Claire elvállalta az állást, de titkon azt reméltem, visszautasít. Fogalmam sincs, mennyit szoktak fizetni, igyekeztem alá lőni annak az árnak, amit a fejemben kitaláltam, de még erre is igent mondott. Megegyeztünk, hogy amíg jól érzem magam, addig hetente egyszer eljön, kitakarít, bevásárol, és ha lehet így mondani, szórakoztat. Nem nyugtatott meg, mint gondoltam egy héttel ezelőtt, sőt. Ott kering a gondolat, hogy mi lesz ha... mi lesz, ha a fiúknak megtetszik, és ezért kezdem más szemmel nézni őt.

– Hétvégén nem leszünk itthon, Kuala Lumpur-ba utazunk, ki tudsz takarítani?

– Ugye Tom most ott forgat? – néz rám, és úgy csillog a szeme, hogy legszívesebben hozzávágnék valamit. – Jaj, annyira várom már a filmet. Mindent láttam, amiben szerepel, és mind tetszett – áradozik, és mesél, meg mesél, engem pedig egyre jobban emészt az irigység, mert én ezek közül alig láttam valamit. Elönt az epe, és percekig fékezni tudom magam, de aztán kibukik belőlem.

– És milyen szenvedélyes az ágyban – fakadok ki, de aztán meg is bánom. Inkább hallgattam volna, vagy mondtam volna, hogy önző és durva. Claire kipirul és közelebb húzódik, szinte hallom, ahogy mondja magában, hogy meséljek még, de inkább kérek tőle egy teát. Legalább egy hétig most nem találkozunk, aztán bevillan, hogy holnap viszont nagy szembesítés jön, és igazat kell mondanom. Chris szerint nem lesz baj, Tom megérti majd, de én mégis félek, hogy mi lesz, ha mégsem?

A repülőn ülünk, feszülten mindketten, és bár nem mondja ki, ő is bizonytalan. Fogja a kezem, hatalmas tenyere alatt az én apró kezem nem látszik, és ahogy odapillantok, óhatatlanul is mi jutunk róla eszembe. Ha tükör lenne az ágy felett, ott is ezt látnám. Hogy ki sem látszódom alóla. A két férfi mennyire más, szinte mindenben. Tom gyengéd, figyelmes, óvatos, Chris szenvedélyes és habár nem önző, mégis azt érzem, elsősorban a saját kielégülése a fontos számára. Rágni kezdem a szám, és a profilját figyelem. Állkapcsa megfeszül, néha zavartan köhint, köszörüli a torkát, de amikor észreveszi hogy figyelem, mintha enyhülne az idegessége.

– Chris, te milyen voltál kisbabának?

– Hogy érted? – pillant rám.

– Külsőre értem? Ha Tomot melléd tették volna, akkor lett volna bennetek hasonlóság? – félve kérdezem, és remélem, nem gondolja túl. – Neked milyen színű volt a hajad?

– Szőke, majdnem fehér, és anyám szerint olyan voltam, mint egy angyal. Persze minden anya annak látja a gyerekét, de én mások szerint is olyan voltam.

– Tom? Ő milyen baba lehetett? Láttál róla képet? – bólint és ellágyulnak a vonásai, aztán a felsőtestével hozzám hajol.

– Nem volt szép baba, de el ne mond neki. Sovány volt, sápadt és vöröses a haja. Az orra pedig, mint valami manónak. – A vállába bokszolok, és elhúzom a szám. Szerintem édes kisbaba lehetett, de a válasz nem tett boldoggá. – Miért kérded?

– Semmi – motyogok magam elé, és elfordulok inkább, de érzem, hogy ő még mindig engem néz, aztán még azt is látom, hogy eltátja a száját. Mégis tovább gondolta.

– Ugye nem az van, úristen Barbi – percekig csak azt hallom, hol kinyitja, hol becsukja a száját, aztán megragadja a karomat, és kényszerít, hogy nézzek rá. – Terhes vagy? Engem Tom kinyír, ha tőlem van, akkor végem. Mióta nem voltatok együtt? Lehet azelőtt lettél állapotos, hogy még itthon volt. Úristen az égben – hadarja, és bármennyire is fáj, hogy nem vagyok az, mégis mulattat az a kétségbeesés, amivel küszködik. Tördeli a kezét, olyan vörös a feje, mint a főtt rák, és hallom, ahogy a kiszáradt nyelve a még jobban kiszáradt szájpadlásához csapódva csattog. A busmanok beszélnek így. Nem bírom tovább és felnevetek, amire először felháborodott szemöldökfelvonással reagál, majd ellágyulnak a vonásai és velem nevet. Sokan hátrafordulnak, mi meg igyekszünk elbújni, egymás mögé persze, és ennek az eredménye, hogy olyan erővel koppan össze a homlokunk, hogy azt még a pilótafülkében is hallották.

