A fiúk egymás után igyekeztek felfelé a csúszós lépcsőn, mindenkinek elege volt már belőlük. Vidámak, hangosak és szertelenek voltak, az egész csúszdát ők bitorolták.

Az általános hangzavar közepette kivehetőek voltak a párok, akik kiemelt figyelmet szenteltek egymásnak. Kolnay és Barabás szokás szerint civódtak – évődtek –, Áts Feri Nemecsek karján lévő vékony sebet szemlélte gyengéden matató kezekkel, Geréb pedig kedvesen csipkelődött Bokával. 

Csele elveszetten álldogált Weisz, Leszik és Richter közelében, márkás fecskéjének megkötőjére kötötte a sokadik csomót. Csónakos az utolsó lépcsőfokról mellé szökkent.

– Csak nem félsz, papuskám?

– Ne-em!

Hangja reszketett, végül Csónakos ölében, derekára simuló tenyerével tűnt el a feketlyukban, s nem félt.