Calum szemszöge:

A következő pár hónap borzalmas volt. Azután a nap után Michael nem beszélt velem,és ott ragadtam  ugyanabban a csoportban. Senkit sem bántottam csak csendben maradtam. Beszélni akartam Mikeal,de nem engedte. Sosem volt ott,amikor megérkeztem,szóval feladtam. Feladni túl könnyű,de tudom,hogy nem fog velem szóba állni,amíg velük vagyok,de még nem vagyok kész elhagyni őket.
Borzasztó volt látni,hogy mit tesznek vele. Rosszabbul bántak vele,mint eddig. Mindig fáradtnak és szomorúnak tűnt. Egy nap láttam egy nagy zúzódással az arcán. Biztos voltam benne,hogy a "barátaim" ütotték meg,és túlságosan megijedtem ahoz,hogy megint csináljak valamit. Néhanapján nem volt iskolában,és mindig rossz érzésem volt,hogy valami hülyeséget csinál,de utána szerencsére mindig megjelent az órákon.
Otthon a dolgok egyre rosszabbak lettek,tényleg nem kaptam elég figyelmet a szüleimtől. Néha napokig nem láttam őket és magányos voltam.
Ma Ian nekem lökte Michaelt. Elálltam onnan es Talia. Aztán viccelődtek azzal,hogy meleg és dühös lett szóval ellökte Ian-t. Persze,nem lökheted el Ian-t,szóval Ian megfenyegette őt. Most jött el az a pillanat,amikor tényleg elkezdtem aggódni,mert tudom,hogy Ian tényleg eltörné a kezét.
Nap végén,zenét hallgattam és hazafelé sétáltam. Tom DeLonge erőteljes hangjától kicsit jobb kedvem lett. Mindent kizártam az utcán,amíg észre nem vettem egy csoport tinit a csendes utcán. Láttam,hogy valaki fogja a fiút és egy másik üti az arcát. Néztem őket. Michael volt az. Felismertem a kifakult kék hajáról és így tudtam,hogy kik a többiek. Megijedtem. Sose láttam még,hogy ezt csinálták volna ez előtt. A felismerés fejen csapott. Ha aggódok érte az semmit sem segít,de most itt vagyok és véget tudok vetni ennek.
Dühös voltam és oda rohantam. Michael sírt és a szívem szakadt meg,hogy így kell látnom őt.

-Fejezzétek be.-ordítottam rájuk.

-Hé,te is akarod csinálni,Hood?-röhögtek.

-Nem. Hagyjátok békén és ha még egyszer hozzáértek eltöröm a kezeteKET.- kiemeltem a KET(ti) szót.

-Jól vagy ember? Mi a faszról beszélsz?

-Ne menjetek a közelébe. Ez mindegyikőtöknek szól.-megfordultam. Mindenki meglepődött.

-Oké,nem tudom mi történt veled,köcsög,de ne fenyegess.

-Miért?

-Mert meg foglak ütni és nem te fogsz engem.

-Gyerünk. Csináld,ha annyira erős vagy. A saját súlycsoportoddal kezdj, ne a gyengébbel-hátrált-Nem vagy elég erős ehez,ugye?

-Mindketten betegek vagytok. Kibaszott buzik. Azt hittem,Calum,te normális vagy. Látom,már te is kezdesz megőrülni. Játszod a jó fiút,de nem vagy az. Szánalmas.

-Egyedül te vagy a szánalmas,Ian. Most nagyra értékelem, ha végre elmennél.-a többiek Ian-re néztek. Elment,szóval a többiek is.

-Engedd el.-mondtam a srácnak,aki még mindig fogta Michaelt. Rámnézett,elengedte,és a többiek után sétált.
Michael leült(vagy leesett,nem tudam eldönteni) a földre.

-Hé,Michael,jól vagy?-hülye kérdés volt tőlem,tisztán láttam,hogy nincs jól.

-Uhm,nem igazán.

-Fel tudsz állni?

-Pár másodperc...-megint sírni kezdett. Leültem mellé.

-Figyelj-magam felé fordítottam és letöröltem a könnyei.- Mát biztonságban vagy,oké?

-Miért csináltad ezt?

-Mire gondolsz?

-Megállítottad őket. Miért?

-Mert kedvellek és nem ezt érdemled. Tudom,hogy én is ezt csináltam,de mondtam,hogy változtam.

-Köszönöm.

-Ne köszönd.

-De.

-Gyere.-megöleltem és meglepően nem nyomott el magától. A meleg könnyei a mellkasomra folytak,de lassan megnyugodott,és elhúzódott tőlem.