Rivaille szemszög ♡

Újra elérkezett a találkozó ideje- Csak hogy most nem lesz, aki haladós és békés vizekre terelné az eseményeket. Aki elegáns, ügyes szavakkal korholná a résztvevőket. Aki a jobbomon foglalná el helyét. Öt éve itt hagyott minket. Az Arbatov bált követően eljegyezte a lányt és az amint végzett az egyetemen, már itt hagyták az országot. A házát, a kertjét rám bízta. Még az elején megesett, hogy itt töltöttek egy kis időt az édes kevés volt. A barátom napról napra tisztességesebb életet él. A nagy a telefon számla is miattuk van. Mikasa kint él a férjével és Solt is kiment oldalán azzal a meseszép nővel. Tényleg nem jön már vissza, az új élet gyönyörű reménye elvitte. Mikasa annyit mondott, hogy megérti és, hogy irigy. Hihetetlen Mikasa irigy legyen, de mire? Gondterhelten túrom a hajam, a sógorom finoman paskolgassa a vállam.

- Jean ez segít a legkevésbé.

- Ha szófosásom lenne, azt még kevésbé értékelnéd kedves sógorom. Hátha nem akarnak éjfélig kínlódni, bár az Ő esetükben lehet ez az előjáték.

Egy halkabb nevetés szaladt ki a számon és egy pillanatig próbálok hinni Jean szavaiban, de ez szertefoszlik. Amint belépek a halba. A sógorom együtt érző mosollyal hagyott cserben. Asami és Fei Long szokás szerint ölik egymást. Mikhail pedig, ahogy tőle az várható szórakozottan nézi az előadást. Felemeli a poharát és iszik egyet.

A veszekedés egy óra múlva sem akar csitulni. Mikhail felé nézek, hogy legyen már valami. Csakhogy Mikhail figyelmét egészen más köti le. Most vettem csak észre a négy év körüli kislányokat. Egyenesen az oroszra néztek és gyermeki bájjal mosolyogtak rá. Az egyiknek aranyszőke haja, hullámokban omlott a hátára benne egy-két csillagos csatocskával. Míg a másiknak ezüstös csillagfényű volt a haja, valamivel lágyabb hullámokkal és egy aranyszínű hajpánttal. Tündéri habos-babos ruhácskájuk volt, piros cipőcskével. A gerle pár is abba hagyta a veszekedést és a kislányokat nézték. Akik mosollyal az arcukon rohantak az oroszhoz.

- Mikhail bácsi!

A szőke felpattant és a kislányok elé sietett. Olyan finoman ölelte őket mintha a legtörékenyebb porcelánból lettek volna. Mikhail a boltív fele nézett és életében először őszintén mosolygott. Asami és Fei halványan mosolyogtak. Egy halk női kuncogás hallatszott.

- Mondtam, hogy előre fognak rohanni.

Megfordultam én is és ott állt a barátom, karján a nejével. A kislányokra néztem majd bele abba a nagyzolóan elégedett pillantásába. Hát ezért tűntél el? Te gazember! Ezért mondta a nővérem, hogy féltékeny rád. Te valóban új életet kezdtél.

- Sokáig tartott!

Ülök vissza mérgesen, mire Asami vigyorgását a tenyerével igyekszik eltakarni. Fei Long a barátom és a nejét méregeti. Bár azon a bálon látta már a nőt, de újra felméri magának. Christa lépett mellém és a vállamra tette a kezét. Mikor rá néztem nem láttam mást csak igazi boldogságot. Gyönyörű lányból, gyönyörű nő és anya lett.

- Igyekeztünk Rivaille.

Bólintottam, jól estek a kedves szavai. A lányaihoz lépett leguggolt és mindkettőnek adott egy-egy csókot a hajába.

- Mikhail bácsi mikor jössz megint el hozzánk? Olyan régen játszottunk.

Nem tudtunk mást nézni csak, ahogy az a két kislány édesen nyúzzák nagybátyjukat. Mikhail csak abból állt ki, hogy puszilgassa őket. Aztán felkapta mind a két kislányt.

-Angyalkáim megígérem, hogy hamarosan elmegyek. Pont olyan gyönyörűek, mint te húgocskám.

