A kiáltozásra kinyílik az ajtó. Tom felkapcsolja a villanyt, és az ágyhoz fut, hogy leszedjen Chrisről.

- Te barom! - Nem olyan egyszerű ám engem lecsitítani, ha mérges vagyok, és most az vagyok. Igazán mérges. - Tom, most nézz ide - toppantok, mikor végre szilárd talajt érzek a lábam alatt. - Ezek annyira kicsik?

Chris is elhallgat, nem jajong meg káromkodik, és Tom sem csitít. Mindkettő a csupasz mellkasomat bámulja, mert elfelejtettem, hogy teljesen meztelen vagyok. Dühösen fonom karba a kezem, és ülök le a fotelbe, hogy lehetőleg minél kevesebb bőrfelület verje ki a szemüket.

- Vagyis azt akartam kérdezni, hogy...?

- Jó éjszakát - szól szelíden Tom, és int a Szöszinek, hogy húzzon ki. Lassan elcsendesedik a lakás, és nem tudom kiverni a fejemből, amit Chris mondott, főleg mert igaza van. A mérleg sem hazudik, negyvenhét kiló vagyok. Ami azt jelenti, hogy megint lement két kiló. Bámulom azt a sovány, vörös, fehérbőrű kirakatbabát, aki én lennék, és végignézek magamon. Kétségtelenül sokat fogytam, és ez nem maradhat így.

Hiába fekszem vissza, már nem tudok aludni. Inkább olvasok, a párna alól kiveszem a könyvet, és felütöm, az oldalra bökve kezdem el, de elunom azt is. Felkapom a köntösömet, és kimegyek, hogy főzzek egy kávét. Chris sem alszik, ül a kanapén, és nedves konyharuhát szorít az arcához. Felpillant, és megreszkíroz egy mosolyt.

- Mutasd - veszem ki a kezéből gyengéden a ruhát. - Ugye nem akartál ma forgatni, vagy közösségbe menni?

- Miért, annyira rossz? - Összeszorítom a szám, és megsimogatom az arcát. Ott vöröslik a körmöm nyoma, a szája feldagadt kissé, a másik oldalt pedig halványvörös, lilába átsejlő monokli éktelenkedik a szeme alatt.

- Sajnálom - próbálok mentegetőzni, de megelőz.

- Én sajnálom. Tudom, hogy min mentél át, és nem volt szép tőlem, hogy olyanokat mondtam.

- Igazad volt. Híznom kell.

- Erősödnöd inkább.

- Na, előjött a fittneszguru. Egy kiló cukrot sem tudok megemelni, hagyjál már.

Felnevet, és belecsókol a tenyerembe. Ijedten kapom el a kezem, amit szerencsére nem vesz észre.

- Te hagyjál! Akkora erő van benned Barbi, hogy azt el sem hiszed.

Már nem haragszom a Barbiért, mert érzem, hogy nem bántásként mondja. A tenyerembe nézek, aztán rá, és amikor kitárja a karját, belebújok. Kint még sötét van, a szobámból kiszűrődő halvány fény elég. Egyenletesen és mélyen veszi a levegőt, a mellkasa emelkedik és süllyed, a fejemmel együtt és a felsőtestemmel együtt. Kezem a combján, kitapintom a kőkemény izmokat. Talán tudna segíteni. Felnézek rá, és elmélázok, a szép ívű ajkán, amit a többnapos sötétbarna borosta tökéletesen keretez, a markáns orrán, az apró ráncokon a szeme körül és a homlokán.

- Mi lesz velünk Chris? - Felülök és olyan közel az arcunk, hogy meghalljuk egymás suttogását.

- Nem érdekel. Csak Tom. Elvesztettem már kétszer, többé nem... Elfogadom a feltételeit, amit csak akar, úgy lesz. Túlságosan is szeretem ahhoz, hogy elengedjem.

- És mi ketten?

- Édes kis csaj vagy te, Barbi, és elmondok valamit. Nem csak Tom választott téged, hanem én is. De ne kapd fel a vizet, jó? Mára elég volt a pofonokból - kap az arcához, és megdörzsöli. Serceg a borostája, és már értem, miért horzsolódott le a bőr a bütykeimről.

- Ezt hogy érted?

- Hogy nekem is tetszettél, amikor melletted döntöttünk. - Megemeli az állam, és már tudom. Szeretem ezt az észlényt. Jó ember, és imádja Tomot, Tom pedig őt, de közben engem is. Kellünk egymásnak. - Barbi, szerintem minden rendben lesz. Főzünk egy kávét?

- Maradj csak, majd én intézem.

- Nem. Még beteg vagy. Szeretnék segíteni. Tom egy időben cukorral itta, és tej nélkül. Aztán nem tudom miért, de fordított rajta. Cukor nélkül és tejjel.

