Jelen:

- Időt kellett volna adnom neki. Alig ismert! Miért beszélt volna a volt kapcsolatáról?
De türelmetlen voltam és izgatott. Addig még sosem volt ahhoz hasonló élményem. Na mindegy.
Miután dühös lettem, Yoongi elcsendesedett. Nem szólt hozzám. Aztán megérkeztünk egy elhagyatott épületbe, ahol volt egy matrac. Leültünk és akkor Yoongi válaszolt. A volt barátnője azért szakított vele, mert depressziós volt és soha nem akart kimozdulni. Az a nő, azt mondta Yoongi - nak, hogy úgy érzi nem is szereti őt, mert csak magával tud törődni. Önzőnek nevezte, amiért depresszióval küzdött! Az a nő nem volt tisztában azzal milyen is ez.

Múlt:

- Nagyon sajnálom Yoongi!

- Mindegy - mondta halkan a fiú.

- Ez miatt akartál öngyilkos lenni?

- Nem ez már úgy... két éve történt. De, inkább mesélj magadról! Az, hogy nem volt még pasid azt jelenti, még soha nem csókolóztál?

- Hát még nem.

- Ha így folytatod, ez nem sokáig marad így! - pillanatott a lány ajkaira.

- Úgy látom már nem is utálsz annyira!

- Akkor el kéne menned szemészetre.

- Olyan bunkó vagy! - lökte meg a fiút.

- Mondhatok valamit? - változott meg Yoongi hangja.
Most megint olyan komoly volt, mint amikor a volt barátnőjéről mesélt Avery - nek.

- Persze!

- Úgy érzem, mintha egy filmben lennék. És olyan mintha én csak egy filmet néznék magamról. Nem érzem, hogy élek. Nehéz megfogalmazni, de olyan mintha a lelkem elhagyta volna a testem és követve azt, figyeli miket csinál.

- Én sem érzem, hogy élek. Tizenhárom éve nem.

- Azóta depressziós vagy? Már tizenhárom éve?

- Igen.

- Te jó ég! Akkor hogy tudsz még mindig hinni abban, hogy lehetünk boldogok? Mi van ha ez nekünk nem jár?

- Semmi rosszat nem tettünk. Nem vagyunk rossz emberek. Csak a depresszió fogjai vagyunk, ennyi.

- Ennyi?!

- Yoongi! Én szeretnék segíteni...

- Nem tudsz.

- Miért mondod ezt?

- Reménytelen.

- Akkor miért egyeztél bele?

- Hogy megmutassam milyen egy kapcsolat. Rossz lenne úgy meghalni, hogy még barátod sem volt, nem igaz?