Calum szemszöge:

Michael nálunk maradt pár napig. Jó volt,mert tudtam rá vigyázni.

-Jó reggelt édesem-megpusziltam a homlokát. Nem mondott semmit csak közelebb jött hozzám-Fel kell kelnünk,tudod?

-5 perc.

-Fél órája is ezt mondtad,amikor visszaaludtál.-röhögtem.

-Nem is.

-De-mosolyogtam-Kérsz kávét?

-Borzasztó kávét csinálsz.

-Hé,ne mondd ezt,ez nem igaz.-mindketten nevettünk-Oké,tudom,de kelj fel most és elmegyünk valahova jó kávéért.

-5 perc-mondta újra.

-Michael-csikizni kezdtem és mindketten nevettünk.-10 perc múlva a konyhában akarlak látni,felöltözve.

-Olyan vagy mint a szüleim.

-Siess-újra megcsókoltam és kimentem a szobából.

Néhány perccel később a szeméz dörzsölve jött le a lépcsőn.

-Mehetünk Calum.-mondta vagy inkább kiabálta.

-Oké-mondtam és ajtót nyitottam neki.
Ahogy sétáltunk az utcán,nagyon meg akartam fogni a kezét,de nem tudtam,hogy rendben van vele vagy sem.
Bámultam a kezét egy ideig,amikor ő bámulta az enyémet,és rámmosolygott. Visszamosolyogtam és csendben sétáltunk tovább. Ahogy  a kávézóba értünk neki vettem egy kávét,magamnak egy teát és leültünk egy asztalhoz.

-Kaphatok egy kicsit a teádból?

-Nem-vicceltem.

-Kérlek.

-Nem.-megráztam a fejemet,de felállt és megpróbálta kivenni a teámat a kezemből. Néhány percig harcoltunk ezért a szarért és végül a tea a pólómra löttyent,amikor Michael telibe fejelte az asztalt.

-Úristen,jól vagy?-kérdeztem.

-Igen-nevetett,mosolyogtam és arcon pusziltam.
A jelenet után körbenéztem,mindenki minket nézett. Elítélő,undorító tekintetek mindenhol. Egy anya felállt  a gyerkeivel,és ránk kiabált.

-Muszáj ezt csinálnotok a gyerekek előtt? Ez undorító.- dühös volt és elment.
Michaelre néztem. Pillanatok alatt sírni kezdett.
A pincér megkért,hogy távozzunk és én is jobbnak láttam.
Ahogy kiértünk az utcára megöleltem.

-Hé,nincs baj,oké?

-Annyira kínos volt,  sajnálom, nem akartam mindent kibaszni....

-Nem. Ne törődj a többiekkel.

-De...

-Nincs de. Menjünk sétálni.-megfogtam a kezeit.
Pár perc múlva is úgy nézett ki,mint aki mindjárt elsírja magát.

-Édesem,mi a baj?

-Tényleg nem akartalak ebbe a helyzetbe hozni,biztos vagyok benne,hogy hallottad,hogy mit mondtak. Nem akartam...-félbeszakítottam.

-Nem érdekel többé,hogy mit gondolnak mások. Örökké szeretni foglak,bármit is mondanak. Hívhatnak betegnek vagy nem normálisnak vagy bárminek aminek csak akarnak,de csak azzal fogok törödni,hogy szeress és nincs szükségem másra. Te vagy az egyetlen dolog,amire szükségem van az életben. És csak te vagy nekem,szóval nem fogom hagyni,hogy idióta homofób emberek elvegyenek tőlem. Ne hallgass rájuk,szart se tudnak rólunk,semmit se tudnak az életünkről. Ne légy szomorú. Szeretlek.

-Oké,köszönöm. Annyira édes vagy,nem tudom mit kellene mondanom,de tudnod kell,hogy mindennél jobban szeretlek.-nem mondtam semmit,csak megcsókoltam.
Ahogy sétáltunk az utcán,egy forgalmas úton haladtunk át. Beszélgettübk és kizártuk a többi embert. Csak Michael és én voltunk. Olyan gyönyörű volt. Rögtön egy szőke kisfiú futott el előttünk. Gyors volt,nem tudtam gondolkodni. A kisfiú a kocsik elé rohant. A sofőr félrerántotta a kormányt,amikor a kissrác a kerek alá került,és csak annyit láttam,hogy Michael utána kap. Féltem. Nem eshet bajuk.

-Hé,várj kölyök-elkapta a kezét.-Ne kószálj el anyukádtól.-megrázta a fejét és a kissrác anyjára nézett. Észrevett egy nőt,aki felénk futott,és odasétált a kisfiúval a kezében. Beismerem,nagyon édes volt a gyerekkel és nagyon jól bánt vele.

-Maradj anyuval-összeborzolza a haját,amíg átadta az anyjának. A nő nagyon hálás volt. Természetes,Mikey megmentette a fiát a haláltól. Legalább 1 percig hálálkodott,de Michael azt mondta,hogy ez természetes,és visszajött hozzám.

-Ez rendes volt tőled,Mikey.

-Istenem,felejtsd el. Természetes,hogy te is ezt tetted volna a helyemben.

-És mit gondolsz,hány embernek természetes ez?

-Mindenkinek?

-Nem. Te olyan jószívű vagy.

-Nem.-ráncolta a homlokát.

-De. Szeretnék olyan lenni,mint te.

- Csak rajtad múlik. Tudsz focizni?

-Igen,elég jól.

-Oké,amúgy tudtam. -nevetett.-Miért nem tartasz edzést gyerekeknek?

-Nem lenne olyan rossz. Lehet átgondolom. Ennyire gyerek megszállott vagy?

-Szeretem őket. Cukik.

-Mindig meg tudsz valamivel lepni.

-Mivel?

-Olyan édes vagy. Ezt sosem gondoltam volna rólad. Másnak tűnsz. De ez jó,nem azért mondom,mert rossz. Szeretem.

Nem mondott semmit,csak elvörösödött.

-Szeretlek-mosolyogtam.

-Én is szeretlek-mosolygott és arcon puszilt.