Christa a férjére pillantott és rámosolygott. Csak most tűnt fel, hogy mind a két kislány Solt tekintetét örökölte. Tiszta aranyfényben pompázó íriszeket.

- Hölgyem, ha meg bocsállt ezt be kell fejeznünk.

Fordult Christa felé Fei Long. Ez a fiatal nő mosolygott és a kezét nyújtotta. Amit Fei készségesen el is fogadta.

- Christa Blake, nagyon örülök.

- Fei Long, szintén.

Mikhail vonakodva és rájátszva, de letette a két kicsi lányt. Christa megfogta kislányai kezeit.

- Bemutatkoztok apu ismerőseinek?

A két kislány huncut mosollyal néztek végig rajtunk. Ez a mosoly nem a barátomé volt, hanem az anyjuké. Solt felé néztem, aki már elfoglalta helyét a jobbomon. Az aranyszőke kislány megdöntötte a fejét.

- Sofia Blake-nek hívnak!

Az csillagfény hajú kislány is megszólalt, ugyanolyan hatással.

- Engem pedig Kate Blake-nek hívnak!

Hihetetlen, hogy az országok maffia fejei itt olvadoznak két kislány miatt. Azt hiszem már semmin sem lehet meglepődni.

- Solt majd megadja az itteni címünk. Holnap várlak ebédre, ne merj késni!

Fei és Asami alig bírta ki nevetés nélkül. Mikhail szolgalelkűen hajolt le és két csókot lehelt Christa arcára.

- Értettem. Ti is hazajöhetnétek néha. Soha se feled el, hogy ott minden a tied. Ráadásul Nona is örülne nektek.

Christa bólintott majd ránk mosolygott és elköszönt. A kislányok is integettek.

- Apu siet haza!

Solt szájából valahogy a körülmények ellenére is természetesen csengett. Sőt jól állt neki. Ki gondolta volna, hogy valaha ezt halljuk a szájából.

- Mertem remélni.

Christa elment, mi pedig mind Solt-ot néztük. Végül megszólaltam.

- Gyönyörűek.

- Rivaille kell ezt mondani? Olyan gyönyörűek, akár az anyjuk!

Helyesel szinte ordítva a ruszki, aki jobban fel volt csigázva, mint bármikor. Solt elnevette magát és kicsit cinikusan mosolygott a másikra. Mikhail színpadiasan túrt bele szőke hajába és rákacsintott.

- Ugyan már barátom, olyan régen volt. Akkor te is azt tetted volna a helyembe Solt, ne akarj rossznak beállítani.

- Persze. Van egy vendég szobánk, ha nem maradsz egész biztosan nem jelensz meg délben a lakáson.

- Megtisztel mennyire ismersz.

Mosolygott Solt és Mikhail egymásra. Ilyen ez mikor egy család tagjai lesznek. Asami és Fei Long újra neki kezdtek a saját kis vitájuknak. Solt sem tudott már mit tenni. Inkább elővette a telefonját és felhívta imádott nőjét. Szerencsére minden rendben volt. Mind csendben maradtunk, így tisztán hallottuk azt a bűvös becenevet. Ami örökké Christa Blake-hez köthető.

- Szeretlek Vörösbegyem!

Ennél a pontnál, két óra vita után végre mind a japán és mind a kínai nagyúr megunta a vitát. Elgondolkodva néztek maguk elé. Nyilvánvalóan letudtam olvasni mire gondolnak. Mert én és Mihail is így gondoltuk. Az a Solt Blake, akit ismertünk, akit kedveltünk az az ember nincs többé. Magamögött hagyta ezt a világot és kilépett a fénybe. Leszállt érte egy angyal és kiragadta a sötétségből. Nem tudom, hogy nekünk mi esélyünk van, de egyszer talán minket is kiment valaki. Ha még sem az sem baj, mert minden történetben kellek sötét alakok és ezek mi leszünk. Az alvilág nagyurai.  

"Minden megújul, minden visszatér, minden föltámad. A növény újra bimbót nyit, a madár ismét megjön dalával, a szív újra álmodik s még feledett eszméink is föl-föltámadnak egy rokonlélekben."