– Te most szépen elmész itthonról – lökdösöm ki Christ az ajtón, de ellenáll, és kialakul a patthelyzet. Én nem bírok vele, ő pedig nem mozdul. – Így is alig ment bele, mikor megtudta, hogy ki vagyok és hogy ez Tom háza.

– Tévedsz, a mi házunk. Ez a szerelmi fészkünk, és ha a kiscsaj itt fog lakni, akkor jobb lesz, ha tudja, én is gyakori vendég vagyok itt. – Belátom, igaza van. Jobb, ha ezekkel a dolgokkal már az elején tisztába kerül. Még a végén Chris miatt pattanna le.

– Akkor maradj, de én nyitok ajtót, te szépen itt ülsz, és bájosan mosolyogsz.

– Így? – fordul hátra, és villant gyönyörű mosolyt, amitől máris melegem lesz. Az órára pillantok, és bólintok. Fél óra, abba egy könnyed szex még belefér. Átbújok Chris hóna alatt, és pipiskedve csókolok bele a mosolyba, nyelvem körbesimít az ajkán, amibe belesóhajt. Ő is akarja, mégsem kap fel és visz az emeletre, vagy fektet hanyatt a kanapén. – Azt hiszed a tegnapit nem felejtettem el?

– Mégis mire gondolsz? – pirulok bele a kérdésbe. – Engedélyt kaptál rá, azt mondtad. Mi vagyunk a háromszög...

Ujját a számra nyomja, jelezve vele, hogy fogjam be, én meg is teszem, bár eléggé bosszúsan. Belenyugodva sóhajtok, az órára nézek és lépek egyet hátra. – A kezeléssel kapcsolatban, mármint, hogy befejezted, azzal kapcsolatban még vannak kérdéseim. Valamit megint titkolsz. Tommal ellentétben, te nagyon nem tudsz hazudni. Barbara, azonnal mondd el, hogy mi van?

Durcásan vágom le magam a kanapéra, és összefűzöm a mellem előtt a karom. Konokul hallgatok, és mereven bámulom a kopott nappali szőnyeg mintáit. Az egész kanapé, de még én is megmozdulok, mikor Chris levágódik mellém. Elfordítom a fejem, de ezzel felkínálom a nyakam, és ki is használja. Borostája először csiklandoz, aztán ahogy a csók szenvedélyesebbé és vadabbá válik, már dörzsöl. Szuszogva kérdezi tovább, így akarván kicsikarni belőlem az igazságot, aztán a csók abbamarad, és Chris egy perdüléssel a térdem között találja magát. Combom alá nyúl, és közelebb ránt magához. A fejem visszapattan, de még mindig hallgatok. Matat a nadrágján, és lopva az órára nézek. Van még idő, de bármit tesz, akkor sem mondok semmit. Nem kell sietnünk, mégis olyan türelmetlenül rángatja a szoknyámat, aztán az alsóneműt, akár a gimisek, attól félve, hogy a szülők hazajönnek idő előtt. A szeme elhomályosodik, mikor lassan belém vezeti magát és innentől már mindent óvatosan, kimérten tesz. Kihúzott háttal méreget, és nem ő mozdul, engem húz és tol, eleinte kínzó lassúsággal, de hamarosan már nincs szünet se fent, se lent. Elenged, könyökkel megtámaszkodik és mozogni kezd bennem, közben a fülemhez hajolva szüntelen kérdez.

– Meggyógyultál Barbi? Vagy valami más van, hazudsz nekem? Azt nem viselem jól, nagyon nem. Nem adhatod fel – nyögi folyamatosan, és a szavai alig jutnak el az agyamig. –, akarunk téged, vágyunk rád, őrülten szeretünk.

– Élni akarok – suttogom vissza, és beleharapok a fülcimpájába.

– Mondd ki, hogy szerelmes vagy belénk – Mozdulatai vadak, minden lökése engem együtt a kanapét is tolja, csikorog a parkettán. – Mondd, hogy szerelmes vagy belém, hogy azóta akarsz, hogy megláttál, és megölt a féltékenység, mikor Tommal voltam.

– Mi? – emelem fel a fejem, de látom, olyan örvény van a szemében, talán nem is tudja, mit beszél.

– Mondd ki! – Chris nyugodt hangja most másként cseng, mint eddig bármikor. Állhatatos, durva és visszautasíthatatlan. Leszorítja a két kezem a fejem mellé, és hiába voltam néhány másodperce a beteljesülés közelébe, mostanra elérhetetlen távolságra tűnik. – Mondd ki, hogy Tom már nem is fontos.

