Nem tudtam a köv. napból is írni bele, sorry

Yoongi szsz.
Túlreagálom, vagy ..engem okol?
..ez az egész.. az egész pillanat annyira összezavar.. engem okol azért hogy elvesztette a barátját?..
Lehet hogy csak én gondolom így.. de ha így lenne akkor annyira egyértelmű lett volna ez a válasz az alapján amit mondd, hogy.. egyszerűen elhiszem hogy ez a helyzet mert ez a legbiztosabb döntés. A legegyértelműbb, a negatív gondolkodásom miatt.
De ez a valóság, mindíg a negatív dolgok válnak valóra, csak idő kérdése hogy valami tönkre menjen.
De még ha nem is ebből a szempontból nézzük.. akkor is.. érthette így is. És én tényleg nem akarok alapból erre gondolni de mégis így fogom fel, mert mi van ha így értette, én meg félreértem az egészet és aztán még az is jön hogy hülye vagyok? Nem kockáztazom meg.. jobb ha biztos vagyok valamiben és az hogy ez olyan negatívan van mint ahogy gondolom, az egy biztos válasz.

Lassan leemeltem a kezem a válláról, az ölembe ejtve azt. Nem tudom ölelni amikor.. amikor ennyire bűnösnek érzem magam. Olyan bűnösnek, mintha a srác lennék akit a lány akibe szerelmes és haldokol úgy hogy egy hete lenne hátra; megkért volna arra hogy dugja meg és én megtettem volna azért hogy maradjanak emlékeim, pedig tudtam hogy így mindkettőnknek sokkal sokkal jobban fog fájni amikor meghal.
Furcsa érzés..

Mit kéne csinálnom? Elloptam a lehetőségeit..

El is kezd valami jeges szétáradni bennem.
Basszus.. ebben is csak én vagyok a hibás.. Ennek is én vagyok az oka.
Alapból sem vagyok egy pozitív személyiség, erre még valós okot is kapok arra hogy hányingerem legyen magamtól..

Szinte belecsúszok a szomorú elutasításba kapálózás nélkül.
Tudom hogy a testem kezdi feladni és szinte érzem ahogy szétreped az elmém, és majdnem azonnal meg is hallom a szaggatott köszönést.

H. Helló..

Nem tudok mit tenni ellene. Megjelent.

..persze hogy megjelent, minden egyes lehetőséget kihasznál arra hogy mélyebbre sodorjon a feketébb és feketébb gondolatok felé, amik beszippantanak mint egy rohadt feketelyuk.

Prédaként tekint rám.

Most miért jelentél meg? MOST miért? Megoldom egyedül is, nem kellenek a tanácsa-

Yoongi. Ne legyél naiv. Egy csődtömeg vagy és akármennyire hangzik ez hülyén, így van. Nem vagy más csak egy bűnös ember aki halmozza a rosszabbnál rosszabb döntéseket. Na meg a fájdalmat más emberek szívében. Még egy egyszerű buszvezetőt sem tudsz kedvesen megkérni semmire. Emlékszel?

Ne csináld, semmi szükségem a kioktatásodra. Azt se tudom miért nem tudom egyszerűen leszarni amit mondasz. Ha valaki más ugyanezt mondaná nem érdekelne.

Mert én belőled szólok. Így pedig szembesülnöd kell azzal ami vagy.
Egy szörnyű ember. Nem állsz másból, csak fájdalomból és hideg gyűlöletből. Kritizálsz, elítélsz, hogy aztán ráébredj arra hogy milyen vagy és egyre nagyobb fájdalmadban csak mégjobban haladva a depresszió felé, méginkább kritizálod a világot. Mit tett ez a világ ellened, amiért csak utálni tudod? Elárulom, nem sokat. Csak te érezted rengetegnek. Cselekedtél és csodálkoztál ha választ is kapsz a cselekdeteidre. Tudhattad volna hogy milyen lépéshez milyen válasz jár.. ne utáld a világot ami miattat ilyen veled.
Vagyis utálhatod.. csak éppen okod nincsen rá.

Nincs szükségem a felesleges szövegedre, tisztában vagyok azzal, hogy milyen vagyok. Rosszul is érzem magam miatta és neked kéne a legjobban tudnod ezt. De most van valaki akivel beszélnem kell.
Majd utána gondolkodom ezen. (Mintha még nem emésztettem volna magam eleget miatta..)