- Tudom Chris. Szinte mindent tudok róla - megáll a kiskanál a kezemben, amivel a kávét pakolom a gépbe. Tényleg mindent tudok róla, vagy az a Tom, aki először Pine volt, és csak aztán lett Tom, hogy a hajón lebukott, mégsem ő? Vajon mennyi volt a szerep, és mennyi ő maga? - Te észreveszed rajta, amikor hazudik?

Eltűnődik és csücsörít. Legszívesebben összecsókolnám a száját, annyira édes ilyenkor. Figyelem, ő pedig engem.

- Azt tudom, hogy mikor nem nevet őszintén, de hogy mikor hazudik? Miért kérded?

- Jó lenne kiismerni. Próbáljuk ki.

- Fogjuk rajta hazugságom? - Bólintok, hogy igen. Chris előrehajol, megkapaszkodik a konyhapult szélébe, és egészen megváltozik az arca. - Mit forgatsz abban a csinos kis fejedben?

- Feküdj le vele, aztán intézzük úgy, hogy hazudjon róla. - Tudom, veszélyes terep, de úgy érzem, a saját védelmemben teszem... tesszük ezt. Elég volt a hazugságból, tudni akarom, fel akarom ismerni milyen az, amikor Tom Hiddleston hazudik. - Most elmegyek itthonról, és vesd rá magad. Egy óra elég lesz?

- Több hónapja nem voltam vele együtt.

- Kettő? - Ez már jobban tetszik neki. - El kellett mennem vásárolni, ez lesz az alibim. Este meg majd megkérdezem, és előtte persze majd elsírom magam, hogy mennyire szeretném, ha a hosszú kihagyás után én lennék az első. De te majd fogadtasd meg vele, hogy nem mondja el nekem, rendben?

- Tehát én vegyem rá a hazugságra?

- Így is fel lehet fogni, legalább nem rá fogok haragudni.

- Hanem rám - bólint Chris, de teszi ezt olyan bűnbánó arccal, mintha máris megtette volna. A kávé halkan kezd csorogni, és azonnal megérzem az illatát.
Odalépek hozzá, és megcsókolom. Nem csak úgy, barátian, hanem igazán. Felemel magához, és belemordul a számba. - Menj, ennyi elég volt.

Játékosan csap a fenekemre, én meg gyorsan felöltözöm, és még visszanézek rá az ajtóból. Láthatóan izgul, kiönti a kávét és elindul Tom szobája felé.

Én nyújtottam tálcán őket egymásnak, már másodszor, de most legalább kiismerem Tomot. Vajon mi árulja el? Az orrát piszkálja? Dadogni kezd? Pislog, mint Bill Clinton? És mi van, ha nem hazudik? Ha este bevallja... De Chris meg fogja kérni rá. Mi lesz az erősebb? A szerelme Chris iránt, vagy az igazságérzete.

Automatikusan pakolom a bevásárlókocsiba a holmikat, rá sem nézek, hogy mit veszek, így fizetek ki két óra múlva három gumikacsát, két műszerfaltisztítót, négy kiló kenyeret. Aztán nem győzöm a felesleget sztornóztatni, és a megbeszélt két óra helyett hármat vagyok távol. Ez már biztosan elég a két csődörnek, főleg Chrisnek. Három óra alatt azért már be lehet pótolni a kimaradást.

Amikor belépek, elhallgatnak, és Tom zavartan ugrik fel. Chrisről inkább ne is beszéljünk, ő félrenyeli a falatot, és úgy kell hátba vernem.

- Már aggódtam - veszi ki Tom a kezemből a szatyrokat, és kezdi pakolni. - Itthon hagytad a mobilodat. Jó sokszor csöngött.

- Miért nem vetted fel?

Egymásra néznek, és Chris lesüti a szemét. Szóval megvolt. - Chris, hogy törjön ki a nyavalya - bosszankodom, de inkább magamra kellene. Nekem volt ez a nagy ötletem. Rápillantok a telómra, és valóban. Tom egyszer hívott, de utána tíz hívás jött, egy számról. Vajon ki lehet az?

- Nem hívod vissza? - néz rám Chris, és nagyot harap a kenyérbe, amit most hoztam.

- Előbb van egy kis dolgom. - Tomhoz bújok, aki éppen a kávét rakja a szekrénybe, és megáll a mozdulata. - Nem akartalak felébreszteni reggel.

Nem mozdul, nem fordul felém, érzem, hogy megkeményednek az izmai. - Estére van egy kis meglepetésem - suttogom a fülébe, és úgy érzem, készen állok rá. Nagyon is. Akarom őt, akár most is, de Chris miatt inkább nem. Kezem besiklik a pólója alá, és elégedetten nyugtázom, hogy a bordák a hasán még megvannak. Köldökén kis köröket írok le, amitől kirázza a hideg. - Nem is tudom, hogy bírtam ki ilyen sokáig nélküled? Ugye már én is hiányoztam?

