Calum szemszöge:

A kezem remegett. Most vagy soha.

-Most mi változott? Vagy miért csinálod ezt Calum?

-Sokat küzdöttem magammal és ez lett belőlem, egy seggfej

-Nem értelek. Tisztáznád/Megmagyaráznád ezt az egészet?

-Tudod,Michael a szüleim...szóval ők sok pénzt keresnek, és mindenem megvolt gyerekkoromban,és még most is. Mint érték. Nem szeretet vagy valamit. Ők mindig adtak nekem például pénzt,törődtek a jegyeimmel,de sosem voltak igazi szülők,akik megkérdezték,hogy hogy vagyok vagy,hogy mi történt a suliban. Vagy,hogy igazából megkérdezték volna ,hogy mi van velem,úgy,hogy érdekli is őket. Egyedül voltam a saját családomban. Nem nagyon törődtek velem.
Látod,hogy sok barátom van,de egyikőjük sem igazi. Mindenki csak a pénzem és a hírnevem miatt van velem. Mindenki gazdag a csapatunkban. Ez az egy dolog tart össze minket egyedül. Sosem beszélgettünk igazi barátok módjára. Én és a barátnőm,mi csak...tudod.- bólintott szóval folytattam.-Szó szerint nincs senkim. Se egy barát,se testvér, se szülők. És ez nem jogosít fel  engem arra,hogy ilyeneket csináljak,de megtettem,mert harcoltam magammal. Volt lehetőségem arra,hogy elrejtőzzek emögött az álarc mögött,hogy én vagyok a menő srác és semmi sem  bánt,minden a legnagyobb rendben. Egy ideig a közösségemben biztonságban éreztem magam,de egyre rosszabb es rosszabb lett. Észrevettem,hogy nincs mit vesztenem,szóval abba akarom hagyni. Sajnálom,hogy évekig bántottalak,miattam volt. Te vagy az áldozatom,mert mindig olyan akartam lenni mint te. Független vagy és önnmagad. Nem játszasz más embereknek,hogy egy kicsit szeressenek. Én is ezt szeretném csinálni,de nem megy. Tudom,hogy nem kellene ezt csinálnom,de higyj nekem,hogy ha tudnám visszacsinálnám. Sose gondoltam komolyan amiket mondtam neked. Nem nagyon ismerlek,de biztos vagyok benne,hogy csodálatos vagy. Tényleg...-elgondolkozva nézett. A hatalmas,zöld szemeivel a kávéját bámulta. Csak most  fedeztem fel,hogy milyen gyönyörű szemei vannak.A napfényben ragyogtak.- Oké,tudom. Nem hiszel nekem.

-De-nézett rám és meglepődtem.-Ez...én azt hiszem..egy kicsit megértelek,de én csak...tudod túl sokáig voltam bántva. Nem hiszem,hogy könnyen el tudlak felejteni Calum. Nem számít miért bántasz,megtetted, és szar. Igen,szar ha pánik betegséged van,depressziós vagy és stb.,miattad és szar minden egyes délután a fürdőszobában sírni. Normális életet tudnék élni,ha te és a barátaid nem tettétek volna ezt velem. Tönkretetted a tini éveim nagy részét. Kibaszott nehéz ezt elfelejteni.

-Tudom,de megpróbálnál elfelejteni? Bármit megtennék. Más vagyok,megmutatom neked,ígérem. Zavarban voltam,de jó érzés volt kimondani először ezeket. Neki. És megértette. Egy ideig csendes volt és csak itta a kávéját. Észrevettem,hogy remegett a keze. Miután letette a bögréjét.

-Megpróbálom,ha megteszel valamit.

-Mit kellene csinálnom?

-Hagyd ott őket.-nézett rám.

-Úgy érted a barátaimat?-kérdeztem.

-Igen.

-De...

-Azt akarod,hogy elfelejtsem?-bólintottam.-Hagyjad ott őket.

-Uhm..oké.-a gondolat,hogy elhagyjam a bandámat,ilyesztő volt. Nehéz lesz,de legalább Michael talán elfelejt engem.

-Sok szerencsét,Hood. Kösz....hogy elmondtad. És kösz a kávét.-felállt,megfogta a táskáját és elment.
Megcsináltam.