Tom felől mély sóhajokat hallok, Chris agyában pedig a fogaskerekek nyikorognak, és ahogy elnézem őket, bevillan néhány fanfiction, amit olvastam, és amik nem átallottak enyhén megzavarni az agyam. Enyhén, talán túlságosan is. Eléggé meglódították a fantáziám, mondjuk inkább úgy. De ebben, amit műveltek, nem volt semmi erotikus, sem szexi. Tom megmozdult, és felugrott.

– Szóval ti a hátam mögött kiosztottátok a lapokat. Szépek vagytok, mondhatom. Akkot megint számtanóra jön, és ha valaki bele mer szólni, azt megbüntetem. – Erre már Chris szeme felcsillan, és végig méri Tomot, de ő csak villámló tekintettel válaszol. A Szöszi még az ajkába is beleharap, hiába pisszeg rá Tom, látom a gondolatait. Nem tudom, ő milyen iskolába járt, de ha engem a tanár megbüntetett, nem örültem neki ennyire. – Adott egy egyenlet. Az A egyenlő a B-vel, és az A egyenlő a C-vel is. Vajon mit tegyünk, hogy a B is egyenlő legyen a C-vel?

Az ajtóhoz megy, és veszi a kabátját. – Mire visszajövök, meglegyen a megoldás.

Úgy becsapja maga mögött az ajtót, hogy nem csak mi ketten, de még a poharak is összekoccannak az asztalon. A bor lassan felmelegszik, ezért inkább visszateszem a dugót, el mehet a hűtőbe az egész. Nem megy, hiába nyomom tenyérrel, nyögve erőlködöm, de a dugó erősebbnek bizonyul.

– Add ide, ehhez erő kell.

– Még jó, hogy nem ész, ugye? – nézek rá, és odaülök mellé. Figyelem, ahogy kidagadnak az izmai, az erek láthatóvá válnak, és szinte hallom, hogyan kezdenek az üvegen hajszálnál is vékonyabb repedések keletkezni, a dugó mégis erősebbnek bizonyul. Nagyokat nyög, fogait csikorgatja. – Elég, elég, hallod. Jól van. Még megsérülsz. Ez van, amikor vastag dolgot akarunk szűk lukba erőltetni. Fájdalmas lesz. Nálatok nem ez volt?

Először nem veszi a lapot, csak a kudarcon igyekszik magát túltenni, de aztán elvigyorodik. A szeme sarka tele lesz ráncokkal, és ettől olyan aranyosan gyermeki lesz, pedig a gyerekekre nem jellemző a ránc.

– Régen volt, de mindenre emlékszem.

– Isten ments – emelem a kezem a fülemhez ijedten –, hogy mindent elmesélj.

De rángatni kezdi a kezem, szorosan fogja a csuklómat, és közben mesél. – Pedig elmondom. Életem legfurcsább élménye volt, hallod? Most mit ájtatoskodsz itt, Barbi!

– Hogy minek neveztél? – nézek rá, és lerázom a kezét magamról.

– Barbi, ez lesz mától a neved, nem tetszik?

– Mit gondolsz, mi vagyok én? Egy üres fejű műanyag játékbaba? – Úgy nevet, hogy legszívesebben képen törölném. Lekapom a bort az asztalról, és inkább meghúzom. Először az édest érzem, aztán a keserűt, de rögtön utána meleget. Két korty, három, öt... több nem fér.

– Lassan hallod-e, még a fejedbe száll, aztán nem bírsz magaddal, mint nálam a pincében.

Leemelem a számról az üveget, és csak nézek rá. Szomorkásan mosolyog, és elveszi a bort. Ő is iszik, de sokkal többet nálam.

– Láttad?

– Mindent. De megegyeztünk Elsa-val. Én Tommal, ő meg bárkivel. Belementem, ebből lett a baj. – Megint iszik, nagy, hangos kortyokkal, és egy könnycsepp gurul le a szeme sarkából. Idegesen kap oda, de erre kilöttyint egy kortynyit, pontosan a hálóingemre, meg az arcomra is, és ettől olyan lettem, mint mikor telehánytam a kocsija hátsó részét. – Ezt most azonnal vedd le.

Kezdi rólam rángatni, én meg húzom vissza. Dulakodni kezdünk, de csak még nagyobb bajt csinálunk vele. Felrúgjuk az asztalt, a borral együtt, ami szép tócsában kezd beszívódni a szőnyegbe.

– Vedd le a hálóinget, én meg... majd intézem a szőnyeget.

– Hagyd. Úgysem akartam magammal vinni. – Közben kibújok a teljen átázott hálóingemből, és felveszem a köntöst. – Miért mondtad, hogy baj lett?

– Van még itthon bor?

