Reggel nagyon kómásan keltem fel. Luke ágyába. Majd gyorsan magamra néztem de hála égnek volt rajtam ruha. Luke-on is volt. Aztán vissza emlékeztem a tegnap este történtekre.

Elmosolyodtam. Mikor hirtelen csöngettek. Lebattyogtam a lépcsőn és ajtót nyitottam. Két rendőr állt ott.

-Jó napot!-köszöntek.

-Jó napot biztos urak. Segíthetek?-kérdeztem.

-Igen. Ön April Evans? Jacob Evans testvére?-kérdezték.

-Igen. Miért? Történt valami?-zúdítottam rájuk a kérdéseim.

-Igen. Autóbalesetet szenvedett. És most kórházban van. A Sydney Hospital-ba.-tudatta velem az egyik mire azt hiszem rosszul lettem. A könnyeim utat törtek maguknak és csak úgy zokogtam. A két rendőr próbált megnyugtatni de nem nagyon sikerült nekik mikor megéreztem magam korul két kezet és egy ismerős illatot. Rögtön mellkasába temettem a fejemet. Luke volt.

***

Be értünk a kórházba a 4 fiúval a nyomomban. Rögtön a recepcióra siettem. És arréb löktem mindenkit.

-Kérem segítsen!-mondtam kétségbeesetten a recepciós nőnek.

-Kisasszony álljon a sor végére!-kezdte mögöttem egy idős nyanya.

-Álljon maga oda.-köptem a szavakat. Igen ha a tesómról van szó akkor nagyon agresszív vagyok.

-Jacob Evans.-mondtam a recepciós nő nek aki pötyögött valamit.

-Mostmár bánom hogy nem pisztolyt kaptam Louis-tól.-mordultam fel.

-Hé, nyugi.-mondta Luke.

-2 emelet 65 szoba.-mondta a nő.

Nem is köszöntem rögtön felfutottam a 2 emeletre futottam és berontottam a 65-ös szobába. Ott meg javában nyüzsögtek az orvosok és a nővérek.

Majd megállítottam egy orvost.

-Elnézést! De én vagyok Jacob Evans testvére. Mi történt? Rendben fog jönni?-zúdítottam ő rá is a kérdéseimet.

-Autóbalesetet szenvedett. És nem tudjuk hogy rendbe fog-e jönni. Élet és halál között van. 2 hétig mesterséges kómában tartjuk ha addig nem kell fel akkor sajnos nem tehetünk semmit. Le kell kapcsolnunk a gépet.-hajtotta le a fejét.

Majd elment.

Aztán nem sokkal később a többi szakember is elhagyta a termet így már csak én voltam és a fiúk.

Leültem Jake mellé és megfogtam a kezét. Olyan mozdulatlan volt. Merev volt mintha napok óta nem mozgott volna.

És akkor jutott eszembe. Rose.

Gyorsan felhívtam viszont még mindig nem engedtem el Jake kezét.

Kicsöngött majd felvette.

-Háló?-szólt bele Rose.

-Szia.-szipogtam.

-Mi a baj? Várj nem tudod hol van Jake?-kérdezte.

-De. Mellettem. Kórházba vagyok autó balesete volt.-mondtam.

-Tessék? És mikor gyógyul fel? Beszélnem kell vele!-mondta.

-Nem tudsz. Mesterséges komában van de csak 2 hétig mert utána ha nem ébred fel akkor meghal.-mondtam és már nem bírtam. Megint elsírtartam magam.

-Hé ne sírj!-mondta.-Nekem is rossz.

-Jézusom igazad van. Hisz a te gyereked apja fekszik mellettem és a te leendő férjed.-mondtam és már szinte bömbőltem.

-Igen de a te testvéred.-sírta.

-Miért jött ide? Sydneybe?-kérdeztem.

-Mert megakart lepni a 19. születésnapodon.-mondta majd elcsuklott a hangja.

-Jézusom ne!-sírtam tovább. Miattam van itt.

-Figyelj minden rendben lesz jó?-kérdzte.-Most nekem mennem kell orvoshoz majd még beszélünk szia.-mondta majd letette.

Luke és a fiúk ahogy lehetett ide futottak hozzám és átöleltek.

-Miattam van itt.-komorodtam el.

-Nem igaz!-mondta Ash.

-Hallotátok?-kérdeztem elcsukló hangon.

Mire csak bólintottak.

-Miattam fog meghalni!-mondtam de már komor volt a hangom.

***1 héttel később

Itt ülök a kórházban. 1 hete nem eszek. Inni is csak nagyon keveset. Nem alszok. Nem mozdulok mellőle.

A fiúk is jönnek rendeszeresen. Ha miattam fog meghalni én sohase fogom megbocsátani magamnak.

