Alice közeledett felém. Lordbugként álltam előtte. Szívem hevesen vert. Egyre közelebb voltam a hátam mögött lévő polc felé. Alice csak mosolygott és már egyre közelebb volt hozzám... 

Ez az egész úgy kezdődött, hogy tizenkettedik osztályomba ültem be. Előttem ült Alice életem szerelme. Mellette Ninon, régi jó barátom. Mellettem Albus a legjobb haverom. Alice mellett Charles ült. Ki nem állhattam azt a fiút! Persze, hogy a polgármesternő fia. Anyja - fia... Mind ugyanolyan gazdag. És persze azt képzeli, hogy járnak Alicecel. Mindig rajta lóg. Engem pedig cikiz. Szerencsére én vagyok Lordbug, Párizs egyik hőse. És van egy társam Chatrin Noir.  

- Sz- szia! - néztem bambán Alice felé. 

- Hali, Mike! - fordult hátra. 

Al (Albus) felé néztem. Ő csak kacsintott. 

- Jó napot! - jött be a tanár úr...

 Mikor vége lett a sulinak hazafelé ballagtam. Egyszercsak megláttam egy hölgyet aki a magasban repült. Olyan ismerős volt... Anya!! De nem tétovázhattam elbújtam és átváltoztam. Lordbugként álltam ki a gonosz ellen. 

- A nevem Pékrém! - kiáltotta, mivelhogy pék volt. 

- Kiállunk ellened - szóltam. 

Ekkor megjelent mellettem Chatrin Noir. 

- Szia, szépfiú - bókolt nekem. 

- Chatrin! Most hagyd ezt! - szóltam rá. 

A gyors ugrálásban végül elvettük Pékrém Akumával megszállt tárgyát és széttörtünk: 

- Ideje, hogy megtisztulj! Minden jót, kis pillangó! Csodálatos Lordbug! - kiáltottam. - Szép volt.

 Gyorsan elszaladtam. Chatrin valamiért búslakodott. 

- Mi a baj, Chat? - becézgettem ahogy szoktam. 

- Semmi, semmi - lógatta az orrát - Najó! Csak hogy már egy éve, hogy küzdünk. 

- Igen - szóltam. - Mi ezzel a baj? 

Elfordult. 

- Hát tudod... - kezdte - Tetszik egy srác. És nem jön rá, hogy fülig belezúgtam...  

Megértettem. És elmondtam, hogy nekem is van egy ilyen problémám. Csak nem mondtam el, hogy Aliccel...