– Hogyne lenne, tele van a spájz – mondom, és elindul. – Várj már, dehogy van. Tudod, hogy nem ihatok – hadarom, de már csak azt hallom, hogy minden zugba benéz. Percek múlva diadalittas ábrázattal, és mindkét kezében egy-egy üveg borral táncol be a nappaliba. – Ezeket meg hol találtad?

– Az erkélyen.

– Itt van erkély? – nézek rá, és pukkan a dugó. Egy üveg nekem, egy neki, összekoccantja az övét az enyémmel, és le sem veszi a szájáról. – Ez sok lesz, hallod, ebbe belepusztulok.

– Csináljuk együtt. Tom nélkül úgy sincs értelme semminek.

Lerogy a kanapéra, és maga elé mered. – Amikor bevallottam, hogy van valakim, Elsa kiakadt. Persze jogosan. Utána, mikor elmondtam, hogy Tom az, lehülyézett. Nem akarta elhinni. Megzsarolt, hogy elválik, és viszi a gyereket. Kicsik voltak, alig két évesek akkor, és nem akartam balhét. Tom pedig – mosolyog és látom rajta, mennyire szereti –, feláldozta magát. összebalhéztunk, csúnya dolgokat vágtam a fejéhez, és akkor nem láttam vagy két évig. De nem bírtam kiverni a fejemből. Régóta bele voltam esve, csak azt hittem, ő másként tekint kettőnkre. Nem akartam, hogy ez miatt legyen vége a barátságnak. Kiderült, ő ugyanígy érzett. Hát nem szomorú ez? Csak meg kellett volna beszélnünk.

Halkan beszél, mégis erőteljesen. Közelebb húzódok hozzá, és iszok. Ahogy figyelem, észre sem veszem, hogy milyen ütemben fogy a borom. Jó az illata, más, mint Tomé, erősebb, férfiasabb.

– Elsa végül belement, látta, hogy mi ketten... hogy szétválaszthatatlanok vagyunk. Belement, de volt egy felététele. Nagyon nehezen vette be a bögyöm, mert olyan vagyok, ami az enyém, az az enyém. Alfahím, vagy mi a fene. Az én szemétdombomon aztán csak én kapirgálhatok, ha érted.

Bólintottam, hogy igen. Egyszerre ittunk, és éreztem a fejemen, hogy nagyon gyorsan szívódik fel az alkohol. Miért van az, hogy az ember feje az elfogyasztott alkohol mennyiségével egyenes arányosságban kezd el nehezedni, a Föld meg mintha felgyorsulna a forgásában? Hallottam ezt a történetet, Tom már mesélte, de hallani akartam Chris szájából is.

– Végül az én szabadságomért cserébe Elsa a sajátját kérte, hogy azzal fekhessen le, akivel csak akar. Belementem. Nem is foglalkoztam utána a dologgal, gondoltam, akkor nem fog annyira zavarni, ha nem tudok róla. De a szállodában, ahol végre Tommal lehettem volna, ő is megérkezett. Gondolod, hogy meglepődtem, amikor ő várt Tom szobájában.

– Nem biztos, hogy minden részletet tudni akarok – motyogok, de a nyelvem nem akar engedelmeskedni nekem. – Ennyi talán elég is volt...

– Pedig még most jön a java.

– A borból volt elég, nem kérek többet.

– Majd meglátjuk, én még azért hozok be – kacsint, és botladozva elindul ki. Én is mennék utána, már csak azért is, hogy megtudjam, milyen az az erkély, amit még eddig egyszer sem látogattam meg, de harmadik nekifutásra sem tudom magam kinyomni. Inkább maradok. Jön ő is, pár perc múlva, de plusz két üveggel, mert a hóna alatt is tart kettőt. – Le akarlak itatni Barbi.

Nem haragszom a Barbiért, nincs is okom, hiszen én meg Szöszinek hívom. Egy-egy. Megy nekünk ez a matek, úgy látom. Elmeséli, de ez megy neki a legnehezebben, hogy Elsa Tomot akarta.

– Na, ne már! – nézek rá. – Mindenki őt akarja?

– Szerintem csak próba elé állított minket az édes kis feleségem.

– De ugye nem? – nézek rá, és már oda sem figyelve iszok még. A tekintetéből látom a választ, ami engem ugyanúgy megdöbbent, mint gondolom akkor őt. – Mondd már, ne úgy kelljen kihúzni belőled.

– Nocsak? Az ájtatos manó kíváncsi a szaftos részletekre? Mi történt? Pálfordulás?

– Nem vagyok Pál, és most nem a Jeruzsálembe vezető úton vagyunk.

– Na tehát, Elsa közölte, hogy akkor most hármasban, vagy sehogy. Se vele, se Tommal onnantól kezdve.

– Belementetek. – Bólint. – Ez volt a baj? – Int, hogy nem. – Akkor mi? Nem értem. Vagy nem ittam eleget, vagy túl sokat. Megvolt a hármas? – Tom azt mondta, semmilyen hármas nem volt, csak ő és Elsa, hogy Christ kihagyták, és ezt vette zokon az alfahím.