Rendszeresen beszélek Rose-al is.

Most is itt ülök és nézem Jake-et. Fogom a kezét.

A fiúk Jake-kel szemben lévő kanapén alszanak.

Mikor megszólalt egy sípolás a képernyőre néztem és láttam azt az egyenes vonalat. Rögtön megnyomtam az orvost hívó gombot.

-Ne Jake!!-kezdtem sírni. Erre felébredtek a fiúk.

Rengeteg orvos áramlott be.

-Kérem valaki vigye ki a lány!-hallottam meg az egyik orvos hangját.

Mire éreztem hogy Luke és Ashton átfog majd ki cibál.

-Ne!-sírtam tovább.

-Újra élesztést kell alkalmazni!-mondták majd többet nem hallottam mert kivittek.

-Vissza akarok menni!-kiáltottam hisztérikusan.

-Nem lehet. Nyugodj meg!-mondta Luke. Majd újra a mellkasába temettem a fejemet.

***

Orvosok jöttek ki Jake szobájából. Lehajtott fejjel.

-Őszinte részvétem.-mondta az egyik orvos.-Sajnos Jacob Evans belehalt a sérüléseibe.-folytatta. És ilyenkor omlottam össze.

-Luke.-suttogtam.

-Nem lesz semmi baj.-nyugtatott de nem nagyon járt sikerrel.

-Mi az hogy nem lezser semmi baj?-rivallotam rá.-A testvérem miattam halt meg!-üvöltöttem.

***

Otthon ültem és nem csináltam semmit. Napközben néztem magam elé. Este meg szenvedtem. Ugyan az az álom kísértett minden éjszaka.

Most is éppen alváshoz készülődök.

***

Be feküdtem az ágyba. Lecsuktam a szemem és vártam a csapást.

Egy fehér szobába voltam és megpillantottam Jake-t. Majd ide jött hozzám.

-April. Kérlek ne sírj! Nem akarom hogy szenvedj!-nézett rám könyörgően. Igen már 3 hete meghalt. És én azóta nem élek közösségi életet.

-De Jake te voltál számomra a legfontosabb. A támaszom. Ami most eltűnt.-mondtam.

-Ha te haltál volna meg akkor te azt akartad volna hogy én szenvedjek?-kérdezte.

-Nem. Azt akartam hogy boldog légy. De te meghaltál. És én vagyok a hibás amiért nem lesz apja Rose fiának és Rose-nak férje.-mondtam.

-Nem vagy hibás! Az én vagyok amiért nem tartottam be a szabályokat és siettem. Magamról vontam meg az életet nem te tőlem!-mondta és a végére elmosolyodott.-Szóval kisfiú.-mondta mosolyogva.

-Igen.-erőltetettem magamra egy mosolyt.

-Kérlek szépen felejts el!-mondta.

-Jake lehetetlent kérsz!-mondtam.

-Igaz engem nem lehet elfelejteni.-kuncogott a poénján.

-Jake!-rivallottam rá nevetve.

-Tudom a humoromat nem lehet elfelejteni.-röhögött még jobban.

-Annyira hiányozni fogsz.-mondtam.

-Mond ki!-mondta Jake.

-Elengedlek.-mondtam.

-Köszönöm.-mondta hálásan.

-De ha lehet ne szállj meg egy babát se!-nevettem.

-Nyugi nem játszok Annabelle-set! De jó hallani hogy vissza tért a régi April.-mondta.

-Köszi.-mosolyogtam.

-Kérhetek tőled valamit?-kérdezte.

-Bármit!-vágtam rá egyből.

-Mond még Rose-nak hogy ő volt az életemben a legjobb dolog és hogy vigyázzon magára és Ethan-re (kiejtése: Íten)-mosolyodott el.

-Ethan?-kérdetem vissza.

-Igen mindig is ezt a fiú nevet akartam. A fiamnak.-mondta majd el elmosolyodott.

-Megmondom. Láthatlak még valaha?-kérdeztem.

-Nem tudom. Én csak egy álom vagyok.-röhögött.

-Szeretlek.-mondtam.

Mire hirtelen felébredtem. Felpattantam és kirohantam a szobámból kicsaptam Luke ajtaját mire ijedten felém nézett. Én meg ráugrottam.

-Mi a?-kérdezte.

-Aludj.-mondtam majd leszálltam róla.

-Már nem tudok.-nevetett.

-Mi ez a hangoskodás?-jöttek be a fiúk.

-ÉN!!!-kiálltottam.

***

-Ethan?-kérdezte Rose.

-Igen. Azt mondta.-mondtam-Jó tudom hogy hülyének nézel.-mondtam.

-Nem nem nézlek.-mondta.-De ha tényleg így van hát akkor Ethan.-simított végig a pocakján. Mire elmosolyodtam.