– Ez tuti meg fog látszódni – csapok a vállára, de elkapja a kezem és belecsókol a tenyerembe.

– Halálra rémítettél asszony – sóhajt egy iszonyú nagyot.

A reptéren egy autó vár minket, és ahogy közeledünk Tomhoz, úgy leszek egyre idegesebb, és amikor a kocsi megáll a szálloda előtt, már majdnem pánikközeli a hangulatom. Chris kezét nyújtja, és amilyen gyorsan csak tudunk, eltűnünk a forgóajtó mögött. Chris felkísér a szobába, és nagy megkönnyebbülésemre, Tom nincs ott, csak egy üzenek, hogy ebédre velünk lesz. És utána? Utána talán soha többé nem látom. Lepakolunk, és elmegyek zuhanyozni, fogat mosni, egyszóval frissen és üdén várni. Már amennyire egy alig működő tüdővel, negyven kilósan fél lábbal a sírban üdeségről lehet beszélni. Az út alatt egyszer sem kellett köhögni, pedig féltem, hogy majd egymás után érnek a rohamok. Ebédig még van egy óra, és ez az óra, egyenlő az örökkévalósággal. Chris énekel, benne vagy nincs félelem, vagy nagyon jól palástolja. Bemegyek utána, leülök a kád szélére és nézem, ahogy a párától homályos zuhanyfülke falon át, átsejlik a teste. Úgy bemennék utána, de kintről meghallom Tom hangját, és ettől egyszerre önt el a végtelen nyugalom és halálos félelem. Óvatosan kinyitom az ajtót, háttal áll, és vetkőzik, aztán mintha megérezné, hogy nézem, megáll a keze és megfordul.

Azt az arcot sosem felejtem el. Ahogy a várakozás izgalma átcsap valami egészen másba, majdhogynem undort látok az arcán. Orrlyukai kitágulnak, a szája szélesre húzódik, ami mögött az összeszorított fogak megcsillannak.

– Itt vagyok – suttogom, és repülök felé. Felkap, de azonnal kitart magától, és végigsimít a fejemem.

– Hol a hajad? Hogy nézel ki? – Sírni tudnék, ahogy a szavakat kiejti, és sírok is, könnyek nélkül, száraz szemmel, egész testemben rázkódva.

– Minden nőnek szüksége van megújulásra egyetlenem. – Átsiklik a karom a hóna alatt, és szorítom magamhoz, de merev, és nem ölel vissza. Chris közben befejezte a zuhanyzást, mert a víz elhalkul, és a dúdolása is.

– Ez nem megújulás – kiált fel Tom, és erővel fejti le magáról az ölelésemet. Nagyon fáj, az is, ahogy néz rám, vádlón és kutakodva, keresve a válaszokat. – Chris! Azonnal gyere ki, gyere ki, mert nem állok jót magamért.

Ilyennek még sosem láttam, még akkor sem, amikor Ausztráliából utaztunk haza Londonba. Akkor – ehhez képest – simuló kezes bárány volt. Remeg a dühtől, keze ökölbe, és komolyan attól tartok, ha Chris kijön, a képébe mászik, és még összeverekszenek a végén.

– Hagyd őt Tom – kérlelem, de csak olaj a tűzre. Tom feltépi az ajtót, de Chris pont akkor lép ki.

– Azt mondtad, minden rendben, azt mondtad, ne aggódjak, csak megfázott. Nézz rá – sziszeg magából kikelve, és úgy beszél rólam, mintha ott se lennék. – Süt róla, hogy beteg. Mit mondott az orvos? – fordul most hozzám, és félelmemben hátrálni kezdek, és végül Chris mögé futok, ott keresek menedéket. Sejtettem, hogy nem fog örülni nekem, mármint annak, ami vagyok, de ez azért minden félelmemet túlszárnyalja.