Ez a legrosszabb az egészben. Tisztában vagy vele, mégsem teszel ellene semmit. Azt hiszed hogy ez rendben van?

Persze hogy nincs rendben.. de ezt most nagyon meg kell beszélnem Jiminnel..

Nade Yoongi.. azt se tudod mit akarsz mondani. Na meg úgyse fog eszedbe jutni semmi. Vagy ha igen azt meg úgysem fogod tudni kedvesen megfogalmazni, akármennyire akarhatod. Túlságosan izgulni fogsz és ezért bunkón fogod kifejezni magad. Szerintem feleslegesen töröd magad. Nem érdemled meg a szeretetet. Meg amúgy is.. olyan vagy mint egy fertőző ember. Miből gondolod hogy Jimin szeretne beteg lenni? Miért lenne jó az neked ha átragasztanád rá a saját problémáidat? A kapcsolat komoly dolog.. Nem való neked. Te ahhoz naiv vagy.

Na meg nem véletlen vagyok itt. Nem véletlen alakultam ki, tudod? Miért hagynálak itt amikor hívtál?
Amikor történik veled valami komoly akkor mindig előbukkanok, mert kell valami ami megmondja neked újra meg újra, hogy nem vagy olyasvalaki aki megteheti ezt vagy azt. Szükséged van rám, nem foglak hagyni.
Mondok is egy fontos dolgot. Például nem jó ötlet az hogy szeress. Egy becsődölt ember vagy, öreg gondolkodással és a végletekig komolyodott kritikával mindenfelé ami csak létezik. Az ilyen emberek nem tudnak szeretni. Csak problémáid lennének mindennel. Nem értem miért gondolod hogy megteheted ezt valaki mással.

De akkor is beszélnem kell vele. Meg kell beszélnem vele!

És mit akarsz mondani neki? Mit tudnál neki mondani? Talán nem azért jelentem meg mert nem tudsz neki semmit sem mondani?

..

Na ugye. Csak hagyd szegény srácot békén. Nem is értem miért raboltad el. Azt sem értem miért raboltál el egyántalán valakit. Nem látod mit csináltál? Volt egy rendes élete, és te elhúztad előle a lehetőségeit. Még a barátjával sem tudott kibékülni. És ha arra gondolsz hogy miért mondta ezt el neked? Szabadulni akar!
Miért mondta volna el ha nem azért hogy engedd őt el és hagyd békén? Ki nem szarja le hogy szereted?! Ő nem szeret és ezt el kell fogadnod, nem bebeszélned magadnak hülyeségeket hogy aztán az önzőséged miatt tönkre legyen téve valaki.
Nem szeret. Fogd fel. Különben nem mondta volna el az egész sztorit.
Ez egy diszkrét utalás volt arra hogy hagyd, hadd élje az életét.

Jimin szsz.
Nehéz volt kinyögnöm amit akartam, de még mindig jobb őszintének lennem.
Az egészben az a legrosszabb hogy bekövetkezett amitől féltem. Most elgondolkodott az egészen és megviseltnek tűnik.
Most meg olyan csendben van.. Nem tudom hogy mit akar és ez elindítja a rengeteg gondolatot amik egyre csak sokasodnak és egyre nehezebb összeillesztenem a találgatásaimat, hogy mégis mit miért gondolhat. És közben bűnösnek is érzem magam, amiért rosszul érzi magát miattam.
...
Igazából én egyáltalán nem akartam rosszat.. csak szerettem volna ha megtudja ezt a dolgot, hátha akkor.. nem is tudom. Nem tudom mit gondoltam. Csak ki kellett mondanom hogy tisztában legyen azzal hogy mi a helyzet.

..Vagy tudat alatt menekülni akartam? Tudat alatt nem akarok itt lenni, ezért bukott ki? Tény hogy szeretném látni a barátomat, de .. itt tudnám hagyni őt azért hogy elmehessek?..

Yoongi szsz.

De nagyon szeretném ha maradna...

Nem tehetsz tönkre valakit azért mert önző vagy.

De.. én nem tudom.. én.. csak szeretném itt tartani.

Te tényleg nagyon hülye vagy.
Azért csinálod mert önző vagy.
És ezt pedig nem teheted meg. Nincs rá jogod.

