A szelíd emberek csendben lázadnak
Elhúzott függönynél életre kelnek
Önmagukba merülve kiáradnak;
Szóval èltetnek, zenével temetnek.

A színpadon a forró fény gyűlik
S a sok szív odafent egyszerre dobban
A tapsvihar nem ritkul, nem szűnik
Pedig sok színész lázad titokban

A valóság ellen. Mert az úgy fájna
Csillagokkal elringatott édes álmot
Hintenek az eltorzult világra
És hirdetik a színt: a szabadságot.

Eljátszanám álmaimat én is,
De színész helyett díszlet vagyok mégis.