Múlt:

Avery lomhán tette lábait a lépcsőfokokra.
- Huh! Ez könnyebbnek tűnt, mikor Yoongi - val voltam - törölte le az izzadságcseppeket a homlokáról.

Meleg nyár volt, de estére frissítő, hüvös idő lett. A szél lágyan fújt be az ablakon, amiről Yoongi beszélt.

Jelen:

- Kiültem az ablakba és újra előjöttek a gondolataim az öngyilkosságról. Úgy voltam vele, hogy ha Yoongi egyszerűen csak elhagyott és már ő sincs, nincs miért folytatnom.

Múlt:

Avery egyre kijjebb ült az ablakban, majd lenézett. Így mégijesztőbbnek tűnt, hogy sötét volt.
A lány mégkijjebb húzódott volna, de két kéz hátulról átkarolta őt.

Jelen:

- Mikor visszarántott az ablakból, azzal együtt az életbe is visszahúzott.

Múlt:

- Avery! Te idióta!

- Yoongi? - ült fel Avery.

- B@zdmeg! B@zdmeg Avery! - törölte le könnyeit Yoongi.

- Yoongi!

- Azt mondtad miattam életben maradsz!

- Így volt. Mielőtt még úgy nem döntöttél volna, hogy neked ez nem fontos.

- Hogyne lenne fontos, hah? Te nem vagy normális! Meghaltál volna.

- Bár így lett volna! - ordította Avery fájdalmában. - Most idejöttél, megmentettél azt hiszed egy hős vagy, de senki nem kért meg, hogy ments meg! Hagytál volna inkább meghalni! - rúgott bele egy kőbe a lány.

- Miért csinálod ezt velem?

- Én? Én? Te... te miért csinálod ezt velem!? Hol voltál egész nap?

- A k**va életbe! Nem tudtam felkelni! Elakartam menni hozzád, de nem ment érted?

- Ennyire nem számít?!

- Olyan vagy, mint ő - mondta ridegen.

- Ki?

- Kib@szottul olyan vagy, mint ő! Miért nem tudod megérteni? Ahhoz sem volt erőm, hogy felkeljek! Nem volt erőm. Még most sincs. Te meg úgy beszélsz velem, mint az exem!

Jelen:

- Akkor értettem meg, hogy neki nehezebb. Én feltudtam kelni, el tudtam menni sétálni, de Yoongi... neki sem ereje, sem motivációja nem volt. Én sem voltam elég, hogy motiváljam. Akkor azt hittem ez az egész nem működhet. És már értettem miért mondta Yoongi, hogy az ő esete reménytelen.