Akkor sem fogom elengedni. Kell nekem. Szükségem van rá. Nélküle nagyon rosszul lennék..

Te tényleg nem fogod fel amit mondok neked, ugye? ÖNZŐ VAGY. És ez nem jogosít fel semmire.
És még utálsz is mindent. Nem értem hogy miért élsz, ha csak megkeseríted mások életét..

Én sem értem, de beszélnem kell Jiminnel. Kell. Ott vár mellettem és nézi az üveges tekintetem..

Na jó.. legyél csak szerelmes és vak. De utána bánni fogod hogy nem halgattál rám..

Érzem ahogy felébredek az "éber álmomból" és megint tudok tisztán gondolkodni. Olyan mintha végre újra levegőhöz jutnék.

Azonnal jön is az első gondolatom. "Ez furcsa.."
Hát.. igen.
Elég furcsa, az amit a.. hang csinált. Szokatlan. Eddig még soha nem adott fel semmit ilyen gyorsan. Soha. Neki az a lényeg hogy én rosszul érezzem magam, ettől az engedékenységtől pedig csak jobban lettem.
Nem értem hogy most miért enged.. máskor olyan dolgokra ébreszt rá ami miatt agymosottként hallgatok rá de most feladta.. asszem.
Akkor ez azt jelenti hogy erősebb volt az akaratom? Ez jó jel? Minden olyan ködös..
Gondolom jó jel. Lehet. De nála soha nem lehet tudni hogy mit miért csinál. Majd gondolkodnom kell rajta. Ki kell találnom hogy mi volt ez.. meg azt hogy most mit mondjak Jiminnek.

Most hogy a hang nem zúg a fejemben és nem sikerült valami konkrét dologra rávennie, megtehetek kétféle dolgot, ugyanis két ötletem támadt.
Sajnáltathatom magam tovább és rettegve, izzasztva a lelkem süllyedhetek tovább a fekete mocsárba, ami lassan teljesen elnyel, vagy

megölelhetem Jimint és meglátjuk mi lesz.
Őszintén szólva az első lehetőség jobban tetszik.. akkor nincsen kockázat.
De egy ölelésre is eléggé szükségem lenne. És nem akarom.. cserbenhagyni Jimint.
Viszont ha megölelem, az mennyire lesz felszínes szeretet és mennyire lesz valós?
Mélyen érzek vajon dolgokat van felszínesen? Akkor érzel tisztán valamit, ha már mindenesetre odaadnád érte hogy megkapd és aztán, de csak a tönkretételed utàn megkapod, nem? Mindennek megvan a maga ára.
...
Megéri itt tartanom?
Jó, ez már rossz kérdés mert ígyis úgyis itt tartom. Nem tudnám csak úgy eldobni..
Most viszont cselekedni kéne.. ha meg tudtad dugni, meg is tudod ölelni..

Csak bámulom a fekete szemeit, amikkel már már teljesen összezavarodottan néz rám és arra gondolok hogy nem érdemlem meg őt. Szinte megmar az érzés amit valahol ráébredésként könyvelek el, pedig tudom hogy ilyen szemszögből hülyeség vizsgálni a dolgot. Ha mást nem; ennyit elért a hang. Ennyit mindig elér..
Tudom hogy nem érdemlem meg.
És ezért szeretném az első opciót választani, hogy aztán tovább gondolkodjak a most már nem játék érzelmeimen, hogy aztán talán sűrűbben gondoljak a halálra, és hogy aztán talán vágjak is magamba egy két sebet díszítésül, kiváncsiságból és végül a depresszió mélyébe essek.. majdnem véglegesen.

Vagy megölelem.

De az mennyivel lenne jobb döntés?

A depressziót jobban is ismerem és.. jobb választásnak is tűnik a hang látogatása után.

Akkor.. a hang csak ennyit akart elérni? Hogy döntésképtelen legyek?
..Végülis nem elképzelhetetlen a dolog, nézve hogy jobban ismer mint én magamat. Ha azt mondanák hogy mondjam meg szerintem bennem hol tartózkodna a hang ha teste lenne akkor a tudatalattimat mondanám. Az a mocsok tényleg jobban ismer.
De visszatérve a témára; elég keserves dolog éreznem azt hogy döntésképtelen vagyok. Nem szeretem az ilyen dilemmákat és úgy látszik, hogy pontosan tudja hogy mit kell csinálnia ha fel akar idegesíteni. Mert ez rohadt idegesítő..
Szóval valószínűleg ezt akarta.
..Akkor viszont miért hagyjam hogy igaza legyen?

