Azonnal összeszedem a holmimat, és kijelentkezem. A recepciós segít, taxit hív és foglal nekem másik hotelben szobát, a város másik végében, közel a kikötőhöz. Nem kérdez, főleg, hogy szép kis pluszpénzt csúsztatok a markába. Egy félelmem van csak, hogy Gabriel eljön a beszálláshoz, hogy megpróbál majd marasztalni. Képtelen vagyok ez miatt aludni, és elhatározom magam. Hajnalban innen is kijelentkezek, és jóval előtte ott vagyok a dokknál, hogy a beszállás elkezdődne.

- Jó napot hölgyem - köszönt fülig érő mosollyal az ügynök. - Kicsit korán érkezett, még nem kezdhetik meg a beszállást. Felnézek a kalapom alól, és lebiggyesztem az ajkam.

- Mit kezdjek addig magammal?

- Üljön be valahová. - Megsimítom a karját, csinos fiatal férfi, az egyenruhája kiemeli széles vállát. Az arca napbarnított, a fogai ragyognak a szájában. A szeme pedig olyan kéken szikrázik, mint az ég felettünk.

- Nem ismerek itt egy helyet se, és tudja...

- Simon - nyel egyet.

- Tudja Simon, félek egyedül. Talán velem kivételt tehetne, nem leszek hálátlan. Látja ezeket a hitvány kis papírlapokat? - Imádom, hogy pénzzel sok mindent el tudok érni, hogy hatalmam van, közben olyan ártatlanul néztem rá, ahogy csak tőlem tellett.

- Kérem, a szabályzat.

- Sosem érdekeltek a szabályok Simon - nyomom meg a nevét, és egészen közel hajolok hozzá. Nagyot szippant, tudom, hogy a parfümöm illata elbűvöli. A pupillája kitágul, és nagyot nyel.

Felnéz a hajóra, ami fölénk tornyosul, és ahogy követem a tekintetét megakad a szemem a hajó nevén. Magnifica.

- Ugye maga spanyol?

- Nem asszonyom - húzza ki büszkén magát. - Olasz vagyok!

- Nem vagyok férjnél. - Amikor megérintem a karját, hátralép egyet, de úgy teszek, mintha nem venném észre. Úristen, én, aki még ránézni sem mer a férfiakra, most itt flörtölök egy vadidegen férfival. - Mit jelent a hajó neve?

- Káprázatos kisasszony.

- Valóban? Szép neve van. - Egyre jobban élvezem, ahogy szenved, ahogy igyekszik mindent a szabályzat szerint cselekedni, de csábítja a pénz, és talán az is, ahogy beszélek hozzá. Kissé feltámad a szél, és belekap a kalapomba, és lefújja a fejemről. A hajam kibomlik, és az arcomba hullik, nem látok semmit egy pár másodpercig. Lépek előre, és megbotlom, bele Simon karjába. - A kalapom!

Kit érdekel ez a vacak, engem aztán nem, de mégis úgy teszek, hogy a szívem szakad meg, ha beleesik a vízbe. Utána fut, és diadalittasan hozza vissza.

- Sei una donna magnifica! - suttogja, és átnyújtja a kalapot. Fogalmam sincs, hogy mit mond, de teszi ezt olyan hevülettel, hogy felsóhajtok. - Ha önnek jó, akkor indulásig maradjon a kabinomban. Nem túl nagy, de kényelmes.

- Köszönöm Simon, és ezt tegye el.

- Ne sértsen meg kisasszony, inkább árulja el a nevét.

- Barbara - súgom, és ő kezet csókol. Ezek az olaszok, hallottam már róluk, hogy szenvedélyesek. Megismétli, és megint kezet csókol, de most hosszan tartja rajta az ajkát a kézfejemen. Izgalmas egy utazás lesz ez, úgy érzem. Mosolyogva fogadom el a karját, és meg sem lepődöm, amikor a kabinba megcsókol. Mentol ízű a szája, és hűs. A nyelve úgy tör utat magának, hogy megrogy a térdem.

- Simon - húzódom el. - Nem akarom megbántani, de ugye nem gondolja, hogy lefekszem magával.

- Nem, bocsásson meg. Hogy is gondolhattam ilyet.

- Mégis fogadja el a pénzt. - De csak a fejét rázza, és azt suttogja, hogy a csókom elég fizetség volt.

Majd felbukik a saját lábába, mikor kihátrál. Egy kis tükör van a falon, abban megigazítom a hajam, és felnevetek. Három nap alatt két férfi. Egész jó az átlagom, és még el sem kezdődött az út. Leülök a székre, és gondolkodom azon, mi vár itt rám. Van értelme tervezni bármit is? Nincs. Sodródom majd az eseményekkel, legyen bármi, nem fogom megbánni. Még legalább három óra a beszállásig, aztán majd elvegyülök a tömeggel. Lefekszem az ágyra, és az álmatlanul töltött éjszaka megteszi a hatását. A halk morajlására - amit a tenger hullámai keltenek a parthoz csapódva -, lassan elalszom. Arra ébredek, hogy nyílik az ajtó.

- Barbara, már megkezdődött a beszállás, ha gondolja...

