Michael szemszöge:

Calum hazakísért és megigértette velem,hogy nem bántom magam vagy nem csinálok bármi más "hülyeséget" és elment. A délután történtek miatt elhittem,hogy megváltozott.
A szörnyű arcomat bámultam a tükörben és utána csak bezárkóztam a szobámba. Itt nincsenek tükrök,és hallgathatok zenét. A pólómat egy kényelmesebb pulcsira cseréltem és a takarómba bújtam. Bedugtam a fülesemet,Ramonest hallgattam és csokit ettem. Nagyon lányos vagyok. Ez a melegséggel jön? Oké,ez hülyeség,csak szeretek enni. Fel kellene hagynom ezekkel az "ez a melegséggel jön" kérdésekkel,mert az utóbbi időben túl sokat foglalkoztam velük.
Kb. 3 órát töltöttem egyedül. Ezalatt az idő alatt,lenyugodtam,mert már 2 napja nem tudok aludni,és elaludtam.
Felébredtem,mer valaki kopogott az ajtómon.

-Alszok,hagyj.-még mindig nem nyitottam ki a szemeimet.

-Nyisd ki az ajtót és gyere ki.-mondta.-Valaki vár rád,Michael.

-Ki?-hümmögtem.

-Gyere.

Ki a franc vár rám? Kikeltem az ágyból és megdörzsöltem a szememeimet és kinyitottam az ajtót. Calum állt előttem,és ahogy megláttam,egy túrással rendbe hoztam a hajam. Rögtön éreztem,hogy nem kellene így kinéznem előtte. Lehúztam a pulcsim ujját. Féltem,hogy meglátja a vágásaimat.

-Mit keres itt?-ezt amúgy,tőle is kérdeztem.

-Azt mondta,hogy beszélni szeretne veled. Szóval egyedül hagylak titeket srácok.-anya a konyhába ment.

-Bemehetek? Vagy mennem kellene?-kérdezte Calum.

-Uhm...gyere  be,csak a szobám egy kicsit kupis-magam mögé néztem-egy nagyon kicsit.-nevettem.

-Nem érdekel-nevetett-csak meg akartam kérdezni,hogy eljönnél-e velem valahova,ahol tudunk beszélgetni.

-Oké-vállat vontam-átöltözök és mehetünk.

-Ne,nem kell,így is tökéletes vagy.

-Akkor....ANYA-a konyhába mentem.-elmegyek Calummal valahova oké?

-Hova?

-Csak szeretnénk beszélgetni,ennyi.

-Oké.Szólj,hogy mikorra érsz haza.

-Írni fogok-visszamentem Calumhoz.-Mehetünk.-halványan elmosolyodtam.

-Nagyszerű. Viszlát,Mrs.Clifford.

-Később találkozunk,anya.

-Sziasztok-mondta anya és elhagytuk az épületet. Sétáltunk egy ideig,amíg el nem értünk a kocsiig.

-Hova akarsz menni?

-Arra gondoltam,hogy felmehetnénk a hegyre. Gyönyörű este.  Ne aggódj,nem vagyok sorozatgyilkos,csak egy kis csendre vágyok.

-Oké-bólintottam,szóval elindult felfelé a hegyen. Megállt és felültünk a motorháztetőre. Néhány percig csendben ültünk.

-Cal

-Igen?

-Tudod...ma nagyon kedves volt tőled,hogy odajöttél,hogy megállítsd őket. Nagyon hálás vagyok. Elhitetted velem,hogy megváltoztál és más vagy.

-Szóval ez azt jelenti,hogy elfelejtesz? Nem teljesen,csak egy kicsit.

-Elfelejtelel. Mindenkinek jar egy második lehetőség.-rámosolyogtam és visszamosolygott.

-Köszönöm-a fejét a tenyerébe temette.

-Ne,nem kell ezt mondanod.

-De. Tudom,hogy nem könnyű,de jó ember vagy. Nagyon jó ember. Nem sok ember nem tudná ezt elfelejteni. Még mindig úgy érzem,hogy nem érdemlem meg.

-Felejtsd el ezt a hülyeséget,kezdjünk tiszta lappal.

-Oké,legyen-mosolygott.