De azt sem akarom hogy Jimin egy verseny tárgya legyen.

Bassza meg, már csinálnom kéne valamit! Ez idegesítő. Tehetetlennek érzem magam. Tennem kell valamit. Vagy kivételesen segítséget kérnem. Hátde mégis kitől?
..az segítene ha kapnék egy ölelést. De akkor már eldöntöttem hogy mit szeretnék, nem?
Nem szabad mindig meghátrálnom, hogy aztán sajnáltathassam magam és elveszítsek mindenkit aki valaha hozzámszólt.
Elgem van ebből és nem értem a félelmem sem. Jimin sze-
Vagyis nem tudom. De valamennyire biztos szeret. Nem biztos hogy szerelmes is belém de azt tudom hogy kedvel.. na jó, inkább szeret. Szóval nem vesztek semmit a dologgal. Nem történik semmi ha megölelem, azon kívül hogy egy kicsit lenyugszom, érezhetem valakinek a közelségét és kevésbé leszek antiszociális.
Mindenhogy megéri a dolog.

Miután ezt biztosra mérlegeltem magamban, nem csesztem tovább az időt és odahajoltam hozzá egy ölelésre.

Jimin szsz.

Rám néz én pedig egyre jobban belegabajodok a gondolataimba. Beleakadok már szinte teljesen a gondolathálóba, ami egyre tehetlenebbé tesz és egyre inkább nő bennem a semmiként indult pánik.
Már azt hiszem hogy valami nagyon komoly dolog van ami lesokkolta, ezért van ennyi ideig csendben. Na persze szó sincs arról hogy ne lenne komoly dolog, mert velem végülis az van, vagy hogy mondjam; a barátos sztori miatt, de.. egy halott dologról van szó. Tudom hogy drámásan hangzik, de ez a helyzet.
Mert persze fáj hogy ott kellet hagynom a barátom de..  már egy ideje nagyon rossz volt a kapcsolatunk. Vérszegény. Élettelen. Már valahol mindketten beletörődtünk , hogy valamiért nem jövünk ki egymással és feladatuk az egészet.
És szerintem .. nem akarom hogy így legyen, de szerintem már fölösleges lenne megpróbálnom újra barátkoznom vele, mert szétfoszlott a dolog.. Nem passzolunk össze barátként és kész. Tudom hogy mindez hülyeségnek hangzik mert végülis srác vagyok, azok pedig lerendezik a dolgokat fél perc alatt- vagy egy sörrel vagy egy verekedéssel de nekem ez nem megy ilyen könnyen. Számomra minden komplikált.
Yoongi inkább tett jót mint rosszat az elrablásommal. Így volt időm kikapcsolni az agyamat és elvágott a sulis dolgoktól is. Ami megintcsak jóljött, mert.. hadd ne fejtsem ki, hosszú lenne. Röviden nem illem bele ebbe a társadalomba.
Szóval szerintem ez már egy mentő öv volt a sorstól. Jó hogy idekerültem.

..vagy csak felszínesen gondolom így?

