Múlt:

- Mi a f@sznak kellett vissza rántanod? - üvöltött Avery.

- Engem hibáztatsz? Te komolyan engem hibáztatsz? Rohadj meg Avery!

- Minek jöttél ide, hah? Minek kellett idejönnöd? - üvöltött Avery.
Arca színe pirossá vált, szemeibe pedig újabb könnyek gyűltek.

- Csak... visszajöttem ide - pillantott Yoongi idegesen a matracra.

Avery látta, hogy a fiú kerüli a tekintetét, ezért szemeivel keresni kezdte mi másra figyel.

Jelen:

- Mégláttam azt a takarót a matracon és minden értelmet nyert.

Múlt:

Amint Yoongi rájött, hogy Avery észrevette a takaróját, tudta, hogy nincs visszaút. Elakarta rejteni, mert nagyon szégyellte, hogy milyen körülmények között élt.

- Yoongi... - halkult el a lány. - nem mondtad, hogy nincs hova menned.

- Avery ne már! Te elmondtad volna nekem?

- Talán! Ha ennyire rossz lenne a helyzetem, igen!

- Na persze!

- Komolyan! Látom ennyire bízol bennem.

- Csak egy idegen vagy.

- Ezt gondolod? Te tényleg... ezt gondolod? - folytak végig a könnyei az arcán. - tudod, már kezdtelek kedvelni - vallotta be. - Ezért tűntél el? Ugye, ezért nem kerestél!?

- Már mondtam miért nem... ahhh... TE ENNYIRE HÜLYE VAGY? - szorította a lány arcát a tenyerei közé.

Avery mélyen Yoongi szemébe nézett, majd a fiú kezére tette az övét.

- Mikor ettél utoljára?

- Úgy két napja.

- Na jó, gyere velem! - fogta meg a fiú kezét.

Jelen:

- Amikor Yoongi elmondta, hogy már vagy két napja nem evett semmit, mégrosszabbul éreztem magam miatta. Szörnyű volt a helyzete,a körülmények, amik közt élt és az állapota. És tudja én... nem ettem az előző nap és aznap sem. De én azért nem ettem, mert nem tudtam, de engedte volna az anyagi helyzetem. Yoongi, ezzel ellentétben, azért nem evett, mert nem is tudott.

- Ez elgondolkodtató. Voltak evési zavarai is?

- Igen - bólintott Avery.

Múlt:

- Mit szeretnél enni?

- Avery kérlek ne már!

- De igen! Enedd kell! És én megfőzök neked bármit!

- Tudsz egyáltalán főzni?

- Naaa!

Jelen:

- Az volt az első alkalom, hogy láthattam, úgy igazán!