Először vörösbe temetkezett, vérét ígérte és megszállottan akart. Később hűvös láncok fonódtak a nyakára, mámorba ringatták a kialvatlan, vörösen csillogó szemek, elkápráztatták a rózsák, a fegyverek imakönyveken pihentek és soha nem felejtette el a fűszeres illatot, a szagot, mely egyszerre volt izgalmas és veszélyes. Végül otthonra lelt. Feketét ivott, a hajnalok aranyszínné váltak, az elméjéből kiáramló zaj mintha megszűnt volna létezni. Azóta él. Azóta szabad.