- Köszönöm. - Felriadtam, de amint lenyugszik a szívverésem, és rendbe szedem magam, csatlakozom az utasokhoz. Van minden korosztály, középkorú és idős házaspárok, nászutasok, fiatalok csapatba verődve, látok egyedülálló férfiakat és nőket, és sok gyereket a szüleikkel. Balkonos kabinom van, magasan a legdrágább, és messze a legfényűzőbb, amit valaha is láttam. A fal vörös, a szőnyeg szintén. Hatalmas franciaágy, és a kilátástól elakad a lélegzetem. A kék végtelenbe nyúló óceán és a türkiz ég. Lepakolom a bőröndömet, és az ablakhoz lépek. Ez nem is ablak, hanem ajtó, és kint vár a terasz. A teraszon van egy üvegasztal, rajta roskadásig megpakolt gyümölcstál és gyöngyöző koktél, ami kékben és sárgában kínálja magát, hogy megigyam.

A kabinomhoz pazar fürdőszoba is jár, sarokkáddal, illatos olajokkal és fürdősókkal. Úgy érzem magam, mintha a mennyországba kerültem volna. Puha köntös és papucs vár a szekrényben, és csoki a párnán. A koktélt megiszom, de a csokit beteszem a fiókba. Felveszek egy laza nyári ruhát, papucsot és a fél arcomat eltakaró napszemüveget. Fel kell, hogy fedezzem magamnak a hajót. A prospektust magamhoz veszem, abban benne van a tervrajz is.

Öt kontinens, huszonnégy ország, negyvenhárom kikötő, összesen harminckét-ezer tengeri mérföld. Fakultatív kirándulások és kilenc kikötőben éjszakai programok. Van még egy tucatnyi bár, külön spa részleg, minigolf és bowling, szivarszoba. Keresem a fitnesz részleget, és meg is találom. Futópálya, ami a fénykép alapján a hajó egyik végében körbe vezet egészen a széléig. Hajnalban fogok futni, amikor nem lesz senki. Olvasom tovább, öt gourmet étterem és nyolc különleges bár. Van még kaszinó és mozi, és hatalmas édesvizű medence, ebből három is.

Boldogan nézek ki az az óceán semmibe vesző szürke párájába meredve, és elindulok. Éhes vagyok, és izgatott. Ez a legrosszabb, hiszen ennék valamit, de nem merek, mert a gyomrom kis gombóccá zsugorodott össze. Követem a térképet, és nagyon könnyen elboldogulok. Az étterem ragyogó, hatalmas csillárral középen, és széles választékkal. Győz az éhség az izgatottság felett, és hamarosan a lágy szellőben csipegetem a sült csirkemellet salátával. Pincérek sürögnek forognak, nézem őket, és az jut eszembe, hogy irigyelhetnek minket. Én is ezt tettem, ahelyett, hogy már hamarabb elindultam volna.

- Bort? - lép elém egy fiatal lány, a szeme mosolyog, és vár.

- Kérek. Köszönöm.

Jól esik, de nem akarok többet inni egy pohárnál. Mutatom, hogy elég volt, és ő továbbra is mosolyogva a következő asztalhoz lép. Még sosem utaztam hajón, és nem tudom, hogy fogja bírni a gyomrom. Felharsan a kürt, és a gyerekek - mintha már tudnák, hogy mi következik - sikongatva rohannak előre, a hangjuk elveszik a mély kürtszóban. Meleg van, ezért inkább behúzódom a klimatizált bárba, nézek ki az ablakon, ahogy lomhán magunk mögött hagyjuk a kikötőt és lassan a kontinenst is.

Hihetetlennek tűnik, hogy én, aki a várost sem hagytam még el csupán csak kétszer életemben, átutazom az egész világot. Kérek még egy pohár bort, és élvezettel kortyolgatva nézem a férfit, aki a másik sarokban egy kopottas, valamikor kék színű baseball sapka alá rejtőzködve ül. Vöröses barna haja vastag göndör fürtökben kandikál ki a sapka alól, félig takarva sovány, hosszú nyakát. Könyvet lapoz karcsú, hosszú ujjával, amit oldalanként a szájához emel és megnyálazza. Mosolygok rajta. A szakálla - akárcsak a haja vöröses árnyalatú, és enyhén bozontos, és bevallom őszintén, a kinézete alapján nem mondanám meg, hogy megengedhet magának egy ilyen hajóutat. Mégis a mozdulataiban van valami ösztönösen hanyag és könnyed elegancia. Lábát lazán veti át a térdén, és elámulok a cipőjén. Vajon mekkora lába lehet? Óhatatlanul is a sajátomra nézek. Én kis lábon élek, harminchatos apró talpakon. Újra visszatéved rá a tekintetem, és hirtelen felemeli a fejét, mintha megérezte volna, hogy nézem, pedig a napszemüveg mögé nem láthat be. Nem mozdulok, nem árulom el magam, csak kortyolok egyet a boromból. Leteszi a könyvet, biccent, és kimegy.

Mégis honnan tudta, hogy figyelem? Elönt a pír, érzem, hogy ég az arcom. Leleplezett, és elszégyellem magam. Vajon mit gondolhat rólam? Aztán vállat vonok, és a hatalmas, végeláthatatlan vizet figyelem inkább. Nem érdekel senki, és semmi, csak az a néhány sirály, akik hűségesen követik a hajónkat.