Hiszen a vőlegényem sem véletlen kért meg rá, hogy itt várjam meg. Azt hiszem az egész dolog nem vett több időt igénybe, mint egy óra. Mikor Solt bejött mosolygott ugyan, de láttam rajta a mérhetetlen gyötrődést. Mielőtt csatlakozott volna hozzám a tus alá állt és lemosta magáról a port és a földet. Becsúszott mögém én pedig neki dőltem a mellkasának. Nem szólaltam meg most csendre van szüksége.

Reggel mikor a verandán ültünk feltűnt egy apró dolog. Solt arca teljes nyugalmat tükrözött. A kert virágai ugyan olyan pompával ragyogtak, de hogy ne legyen feltűnő egész nagy sávban lett felásva a környéke. Átnyúltam az asztalon és megfogtam a kezeit. Arany íriszeiben újra az a csillogás ragyogott fel, mint karácsonykor. Sehol sem volt már az mély magány amit még ősszel megláttam ebben a gyönyörű tekintetben. Tudom jól, hogy nem ártatlan, de szeret engem és én is Őt. Nekem ennél nem kell több, hogy nyugodt szívvel szálljak alá a pokolnak.    

„Szeretlek, mert fölfoghatatlan vagy. Bűvös-bájos fátyol föd el. Szeretlek, mert olyan titok vagy, Amiben mégis hinni kell."