Órákig csak forgolódtam, miután lefeküdtünk. Julcsi viszonylag hamar elaludt, talán azért, mert Felleg bekuckózott mellé, nekem viszont még Éjféllel is nehezen ment a dolog. Miután végre sikerült álomba merülnöm, csak a lidércet láttam magam előtt. A fehér szempárt, ami a lelkemig lelátott, és a fekete karmokat, amik a karomba téptek.

A hideg rázott, ám ezt nem csak álmomban éreztem. A lábam teljesen lefagyott, de hiába húztam be a takaró alá, még úgy is fáztam. Értetlenül ültem fel, azt hittem, talán az ágyammal van gond, amit viszont találtam, még a vért is megfagyasztotta bennem.

Julcsi matraca mellett egy fekete alakot láttam, amiről azonnal tudtam, mi lehet. Hatalmas száját kitátotta, nyála a szőnyegre csöpögött, halkan hörgött, mintha nehezére esne a légzés. Lassan mozgott, vékony karjával átnyúlt a matracon, fogai vészesen közeledtek Julcsi arcához. Alig fogtam fel, mit látok, a lány testéből valami fénylő köd szállt a lidérc szája felé.

Tudtam, azonnal cselekednem kell, mielőtt a szörny elkapná őt. Lehajoltam a kislámpához, ám hiába próbáltam felkapcsolni, egy villanásnyi fényt sem adott. Egyre kétségbeesettebben nyomkodtam a gombot, de nem tehettem semmit. Ami legrosszabb, hogy az árny hirtelen felkapta a fejét. Teljesen máshogy nézett ki, mint emlékeztem rá. A fehér szempárnak nyoma veszett, fejéből két hosszú, hegyes fül nőtt ki.

Lassan felemelkedett, sokkal magasabbnak tűnt most, hogy állva láthattam. Görnyedt volt, mintha nem tudna kiegyenesedni. Levegőt alig mertem venni, miközben a szörny elfordította a fejét. Füle halványan mozgott, akárha hallgatózott volna. Befogtam a számat, hogy még véletlenül se ejtsek ki bármilyen hangot, ám a lidérc lassú léptekkel tovább közeledett felém. A szívem a torkomban dobogott, teljes testemben reszkettem a félelemtől, és ezen csak rontott, mikor a szörny elérte az ágyamat.

Vontatottan hajolt le, mintha tapogatózna. Hosszú, karmos ujjait végighúzta a takarómon, a matracra támaszkodva jött közelebb hozzám. Száját hatalmasra tátotta, mire megcsapott a pincéből ismert erős fahéjaroma. A szemem könnybe lábadt hideg leheletétől és a félelemtől, ami egyre erősebbé vált bennem, ahogy csökkent köztünk a távolság. Csöpögött az orrom, de elfojtottam az ingert, hogy szipogni merjek. Nyála hatalmas csíkban folyt a nadrágomra, ám akadt, amitől még nedvesebb lett az anyaga.

Hatalmas fogai már alig egy-két centire lehettek az arcomtól, mikor a szörny hangosan felvisított. Értetlenül hőköltem hátra, miközben a lidérc ellépett előlem. Csapkodni kezdett hosszú karjaival, majd egy halk puffanást hallottam.

Annyira gyorsan történt a dolog, fel se tudtam dolgozni, mit látok. Hirtelen valami éles fény jelent meg mögötte, mire a szörny megpördült a tengelye körül, hogy aztán kezével takarja el az arcát. A világosság mozdult, a lidérc pedig mindent megtett, hogy eltűnhessen a közeléből. Az ajtóig hátrált, ami rögtön be is csukódott utána.

A szoba újból sötétségbe borult pár másodpercre, halk motyogást hallottam az ajtó felől, és mikor abbamaradt, felkapcsolódott a kislámpám. Julcsi térdelt a küszöbnél, a fán több apró jel fénylett. Sejtettem, hogy varázsolt, csak azt nem tudtam, mit. Mihelyst befejezte, a rajzolatok eltűntek, a lány pedig felállt a szőnyegről. Mindene remegett, sápadt arccal fordult felém.

– Jól vagy? – Hangja gyengén csengett, a fáradtság mellett talán a szörny munkálkodásának utóhatását is hallottam benne.

– Valamit kiszívott belőled – ingattam a fejem értetlenül. Értem aggódott, mikor kettőnk közül neki esett baja. – Láttam, hogy kijött a testedből valami, amit megevett.

– Igen, érzem. – Szomorúan tapogatta végig magát, barna szemét könnyek árasztották el. Láttam rajta, hogy mindjárt összetörik, ezért azonnal kipattantam az ágyból, hogy megöleljem. Halkan a vállamba sírt, szorosan megmarkolta a pólómat. – Miért vagy vizes?

– Ööö... – Szerencsémre nem láthatta, mennyire elvörösödtem. Szégyelltem bevallani, hogy félelmemben összepisiltem magam. – Lenyálazott.

– Fúj – szipogott, miközben elengedett. – Az ágyad is olyan lett?

– Eléggé – bólogattam hevesen.

– Akkor gyere le hozzám a matracra! Csak előbb öltözz át.

Halk, szaggatott nyávogást hallottunk. Ahogy odafordultam, ahonnan érkezett, azonnal összeszorult a szívem. Felleg egy apró, fekete szőrcsomóhoz dörgölőzött a fal tövében, aminek láttán eszembe jutott a puffanás. Egyből összeállt a kép a fejemben: Éjfél megpróbált megvédeni a lidérctől, talán ráharapott az ujjára, az meg a falhoz vágta kis barátomat, hogy megszabaduljon tőle. Kétségbeesetten rohantam oda, magamhoz öleltem mozdulatlan cicámat.

– Hagy nézzem meg! – ült le mellém Julcsi. Nem szívesen engedtem el Éjfélt, csak annyi helyet biztosítottam a lánynak, hogy pár ujjával megérinthesse. – Nem lesz baja. Alszik egy kicsit, és jobban is lesz.

– Biztos? – néztem rá könnyes szemmel.

– Meggyógyítottam, rendben lesz. – Átölelt, nyugtatóan simogatta a vállamat, amíg én a kiscicámat fogtam magamhoz. Ő mentett meg engem. A kicsi Éjfél megvédett a lidérctől.