– Nem, Chris, hagyd abba! – kiáltok rá, és szabadulni igyekszem, de esélyem sincs.

– Mondd ki! – kiált rám, és gyorsít.

– Csak Tom számít, csakis ő. Őt szeretem – zokogom, és folynak a könnyeim.

– És meggyógyultál, vagy továbbra is játszod tovább ezt a színjátékot?

– Hazudok... mert hazudnom kell! De csakis ő az, akibe szerelmes vagyok, utánad csak a vágy hajt. Nincs semmiféle háromszög, soha nem is lesz, mert Tom az igazi, és azt akarom, hogy itt legyen, és rúgja szét a segged...

Chris megáll, elgyengül és elereszti a csuklómat.

– Akkor érte ne add fel, kérlek, ha valóban szereted, akkor ne akard, hogy végignézze, hogyan halsz meg. Olyan makacs vagy, ezért szeretünk – motyog, hangjában bujkál a csábítás, rám hajol, és szája kalandozni kezd a bőrömön. Ez az egész tehát ezért volt, hogy kibújjon a szög a zsákból. Istenem, miket mondtam neki. Blúzon keresztül harap a mellbimbómba, óvatosan, éppen csak a foga hegyével, és kezdek egy lépéssel közelebb kerülni a gyönyörhöz. – Folyton csak hazudsz, tudom, hogy nem csak dugni szeretsz velem. – Hallom a hangján, hogy mosolyog, lökése gyorsabbá és erőteljesebbé válnak. Folyamatosan beszél, csak néha áll meg, nagyot nyel olyankor, és felnyög. Forog velem a kanapé, a szoba, a ház, és már ott tartok, hogy végem, hogy belezuhanok a jótékonyan körülölelő feketeségbe, a lebegés és a minden sejtemet simogató kéj hirtelen megszűnik, mert Chris megáll.

– Ne már, a francba – kiáltok fel, mire felnevet. –, most csak büntetsz, ugye?

Bólint.

– Velem együtt magadat is, te hülye, de tudod mit? – kapaszkodok a karjába, miközben felhúzom magam hozzá, és csók helyett az ajkába marok, harapok. – Jól csinálod!

Ajkával rám tapad és megemel. Végigfekszünk a kanapén, újra és újra elmerül bennem, mélyen, keményen és kíméletlenül. Ha megint megáll, mielőtt elélvezek, én esküszöm hogy megfojtom. Egész testem mozogni kezd, pedig nem is akarom. Mindenről megfeledkezem, az időről, a halálról, és még Tomról is, de a kielégülés előtt bevillan az arca, a szeme, a mosolya, aztán az egész, egyetlen vékony fényesen fehér csíkká olvad, és elsötétül minden. Chris hiába szorítja a száját az enyémre, úgy tűnik, a sikoltás belőle jön, áthatol a testébe, és gát nélkül távozik, az ő kiáltásával együtt. Szeretnék így maradni, mozdulatlanul, kiélvezni azt a néhány percet, amíg az orgazmus végig járja minden sejtemet, de Chris rám nehezedik, és kinyomja belőlem a levegőt. Köhögés ráz meg, egész testem beleremeg, ő is, és sápadtan ugrik le rólam. Felrángat, de nem jobb.

– Nem kapok levegőt – suttogom hörögve és görcsösen markolom a karját. – Vigyél ki...

Felkap, rohan ki velem a kertbe, és ahogy a letesz, a hátamnak támaszkodik. Élesen vágódik a levegő a tüdőmbe, de kell néhány perc, hogy a köhögés csituljon, én pedig lenyugodjak. Ilyen erős rohamom még nem volt, és halára rémülök tőle, ahogy Chris is.

– Gyógyszer – mutatok befelé, látom lelki szemeim előtt a spray-t a nappaliban, a dohányzó asztalon, de Chris nem érti, mit akarok. Tart, dörzsöli a karom, mintha attól jobb lenne, hallom, ahogy zihál, és motyog. Így állunk, a kert közepén, ő félig letolt gatyában, én bokámon a bugyival, és egészen mulatságosan festenénk, ha nem az életemért küzdenék. Szűnik a roham, a fejem tisztul, a légszomj lassan csökkenni, aztán szűnni látszik. Sírva fordulok felé, de igyekszem úgy fordulni, hogy szabadon áramoljon a levegő.

– Csesszétek meg a kurva háromszögeteket – fújtatok és végre érzem rajta, hogy megkönnyebbül, de azért ott a feszültség benne.

– Mi a fene volt ez? Barbi...

