Másnap reggel korán keltem. Most (majdnem először) nem késtem el a suliból. Aztán befelé menet rájöttem: szombat van. Mérgesen ballagtam hazafelé. 

- Tikki! Hogy lehetek ilyen ügyetlen? - kérdeztem a kwamimat. 

- Ugyan, Mike! Hamarosan itt a téli szünet - próbált a kedvemben járni a kwamim. 

Sóhajtottam egyet. 

- Végülis igazad van, - szóltam - csak akkor nem látom Alicet. 

Hétfőn az osztályfőnökünk nagy hírt jelentett be. Mivelhogy tizenkettedikesek vagyunk (azaz utolsó osztály) ezért lesz a szalagavatónk: December 17-én. És addigra párt kell találnunk. 

- De jó lenne, ha Alicel mehetnék - sóhajtottam, a szobámban a suli után - Valahogy de jó lenne elmenni hozzá. De nincs annyi bátorságom! Úgyis csak dadognék.

Mellém repült kis kwamim. 

- Mike! - nevetett Tikki - Ha nem tudsz Mikeként beszélni vele akkor tudsz...

- Lordbugként! - vágtam rá. - Hát persze! Lordbugként nem dadogok! - de aztán eszembe jutott valami - De akkor hogy megyek el vele a bálba? 

Tikki sóhajtott. 

- Azzal ne törődj! Majd megoldom. A Nagy tánc előtt milyen osztálytáncot jártok? - kérdezte.

- Még szerencse, hogy breaket - legyintettem. - Menjünk Alicehoz! Tikki, pöttyöket fel! 

Átváltoztam. Yoyóm segítségével elsuhantam Alicehoz. Az erkéjén huppantam le. Idegesen néztem a hátam mögé az autókra. Majd erőt vettem magamba és bementem. Alice csodálattal nézett engem, hiszen nem mindennap esik be a szobádba Párizs hőse...