Lehet hogy valójában most kezdem etetni magam hülyeségekkel hogy elnyomják a problémáimat, amiket nem akarok látni?
Nem tudom.
Nem tudom, de már nem is akarok gondolkodni rajta. Vihart okoz már a rengeteg gondolat a fejemben és kezd fájni a fejem a sok sok sok összekapcsolhatatlan gondolattól, amivel már képtelen vagyok mit csinálni. Újra meg újra kitölti az újra meg újra felüresedő helyeket az agyamban, ami jól hangozhat de a hirtelen felpattanó aztán eltűnő dolgokkal alapból nehezen dolgozik az agy, főleg az enyém, a gondolkodásom miatt; szóval a rengeteg elvégezhetetlen munka miatt amibe úgyis belekezd az agyam képtelen vagyok megakadályozni a zúgást a fejemben. Ami viszont már tényleg túl sok.
Éppen ezért egy fellélegzés volt amikor Yoongi semmitmondó arca elszánttá vált és gyorsan odahajolva hozzám átölelt. Nem tudtam hogy mit akar vagy akart. Nem tudtam hogy min gondolkodott annyit és hogy mik voltak az ő gondolatai. Már annyira nem is érdekelt. Örültem annak hogy csend lett az agyamban. És annak, hogy megölelt.
~Minden oké?~ kérdeztem.
~Persze~mosolyodott el, a testembe fúrva a fejét.
~Komolyan kérdeztem.~
~Mostmár rendben van. ..megjelent de el is tűnt, mielőtt elért volna bármit is.~
~Rá szokott venni dolgokra?~
~Igen, de most már minden oké. ..csak nagyon fáradt vagyok.~
~Még így maradunk egy kicsit?~ bújtam hozzá közelebb.
~uhumm..~
Szeretve éreztem magam és ez feloldozott egy csomó súlyt a mellkasomon. Remélem hogy ilyen rohadt ciki helyzetünk nem lesz újra és remélem hogy ő is meg van könnyebbülve és ugyanúgy utálja az ilyen helyzeteket mint én mert akkor nem fogunk ezeknél leragadni, vagy ami még jobb lenne ha ő is figyelme arra hogy ilyen helyzetek ne alakuljanak ki mert utálja őket.
De vissza az eredeti sztorihoz; Örültem neki hogy könnyített a túlzsúfolt gondolataim miatt kialakult problémáimon.
Az egyetlen bajom ezzel az öleléssel az, hogy (akármennyire tesz könnyűvé) olyan mint egy felnövés. Komolyan kellett hozzáállnom (vagy csak a szorongásom miatt gondolom így, hogy mindenféleképpen megfelelnek neki.. a szerelem ilyesztően valóságos a fekete oldalán..) egy témához, és valaki megbízott bennem. A komoly része még nem is olyan rossz de egy ilyen helyzetbe mellkason vág a dolog. Tudat alatt szinte sikoltja most a lelkem hogy fél a megöregedéstől, hogy minden múlandó, és hogy egyszer úgyis meghalumk. Hiába kezdünk el új dolgokat ha egyszer úgyis vége lesz. Lehet hogy most nagyon negatívan gondolkodom de ez a .. probléma most egy kicsit kiszakított a szerelmes hálóból és a negatív gondolataim legerősebbike jelent meg, mert a többi még így se nagyon tud. Túl felhőtlen vagyok a szomorkodásra vagy a viharos pánikra.

Ezt az egész felnövős dolgot nehéz megértetnem és pontosan megértenem is ezért kezdjük azzal, hogy én nem kételkedem, mert.. mert gyengéd érzelmeket érzek és sugárzok Yoongi felé. Mert fontos nekem. Mert tetszik. Mert.. érted. De most olyan érzésem van mintha teljesen felnőttem volna. A korom egy dolog, nem jelenti azt hogy vele együtt növök. Most telepedett rám igazán az a nehéz érzés.
Méginkább összetettebbnek tűnik ez az egész. Eddig naivan lebegtünk az párás esőfelhők között, de most minden komplikáltabbnak tűnik. És kezdek elgondolkodni azon hogy mi felszínes és mi nem. Nem tehetek róla, hogy azonnal mindent a lehető legkomolyabban veszek ami a tudatalattival kapcsolatos. Mostanában ilyen a gondolkodásom. Ezen jár az agyam.