Hümmög valamit, és becsukja a szekrényajtót.
- Hoztál nekem valamit? - morogja.

Megfordul, megtámaszkodik, és már mosolyog. Szóval ez a mosoly lenne az? Ez a mereven hátrahúzott fej, a széles, majdnem fülig villantott vigyor? Zavarban van, érzem rajta, és Chrisen is.

- A másik szatyorban van - nézek rá, és megcsókolom. - Még egy puszit se kapok? Szégyelld magad Hiddleston, pedig korán reggel elmentem, betegen, hogy a legszebb fürt szőlőt vegyem meg neked.

Chris hátra löki a széket, és kisiet a mosdóba. Azt hittem, mindkettő milyen felszabadult lesz, de tévedtem. Tom Chris után néz, és bocsánatot kérve fut ő is ki. Mire kijönnek, már kész vagyok a pakolással. Chris elköszön azzal, hogy neki ma fontos találkozója van, és hogy majd máskor összefutunk. Kapok tőle egy futó csókot, Tom hosszabbat.

Pillanatok múlva már nyoma sincs, akár a forgószélnek.

- Hová rohant? - nézek utána. A szendvicsét is csak félig ette meg, de legalább maradt nekem. Aprókra csipkedek belőle, és lassan, alaposan megrágom. Ennem kell, bármennyire sincs étvágyam. Tom a szőlőt tányérra téve falatozik, és egyikünk sem szól. Figyelem az arcát, elréved, lélekben nincs itt. Néha aprókat mosolyog, ilyenkor rám néz, és ahogy találkozik a tekintetünk, szégyenlősen félrekapja a pillantását. Több szemet töm a szájába, hogy még véletlenül se tudjon válaszolni, ha mégis olyan elvetemült ötletem támadna, hogy tovább kérdezek. - Mi lesz? Hazamész?

Csak bólint. - De este ugye találkozunk?

Az előbb érzett varázs, hogy legszívesebben leteperném, elillant. Úgy ül, mint egy hörcsög, szájából kidudorodnak a szőlőszemek, és nem bírom tovább. Elnevetem magam. Előkapom a mobilt, és lefotózom.

- Ezt ne! - nyel egy hatalmasat, és úgy is marad. Eltorzult arccal várja, hogy a falat végre lecsússzon, és a kezem után kezd kapkodni. Felugrok, és futok a mobillal a hálóba. - Add ide, Barbara, azonnal add ide!

Az ágy közepén várom, tenyeremben a mobillal, de nem jön utánam, hanem csípőre tett kézzel megáll az ágy mellett, én meg bűnbánó arccal lövök még egy képet.

- Kérem - nyújtja a kezét. Megint lefotózom. Felugrik az ágyra, és birkózunk a mobilomért, amire inkább ráhasalok, ő meg hiába nyúlkál a derekam alatt, nem tudja kihúzni onnan. A szuszogása a fülem mellett, a teste, ahogy elterül rajtam, és az, hogy a bőrömhöz ér, meghozza a kedvem.

- Odaadom, ha kapok érte valamit.

- Inkább én adok valamit, ha nem kapom meg. Elfenekellek.

- Az se rossz - nevetek fel. - Olcsón adom. Csak egy csók az ára.

Megáll, és legördül rólam, megvárja, hogy a hátamra feküdjek, és fölém hajol. Fürkészi a tekintetével az arcom, és megcsókol. Karom a nyaka köré fonom és húzom magamra. Megtámaszkodik a két tenyerére, és egészen belejön. Az ajka egyre gyorsabb ütemben mozog, engem meg elönt a forróság. Nem várok estig. Most akarom, és érzem, hogy ő is. Megfordulunk, én vagyok felül. Gombolni kezdem a blúzom, látom, hogy alig várja, hogy végezzek már, és inkább besegít. Istenem, ha azzal jön ő is, hogy kicsi a mellem, én kiugrom az ablakon. De nem. Gyönyörködve néz, megérinti, óvatosan, a pillantása engedélyért könyörög, pedig érezhetné, hogy én is ezt akarom. Megfogom és a csuklójánál fogva vezetem a mellkasomra a tenyerét. Nem tudok rá nézni, képtelen vagyok állni a pillantását, mert felfal a szemével, és én már ott vagyok, hogy ha egyet mozdul alattam, végem. Dörzsöli a mellbimbóm amire egy hangos sóhajjal válaszolok.

- Ugye vártál rám... nem voltál azóta senkivel? - Lenézek rá, és a vágytól elhomályosult tekintettel pásztázza a testem. Az arca rezzenéstelen, a légzése is ugyanolyan kapkodó. Ebből az állapotból már úgy tűnik, semmi nem zökkenti ki.

- Mindjárt megmutatom - morogja, és megemel, de mielőtt felnyársalhatna, a mobilom felbúg a térdem mellett.