Mielőtt válaszolnék, élesen kettőnk közé vág a csengő hangja. Ijedten rebbenünk szét, mint a kamaszok, akik az előbb olyan sietősen szeretkeztek. Ő a nadrágját cibálja, aztán ahogy megbeszéltük, igyekszik észrevétlen maradni, de nekem rendbe kellene szednem magam. Intek, hogy nyisson ajtót, míg a fürdőszobában szalonképesre varázslom magam. A mozdulataim még bizonytalanok, remeg a kezem, ahogy meg ragadom a törülközőt, és észre is veszem a tükörben a sápadtságot, no meg a hideg verejtéket. Hallom Chris dörmögő hangját, ahogy a vendéget invitálja be, és szinte látom a lányon a meglepettséget. Remélem, nem fut világgá, én a helyében biztosan azt tenném, mert ha tudja ki Tom, akkor tisztába van vele, hogy aki kócosan és kissé viharverten ajtót nyit, az nem más, mint Chris Hemsworth.

– Jöjjön csak, jöjjön kedves...

– Claire.

Nagyot sóhajtok, de ettől újra rám tör a köhögés, szárazon, a torkomat kaparva. Szám elé szorítom a tenyerem, hogy elnyomjam, de csak rosszabb. Fogalmam sincs mennyi idő kell, hogy lenyugodjak, de óráknak tűnik. Letörlöm a könnyeimet, és óvatosan, aprókat lélegezve megyek. A lány a kanapén ül, szigorúan összeszorított combbal, egyenes háttal, ölében a táskáját szorongatva, és bár szinte ugyanolyan vonásai vannak, mégis teljesen más, mint a lány az ausztrál kórházban. Ég és föld.

– Barbaba, szia. Tegeződhetünk? – nyújtom a kezem, és úgy néz rám, olyan hatalmasan ártatlan szemekkel, hogy elnevetem magam. – Nyugalom, nem eszlek meg.

– Láttad, ki volt az? – suttog, aztán észbe kap, és megrázza a fejét, aztán kezet fogunk. – Persze, hogy láttad, de mégis... Chris...

A szája elé kapott kézzel, kipirulva kicsit életrevalóbbnak tűnik, mint első látásra volt. megvárom, hogy leülepedjenek benne a dolgok, és Chris után nézek, aki a kertben bóklászik, aztán gondol egyet, és telefonál. Remélem, nem Tomot hívja.

– Ő elég gyakori vendég itt, ehhez hozzá kell szoknod. Kicsit bohókás, imád tréfálkozni, néha harsány, de jó ember. De nem ez a lényeg. Nekem kellene segítség, tudod ápolás.

Végigpillant rajtam, az arcom fürkészi, vizslat, aztán bólint – Anorexia?

– Rák... – bukik ki belőlem, és most először mondtam ki. Átcikázik rajtam a felismerés, és a kétségbeesés. Milyen könnyen formázta a szám a szót, egy vadidegen előtt, és milyen nehéz, sőt lehetetlen ezt megtenni azok előtt, akik a világot jelentik.

– Kezelést kapsz? – intek, hogy nem, és ő újra bólint. Nem kérdezi, miért, csak sóhajt. Kipillant a hátsó kertbe és int a fejével, biccent, alig észrevehetőn. – Tudja?

Megint csak intek, mire csak annyit mond – Oh.

– Elfogadod az állást?

– Milyenek a kilátásaid?

– Az orvos szerint max. egy év.

– Hallottam már ilyet, aztán a kezelések után a beteg jobban lett, hízni kezdett, és meg lehetett műteni. Ne add fel.

Felkapom a fejem, és talán kissé indulatosabban válaszolok, mert megfeszül. – Mondtam egy szóval is, hogy feladom? – megköszörülöm a torkom és bocsánatot kérek. – Nehéz egy óra áll mögöttem, rohamom volt.

– Hallottam – bólint ismét –, tüdő, ugye?

Chris sétál be – és mintha Claire ott se lenne –, ad egy csókot, aztán füttyögve felmegy az emeletre. Olyan könnyen túl tudja tenni magát a dolgokon. Jó neki. Claire-t nézem, ahogy követi a tekintetével, az arca kipirul, és megemelkedik a mellkasa, mellét kidülleszti, és engem elfog a féltékenység. Szép, és egészséges, a haja csillogóan hullámszik végig a vállán, a háta közepéig. Ajka feszes és majdnem vörös, a bőre nem sápadtan szürke, mint az enyém, hanem élettel teli. Ahogy az egész lány az. Talán mégsem olyan jó ötlet felvennem magam mellé, hiszen, ha a fiúk rám néznek, az elmúlással szembesülnek, míg rá, az élettel. És őszintén, ki az, aki nem az életet választja a halállal szemben?