– Csak kettes – mered maga elé, aztán csuklóból megemelve a palackot, addig abba se hagyja, amíg ki nem ürült. Én is csak meredek magam elé. Tom igazat mondott. Miért is hazudott volna pont erről? – Nem hittem a szememnek.

– Én meg a fülemnek. – Így még jobban sokkolt a dolog.

– Kidobtam a szobából.

– Kicsodát?

– Összeverekedtünk, és kidobtam. Megbuktunk a próbán, vagyis én megbuktam. Képtelen voltam őt mással látni. Úgy belemelegedtek, hogy én felesleges voltam. Ültem ott az ágy szélén, mint egy idióta. Először befogtam a fülem, de még úgy is hallottam őket. Az én kis feleségem olyan hangokat adott ki... – Régen lehetett, mégis úgy felzaklatta, hogy nem tud ülve maradni. Feláll, és az üres üvegeket összenyalábolva kidobálja mind a kukába. Olyan éktelen csörgést keltve, hogy elbújok a párna mögé. Fújtat, akár egy feldühödött bika.

– De megbeszéltétek azóta.

– Igen. Otthon, nálam három hónapja. Amikor berobbantatok az életembe.

– Tom mit mondott?

– Kettőnk miatt csinálta.

– Te megtetted volna ugyanezt? – elgondolkodva néz rám. – Mármint az ő helyében.

Bámulja a bort, és nagyokat pislog. Most vagy be fog ájulni, vagy bealszik. Megsimogatom a fejét, és hálásan hajtja a vállamra a fejét. Nehéz a feje, de tartom. Forró a füle, érzem a köntösön keresztül. Talán elkapta tőlem? A bor kidugította az orrom, ezt már akkor tudtam, amikor az előbb a parfümjét elemeztem. Felemeli a fejét, és a szemembe néz.

– Szerinted mennyire kell jóban lennünk? – suttogja, és a számat nézi.

– Hogy egyenlő szára legyen annak a nyavalyás háromszögnek.

– Azt sem tudom, az hogy néz ki – sóhajt, és közeledik. Nincs erőm ellenállni, pedig tudom, hogy amilyen az én szerencsém, Tom most fog belépni, és ezzel végérvényesen elcseszünk mindent.

– Meg foglak csókolni.

– Nem kellene – igyekszem védekezni, de semmi erőm.

– Ez semmi ahhoz képest, amit ő csinált, úgyhogy egy hajszálnyit törlesztek.

Arra gondolok, hogy remélem a teljes adósságot nem rajtam akarja behajtani, de nem tudok már gondolkodni. A véremben bor pezseg, az agyam ostoba szivaccsá satnyult, és már csak az alapvető életfunkcióim működnek, mint a légzés, a szívverés. Még egy utolsó próbát teszek.

– Chris, beteg vagyok.

– Nem érdekel – fújtat, és csókol. Először puhán érinti a szám, vágott szakálla szúr, aztán ahogy megmozdul az ajka, már simogat és gyengéden karcol. Kibontja a hajam, ujja közben beleakad a köntös vállába, és húzni kezdi, szabaddá téve a vállam. A szám után a nyakam jön, a vállam. – Mindkettőnknek bejöttél első pillanattól kezdve.

– Hallgass már... – oldalt hajtom a fejem, hogy jobban hozzá férjen a nyakamhoz.

– Még meg tudok állni, csak szólj.

– Akkor állj meg. – Részeg vagyok, de ez nem mentség. Lehet erről beszélt Tom, így egyenesedik ki az a háromszög, szilárdul meg az alapja. Sosem utáltam Chris-t, csak féltékeny voltam rá. De mint pasi, nagyon is tetszett. Annyi szenvedély van benne, amit még soha nem érzetem. A másik vállam jön, már szólni is akarok, hogy ki ne hagyja, mert megsértődik.

– Állok – nevet morogva. – Már állok.

– Chris... ezt ne. Itt elég – fújtatok. Remeg mindenem, és ő is felhevült a csóktól. Megragadja a csuklómat, és kényszerít, hogy érintsem meg. – Állj. Nem akarom.

Eldől a kanapén, és magával ránt. Szinte elveszek rajta, ő magas, nagydarab, én alacsony, vékony, olyanok vagyunk, mint kalácson a kicsi vaj. A vállaim szabadok, a köntös egészen a derekamig lecsúszott, az inge kigombolva, csupasz mellkasához nyomódik a mellem. Idegesen igyekszem magam rendbe hozni, de csak addig jutok, míg sikerül az egyik vállamra feltornászni a köntöst.

– Ti meg mi az ördögöt csináltok? – csattan Tom hangja az ajtó felől, és mindketten ledermedünk. Ki tudja, mióta áll ott, és mit hallott meg látott, de abból, ahogy ránk néz, nagyon úgy tűnik, hogy túl sokat.