Michael szemszöge:

Egy újabb magányos hónapok. Nem beszéltem Calummal azóta mióta azt mondta,hogy elhagyja a barátait,de mégsem tette. Próbálkozott párszor,de ignoráltam őt. Csak úgy,mint minden mást. Idiótának éreztem magam,hogy hittem neki. Nagyon nagyon idiótának,és az összes bizalmamat elvesztettem mindenki felé.
Sokat sírtam ezekben a napokban. Ezek miatt,amik történtek velem,egyre jobban depressziósabb lettem.
Mindenki arról beszélt,hogy meleg vagyok és jobban bántottak,mint azelőtt. Ezek a hónapok elfogadtatták velem,hogy nem a lányokat szeretem,és nehéz volt. Elfogadtam a tényt,amikor felfogtam,de az nem volt rendben,hogy nem csak én tudom.
Sokat gondolkodtam azon,hogy végetvetek a fájdalmamnak. Már nem sokáig tudom kézben tartani ezt. Az egész életem kicsúszott a kezemből. Már eleget bántottak szavakkal,de mostanában fizikailag is bántani kezdtek.
Ezek a srácok az iskolán kívül is megtaláltak és megvertek. Fizikailag és mentálisan is gyenge voltam. Néhanapján el sem hagytam a lakást,de legalább ilyenkor biztonságban voltam. Sosem gondoltam,hogy ilyen dolgok valójában megtörténhetnek. Főleg velem.
Rossz volt monoklis szemmel a  tükörbe nézni és kezelni nap,mint nap. És a másik dolog,hogy a szüleim mindig megkérdezték,hogy miért ilyen. Nem tudnak többé segíteni,szóval nem mondtam semmit.
Az utolsó órámon ültem,amikor valaki fejen dobott egy papírgalacsinnal. A padomra esett és eldobtam,de egy másik jött és pár másodpercen belül 6 másik. Kibontottam egyez közülük. Azt írta "öld meg magad,buzi" egy másik azt írta "senkinek sem hiányoznál" "jobb lenne ha meghalnál" "senki sem szeret". Eldobtam őket és szerencsére ma már nem kaptam többet.

-Akarsz egy csókot Calum, biztos vagyok benne, hogy Clifford adna neked egyet.- Ian Calumhoz tolt,de ő elállt onnan,igy Taliara esett.-Oh,ne,Talia,nem tudod megcsókolni,csak fiúkat szereti,tudod.

-Tényleg? Sose hallottam róla.-nevetett. El akartam menni,de megállítottak.

-Ne menj olyan gyorsan,nagyon jó kirekesztett vagy.

-Bazd meg.-mondtam

-Bocsi,mit mondtál?

-Bazd meg.

-Bocsi,nem értem-Ian röhögött és közelebb jött.

-Hagyj békén,mert elegem van a faszságaidból,és csak azt akarom,higy békén hagyj. Találj mást akit basztatni tudsz.-arrébb löktem és elesett. Mindenki nevetett,és elpirultam. Tudom,hogy ezért kapni fogok. Meg fogom bánni.

-Mit gondolsz ki vagy,buzi?-utánam jött. Jóval magasabb volt,mint én és ijesztő volt.-Hozzám ne merj érni még egyszer,mert el fogom törni a kezedet.Megértetted?

-Oké.- a térdeim remegtek,és éreztem egy könnycseppet lefolyni az arcomon.

-Oh,nézzétek,sír-röhögött,és letöröltem a könnyeimet és kifutottam az iskolából. Ez volt az első alkalom,hogy előttük sírtam a suliban. Nem csak próbaltam kerülni őket,de rettegtem is tőlük. Akárhol voltam féltem,hogy bántani fognak.A félelem a napjaimat irányította. Nem tudtam éjszaka becsukni a szememet,vagy ha sikerült elaludnom rémálmom volt. Semmi sem tudott segíteni és úgy éreztem,hogy kezdek megőrülni.