De nem kételkedem semmiben. Mert gyengén érzek. És ez biztosít valami felől. Akármennyire vagyok naiv, nem sok érzelem tud így legyengíteni, és ez jelent valamit. És ezt ezért volt fontos hogy már az elején leszögezzem. Most menekülhetnék ahogy legbelül jónak érzem, de ez az egész túl értékes és különleges ahhoz hogy itthagyjam.
Fölösleges lenne ennyire szétszórt gondolatok miatt eldobnom valakit aki ilyen fontos nekem, ilyen jól néz ki, ilyen jó az illata és ilyen nagyon hasonlít rám valamiben..
Nem is értem hogy miért kaptam meg valakit aki ilyen nagyon illik hozzám.  Nem érdemeltem meg hogy megtalálják valaki olyasvalakit aki ennyire hasonlít rám és aki mellett ezért az antoszociális hasonlóság miatt ilyen jól érezhetem magam.
A suliban sohasem volt ilyen jó. Sőt talán még soha sehol nem éreztem ennyire otthon magam.
Ahj, csessze meg, túl sok nekem ez a rengeteg gondolat, amik előszeretettel indulnak ki egy másik gondolatból. Nem tudok már mit kezdeni velük.
Yoonginak a válla és a nyaka közti részébe hajtva a fejem gondolkodom ezeken és érzem, hogy nemsokára őszinteség roham fog rámtörni.
Egyszerűen mondanom kell neki valamit abból ami telenyomja a fejem egy zsúfolt agymosást hajtva végre rajtam.    Kell.
Ki kell mondanom mert elhallgatnom valamit olyan mintha hazudnék neki. Ugyanúgy félre tudom vezetni. Vagy ki tudja miért gondolom így.
A lényeg az hogy nem tudok semmit sem magamban tartani amiről tudom hogy hasznos ha tudja más is. Ezért nem bírom benn tartani..
~Yoongi..~kezdem, mert képtelen vagyok csendben maradni.
~Igen..?~kérdezi halkan, erősebben ölelve, amire ellepnek a gondolatok arról hogy mennyi szeretetre van szüksége Yoonginak, de hamar hátradobom őket az agyamban, mert most mondanom kell valamit. Mindent.

Kell.
Megint nyüzsög a rengeteg gondokat a fejembe, kötelező beszélnem. Mellesleg talán Yoongi az egyetlen akinél nem fut át rajtam egy rossz, szorongó érzés ha szorosabban ölel meg.
De az ezen való gondolkodást megint megszakítja az őszinteség roham közeli érzete, mintha egy egyre hangoskodó és gyorsuló ütem nőne vészesen erőssé a lelkemben. - végül ki is tör belőlem.
~Szerintem én már nem is békültem volna ki a barátommal.. mármint. Jó is hogy el..elhoztál, vagy nem tudom hogy mondjam, csak tudod nem akarom hogy rosszul érezd magad és nem akarom hogy azt hidd hogy ezzel elrontottál valamit, de ha nem gondoltál ilyesmire, akkor bocsi hogy felhozom az egész témát csak én erre gondolnék és gondoltam lehet hogy neked is ez volt a fejedben de akkor meg ott van hogy.. Vagy mi? Várj össze kell szednem a gondolataimat, mert pont akkor nem értem őket amikor kellene és akkor meg igen amikor nem kellenne- mosolyodom el és kibontakozom az öleléséből. Olyan nehéz kinyögni ezeket, de nem tudom nem kimondani.
Szóval a szemébe nézek és megfogalmazom a katyvasszerű szövegem röviden.
~Jobb itt.~ egy pici mosoly megjelenik azokon az imádnivalóan vonzó ajkain amit a legszívesebben napokig bámulnék. Majdnem kicsorgatom a nyálam a látványra. Lehet hogy most én vagyok a drámás, a romantikus (jó, ez nem igaz. Nem vagyok romantikus típus. Legalábbis úgy biztos nem mint mások) meg az aki elcseszi a komoly beszélgetés lehetőségét, de nem tudom visszafogni az ámulatomat és kész. Úgy néz rám mint egy.. Nem tudom mi erre a jó szó de most rögtön neki tudnék esni. Mondjuk.. ki akadályoz meg benne? A szerelem könnyűvé tesz, a problémáim pedig elszálltak.
Akkor miért ne nevethetnénk? Az csak még több gondot szabadítana fel. És ha van lehetőségem a komor gondolatok elűzésére akkor miért ne élnék vele? Tudom hogy ez hosszútávon csak rosszabbat tesz, de olyan ritkán csinálok már ilyen meggondolatlan dolgokat, hogy szerintem ez a bűn megbocsájtható.

Yoongi szsz.
Úgy éreztem hogy fel kell tennem neki egy kérdést, mert elképesztően kíváncsi voltam a véleményére. Sokmindent elárulna a válasza..
~Jimin.. szerinted én tudok majd igaziból szeretni, csontig hatoló tűzzel valaha is?~

Jimin szsz.
~..is?~ mi?
~Mi?~ kérdezek vissza mert nem hallottam a kérdést. Már tényleg nagyon fáradt vagyok...
De utána eszembe jut egy jó ötlet amit alapból nem csinálnék meg mert rohadt gyerekesnek tartom de most olyan kicsinek és szabadnak érzem magam, hogy kötelező kipróbálnom, és már nem is érdekel annyira hogy mi volt az a kérdés.
Elmosolyodom és lelököm a földre Yoongit, amire persze egy kisebb szívroham fut át rajta. Nem számítottam másra. Lehet hogy előtte többször meg kellett volna kérdeznem hogy mit akart mondani.. na majd holnap.
De ezt persze Yoongi nem így gondolja, (mint később kiderült) szerencsére. Mert egy ilyen kérdésre igenis választ kell adni és tényleg hülyeség lett volna csak úgy hagyni.

