Michael szemszöge:

Reggel nagyon korán felkeltem. Istenem,sose keltem fel még ilyen korán. Kikeltem az ágyból és csak eszembe jutott a találkozó Calummal. Szorongtam és ideges voltam. A konyhába mentem és csináltam magamnak egy kis kávét. A szüleim nem voltak otthon. Legalább nem kell magyarázkodnom,hogy hova megyek. Leültem az asztalhoz és bámultam kifelé az ablakon.
Néztem a kocsikat és az embereket akik az utcán sétáltak. Elbambultam,és a kávé ráömlött a pólómra.

-Nagyszerű-magamra néztem és levettem a pólómat. Bementem a fürdőbe,hogy kimossam,megláttam a tükörben magam. Dagadt vagyok. Elnéztem. Undorító vagyok.

-Kibaszott dagadt vagy Clifford.

-Inkább malackának kéne hívnod,nem Cliffordnak.

Ahogy kimostam a pólót,visszamentem a szobámba és felöltöztem. Metalica-s pólót és kék skinny-t vettem fel. Ezután betettem egy kis punk zenét és felhangosíttam a gondolataim ellen. Nem tudok rossz dolgokra gondolni,amíg megy a zene. Jobbá teszi. Pár perc múlva valaki kopogott az ajtón. Azt hittem,hogy rosszul hallok,de valaki csengetett. Lehalkítottam a zenét és mentem ajtót nyitni. A szomszédunk volt. Egy elviselhetetlen nőszemély.

-Igen?-néztem rá.

-Jó lenne ha lecserélnéd az ordító zenédet,mert nem akarom hallgatni.

-Rendben,de én akarom.

-Ne legyél velem szemtelen,mert következményei lesznek.

-Nem igazán érdekel-vállat vontam és becsuktam az ajtót. Hallottam,hogy még mondott valamit,de a panaszkodása volt a legkisebb problémám jelenleg. Talán kellene találkoznom Calummal sulin kívül. 2 óra múlva.
Zenét hallgattam és vártam,hogy mikor kell elindulnom.
9:30-kor indultam el otthonról. Késtem,de nem érdekelt. Ahogy közeledtem a Limestone kávézó felé,ez az ötlet kezdett egyre abszurdabbá válni. Féltem,hogy mi fog itt várni rám. Benéztem az ablakon,és láttam,hogy Calum egyedül ült egy asztalnál. Megálltam mögötte. Még most el tudok futni és senki sem tudja meg,hogy itt voltam. Körbenéztem a kávézóban,de nem láttam a barátait. Ez valamiféle nyugalmat adott. Mély levegőt vettem és odasétáltam. Felkapta a fejét az érkezésemre, aztán fészkelődni kezdett a székén. Megálltam egy pillanatra, de végül erőt vettem magamon és odasétáltam hozzá.

-Uhm,leülhetek?

-Szia,igen,persze.-gyorsan szedte a levegőt,mint én. Leültem az asztal másik oldalára és másodpercekig csendben ültünk.- Szeretnél inni valamit?

-uhm..szerintem-nagyon gáznak éreztem.

-Nos,mit szeretnél?-kérdezte míg felállt.

-Tényleg nem tudom. Talán egy lattet.

-Hozom,csak maradj itt.

-oké.-mondtam és néhány perccel kesőbb visszajött egy latteval és egy teával.

-Itt a kávéd.

-Köszi. Mennyi lesz?-néztem a tárcám.

-oh,nem. Én fizetem.

-Uhm...oké.

-Be tudod fejezni az uhm-özést minden mondat előtt?-nevetett.

-Uhm..úgy értem...igen-én is nevettem,de abbahagytam.-Szóval miről akartál beszélni?-csendben volt néhány másodpercig.

-Oké,tudom,hogy ez most fura lesz meg minden,de esküszöm próbálom a lehető legegyszerűbbé tenni ezt,de nem tudom,hogy csináljam?

-Csak mondd mit akarsz.

-Nos,tudom,hogy semmit sem old meg,de sajnálom. Mindent,amit veled tettem. Egyiket sem érdemelted meg. Tudom,hogy utálsz,nekem is utálnom kellene magam,de higyj nekem,nem ilyen vagyok. Rosszul érzem magam,hogy bántalak. Semmit sem tettél,azért hogy ezt tegyem.

-Hol vannak a barátaid? Ez egy vicc? Megint bolondot akarsz belőlem csinálni?

-Csak én vagyok itt. Sajnálom. Tényleg. Hamarabb kellett volna ezt mondanom,de nem tettem. Nem éreztem elég erősnek magamat hozzá. Tudom,hogy hülyeségnek hangzik,de így van.

-Mi változott most? Vagy...miért csinálod ezt Calum?