– Semmi jót Tom. Semmi jót. Nem örülsz nekem? – sírok ki Chris háta mögül, aki csak morog, és igyekszik Tomot nyugtatni, de semmi eredménye. – Bocsáss meg, az én hibám. Nem mentem ellenőrzésre, és most már késő.

– Késő – enyhül meg a hangja, és erre elő merek bújni. Néhány perc alatt éveket öregedett, leroskad az ágyra, és a kezébe temeti az arcát. Chrisre nézek, akin látom, hogy azon hezitál, hogy maradjon, vagy magunkra hagyjon minket, aztán az utóbbinál marad.

– Beszéljétek ezt meg, majd jövök – mondja, ad egy bátorító gyors csókot, és szinte menekül a szobából.

Leülök Tom mellé, de ahogy rám pillant a tenyere takarásából, inkább felugrok. – És mikor akartad elmondani? Amikor majd a végrendeletedet olvasom? Gondolom már azt is megírtad. Mert olyan alapos vagy. – Hangjából árad az epe és a gúny, és félek tőle. Haragszik, megértem, és olyanokat fog a fejemhez vágni, amit ha nyugodt lenne, még csak nem is gondolna. – Szépen kijátszottatok engem a hátam mögött. De az én hibám, én akartam, hogy jóban legyél Chrissel, aki alig várta, hogy revánsot vehessen Elsa miatt. Gratulálok – köpött ki végül, és felugrott. – Ügyesek vagytok, és most elmehetsz.

– Nem megyek sehová, életem – léptem hozzá óvatosan –, hiszen csak most jöttem.

– Akkor már ki se pakolj, Chris gondolom, befogad, ha már ilyen jól összemelegedtetek – lágyul el a hangja, és a pillantása is, de a száját azonnal keskenyre préseli, és ebből tudom, hogy visszatartja a szavakat. Nem mozdulok, csak nagyot sóhajtok. – Még mindig itt vagy?

– Mondtam, hogy maradok Tom. Veled, mert téged szeretlek.

Felnevet, torokból, élesen. – Szeretsz? Azt mondod. Ha valóban szeretnél, akkor kezeltetted volna magad.

– Meg volt az okom, hogy így tegyek – lépek hozzá, és megérintem a karját, de elrántja. – Nem is érdekel?

Idegesen kezd járkálni, az ablakhoz lép, félrerántja a függönyt, pedig az olyan vékony, hogy rajta keresztül is ki lehet látni. Keze ökölbe szorul, lábát megveti, de a válla és az egész tartása arról árulkodik, hogy fél. Nyakát behúzva áll, aztán kissé oldalt fordítja a fejét, de nem néz rám.

– Hazudj valamit, az úgyis jól megy. – Fájnak a szavai, de igaza van.

– Az orvos válaszút elé állított. Vagy gyerek, vagy kezelés, és az előbbit választottam. – Hirtelen fordul meg, és arcán reményt látok átsuhanni, és ezért még nehezebb beszélnem. – Abban reménykedtem, hogy amíg otthon voltál, hogy teherbe esek, és talán még lesz annyi időm, hogy megszüljem a babát, hogy legalább ennyi hasznom legyen. De sajnos – sírom el magam, mégsem jön oda, nem ölel magához, nem vigasztal, hanem visszafordul, és inkább kifelé bámul az ablakon.

– Engem meg sem kérdeztél, hogy mit választottam volna. És mégis azt mondod, szeretsz.

– Igen...

– Önző vagy Barbara Page, egy végtelenül önző és önfejű nő. – Rángatózik az álkapcsa, a nyakán kidagadnak az erek, és látom, mennyire sápadt, már majdnem szürke.

Mint egy arculcsapás, úgy ér, amit mond. Hirtelen a levegő is bent reked, és bár mondanék valamit, nem jön hang ki a torkomon. Talán tényleg legjobb lenne elmenni. Szó nélkül hagyni ezt az egészet, mert menthetetlen. Összefacsarodik a szívem, nézem, ahogy mereven áll, ő sem ezt remélte még ma reggel, és még most is az kattog az agyamban, hogy ne vesse vissza a forgatásban ez az egész. És mégis én vagyok önző. Én vagyok önző? Kezdi elönteni az agyam a köd, a forróság a testem, és kiszökken belőlem a vágy, hogy hozzábújjak és szeressem. Már nem érdekel semmi, és senki.