A nevem Michael Clifford. Egész életemben egyedül voltam. Mindig kirekesztett voltam. Nem értettem miért. Nem értettem miért játszottak a gyerekek egymással,amikor velem senki sem akart játszani. Persze,egy 3 éves gyerek nem érti meg ezeket a dolgokat.

Utána elmentem általánosba. Mindenkinek voltak barátai.Elsőben nekem is volt pár barátom,de ahogy idősebbek lettünk,lassan mindenki kezdett elhagyni engem. Ekkor kezdődött el az az időszak,amikor a punk rock stílusom kezdett kialakulni. A saját családommal szemben is kezdtem antiszociális lenni. Egész nap zenét hallgattam a szobámban,lógtam a suliból és elkezdtem cigizni.Ezután elkezdtem festeni a hajamat,és pc-m lett.

Sok ember azt mondja,hogy a középiskolás évek a legszebbek.Nem akkor,amikor egy elveszett punk vagy. Ha nem tudsz beilleszkedni,a gimi maga a pokol. Legalább is nekem az volt,mert egy voltam azok közül akiket iskolai bántalmazás ért. A srác, akit dagadtnak,kibaszott buzinak,kudarcnak, rohadéknak, haszontalannak, értéktelennek és szégyennek csúfoltak napról napra. Képzelheted miért. Mit tettem,hogy ezt érdemeljem? Csak azért csinálták,mert nem ugyanolyan ruhákat viseltem,mint ők.Mert nem úgy viselkedtem. Senkit sem tudnék bántani ezért. Mert más vagyok. Ez elég,hogy utáljanak,ugye?

Próbálom azt mutatni,hogy erős és független vagyok,de minden délután,amikor végre haza érek,összetörök újra és újra. Néha ez a suliban is megtörténik. Kezdetben még ellen tudtam állni,de mára már nem.

Azt hiszem mindent elmondtam.Én vagyok a legnagyobb hiba a földön és meg kellene ölnöm magam. Minden jobb lenne nélkülem.

FORDÍTÁS!!!!!!!