Mellesleg Yoongi ügyesen könyökre esett, és ebben a pózban kérdezte meg tőlem újra a kérdést.
~Jimin, figyelj. Szeretném ha válaszolnál a kérdésemre. ..szerinted... én fogok tudni mélyen szeretni? Édes fájdalommal?~ kérdezte, útközben felülve.
Erre egy huncut mosolyra húztam a számat és annyit mondtam:
~Szerinted most mit csinálsz?..~
Nagyon biztos voltam ebben a válaszban, ezért mondtam ki tele önbizalommal és reménnyel.
Ma este nagy dolgok történnek és én annyira szerelmes vagyok hogy jól tudom felfogni őket és annyira jó érzésem van hogy biztos tudok lenni ebben a válaszban.
Szinte azonnal kiszakadt belőle egy megkönnyebbült nevetés, amire kisgyerekként ugrok rá, csak úgy pluszként, mire elkezd össze vissza rugdosni, hogy engedjem el, mert most neki magányra és keserű gondolatokra van szüksége, de én röhögve csóválom a fejem és kezdem kihasználva a helyzetet egy két helyen döngölni, mert nem jutott eszembe más. Közben mondogatok neki dolgokat mert nem tudom befogni a számat.
~Te köcsög, azt hittem már hogy valami komoly dologról van szó amikor annyi ideig csendben voltál! Megijesztettél te barom!~ütögettem tovább nevetve, amire megfogott és megölelt. Gonosz kis ember létemre éltem a lehetőséggel és megpróbáltam megcsikizni. Neki is tudtam nyomni a kezem, azt viszont sosem tudom meg hogy csikis e vagy nem, mert nem engedi hogy folytassam amit elkezdtem. Lefogta a kezeimet és felállva várt arra hogy én is feltápászkodjak, de eszem ágában nem volt. Ha annyira el akar menni akkor húzzon.
~Ha annyira menni akarsz, vigyél~ mondom kiterülve, csukott szemekkel, de a mondhatom végén az egyik szemem felnyitom, hogy lássam mit szól hozzá.
Látja hogy.. esélytelen amit akar ezért elkezd kihúzni a szobából, egyenesen a szobájába ahol miután a nevető lényemet beráncigálta a küszöbön; felemel és rádob az ágyra. Majd felszabadultan távozik. Én meg persze sietek utána.
~Yoongi, aludj velem!~ ölelem meg hirtelen hátulról, ráugorva, mire majdnem elesünk, de még sikerül megkapaszkodnia valahogy.
~...jó. De csak hogy tudd; nálad gyerekesebb embert még az életbe nem láttam. Már szinte megnyugtat a tudat hogy szereted a vihart, különben szimplán naivnak látnálak.~ mondja, próbálva visszatartani a mosolyát és elindul a szobája felé, de útközben megbotkik, ezért elesünk. Én persze elkezdtek röhögni mint a pokol utolsó kis démona, mert ilyen helyzetekbe nem tudok más lenni csak egy nagy fasz; de  megütöm a térdem, ezért gyorsan le is szállok róla, aztán megpróbálom felhúzni.. de esélytelen. Így hát odaviszek egy párnát és megmondom neki hogy én lusta vagyok és nem fogom bevinni a szobába, mire elveszi tőlem a párnát és leteszi a földre, aztán megütögeti maga mellett a helyet a szőnyeges földön.
~..tőlem~vigyorgok, majd melléfekszem és átölelve fúrom a fejem a nyakába.
~Remélem tudod hogy erről holnap még beszélünk..~ mondom nem várva választ mert érzem hogy nagyon fáradt, aztán azt érzem ahogy már a sok dolog miatt ami ma történt szinte azonnal súlyok húzzák le a szemeimet és a vihar tompa hangjaira alszom el, érezve Yoongi meleg levegővételeit a fejemen.