– Cate. – mondom a nevét, csak úgy, mintha köszönnék vele. Mosolyogva látom a döbbenetet az arcán, és levéve a szemüveget, leülök az íróasztala előtti székbe. Sosem kínált hellyel, mikor magához rendelt.

– Barbara? – keresi a szavakat, ami nála nagy szó. Hirtelen lángba borul az arca, de csak egy röpke pillanatra, és azonnal felveszi a dölyfös és fölényes álarcot. – Gabriel azt mondta, hogy beteg vagy.

Elveszem az asztaláról a kis táblát, amit a csoport gravíroztatott neki, amiben az én pénzem is benne van. Ezzel köszöntöttük, mikor ide került. Aztán egy képkeretért nyúlok, de megfogja a kezem. Rám sziszeg, és a szép arc eltorzul.

– Nyugi, tudom, ki van rajta. Jozeph elmondta. Tulajdonképpen csak megköszönni jöttem, hogy megkönnyítetted a dolgomat. A tiéd lehet, váljék egészségedre. Jó srác ő, csak kicsit ellustult

– Melletted lett ilyen. Amikor velem volt, akkor igazi energiabomba volt. – Ez új. Mi az, hogy vele volt? Hiszen Cate az után került a céghez, hogy Jozephet kirúgták. Tehát ezért utált engem ez a nő.

– Az lehet, de hogy miattad sikkasztott, az is igaz – blöffölök, és betalál. Látom az elnyúlt ábrázatán, hogy nyitja a száját, de hang nem jön ki belőle. – Nem mondom el senkinek.

Csak elveszem a képet, és meg sem lepődöm rajta. Ők állnak ketten, boldogan, ölelkezve valahol egy tengerparton. Bezzeg velem a várost sem volt képes elhagyni, nemhogy a tengerre elmenni.

– Szépek vagytok együtt. Sok boldogságot nektek.

– Ennyi?

– Mit vártál?

– Botrányt? Én biztos a helyedben dühöngenék.

– Tegyek neked szívességet? Hát legyen, akkor a kedvedért Cate, mert mindig olyan jó voltál hozzám. – Ránézek a képre, és teljes erőből vágom az üveghez. Élvezem a hangzavart, amit a betört üveg darabjainak csörömpölése okoz, és azt is, hogy Cate összerezzen. Felugrik, és biztonságiakért kiáltana, de a számra teszem a kezem. – Ne haragudj, kicsúszott a kezemből. Ugye nem akarod, hogy a számból is kicsússzon valami, mondjuk, hogy tettestárs voltál a sikkasztásban? Jó kislány, most pedig elmondom miért is jöttem.

– Ki vagy rúgva... – hápogja elsápadva, és kiabálni kezd. – Takarodj az irodámból!

– Te engem nem rúghatsz ki, mert én mondok fel neked. De előtte még igénybe veszem a juttatást.

– Semmit nem kapsz, semmilyen bónuszt, megértetted? – megvonom a vállam, és az ajkamba harapok. Csak mosolyogni tudok rajta. Nem bosszant, már nem lesznek miatta nehéz óráim, nyugtalan éjszakáim és hányingerrel teli reggeleim. Megkönnyebbülök, fizikailag érzem. Egy pillanat alatt lett semmivé a rossz közérzet. Talán csak ez volt a bajom, ez a nő szívta ki belőlem az életet, ez az energia vámpír. – Kidobatlak, ha nem húzol el.

– Ejnye-ejnye Cate, hogy lehetsz ilyen közönséges, te aki mindig olyan higgadt voltál, és kimért? Őrizd meg a hidegvéredet, mert oda a tekintélyed. Látod? Mindenki téged néz.

Valóban. A bokszokból az alkalmazottai mind minket néznek, azt, hogy hol vörös, hol elsápadt arccal kiabál a néma csendben. Most még telefon sem csörög, mintha a világ csak erre a kirohanásra várt volna. Felállok, és az első, amit meglátok, Gabriel. Enyhén leszegett fejjel, de elégedetten mosolyog. Büszke rám, látom rajta. Visszamosolygok, és integetek a többieknek. Van, akit életemben most látok először, pedig egy helyen dolgozunk, de akiket ismerek, azok futnak utánam.

– Mindenki visszaül a helyére, különben ki lesz rúgva! Azt hiszitek, nem találok azonnal a helyetekre mást? – Igazam volt. Oda a tekintélye. Senkit nem érdekel a fenyegetőzése. Gabriel messzebbről néz, nem jön oda, miért is tenné, hiszen pár óra, és velem lesz.

Két éjszaka, ennyi jut nekünk. Állok az erkélyen, pezsgőt iszok, és várom.
Rohant hozzám, és amikor ajtót nyitok belép, de nem szól semmit. Becsukja maga mögött, áll, azzal a vidám csillogással a szemében, amit úgy megszerettem. A pillantása a számra vándorol, és könnyedén megcsókol. Az ajkai egyre gyorsulva táncolnak az enyémen, a kapkodó csókból aztán heves és szenvedélyes csók lesz, és amikor felkap a karjába, tudom, elvesztem. Végérvényesen. Letesz az ágy előtt, és elenged.

– Biztos, hogy akarod? – kérdezi halkan. Csak nézek rá, és nem értem, most mire vár.

– Igen. És te? – sóhajtok, s ő bólint. – Bolond vagyok, ugye? Elmegyek, talán vissza se jövök, és most mégis veled vagyok.

– Ne gondolkodj már ennyit, Barbara. – mosolyog, de látom a bánatot rajta. Kigombolja a ruhámat, és gyönyörködve nézi, ahogy engedelmeskedve a fizika törvényeinek, lágyan csusszan le a földre, körbeölelve a bokámat. – Ne gondolkodj. Csak tedd azt, amit szeretnél!

Kihúzza az ingjét a nadrágjából, és elkezdi kigombolni. Ellököm a kezét, és lassan levetkőztetem, sokáig tart, mert fel akarom fedezni a testét. Talán el akarom raktározni az emlékezetemben, hogy majd később, ha eszembe jut, így lássam magam előtt. Mert milyen is? A haja barna, enyhén vöröses, a szeme szürke, a szája puha és a fogai... Istenem, ahogy mosolyog, nekem is mosolyognom kell. A testére egy szó van: tökéletes. Magas és inas, a combja pont olyan hosszú, amilyen mindig is tetszett. Nem sovány, és nem is túl izmos, jobb nem is lehet.

– Még ma nem is mondtam, milyen gyönyörű vagy – súgja, miközben kibújtatom az utolsó ruhadarabból is.

– Mit szóltak volna az irodában, ha csak úgy odakiáltod?

– Sajnálom, hogy nem tettem meg. Igaz, amit pletykálnak? Hogy Cate és Jozeph? Meg hogy sikkasztottak?

Csak bólintok, és húzom magammal az ágyba. Nem akarok arra a kettőre gondolni, nem akarok rájuk egy másodpercnyit sem pazarolni az időmből. Nem érdekel, honnan tudta ezt meg, mikor csak ketten voltunk az irodában Cate-tel. Elkomorodik, és a távolba mered.

– Ne foglalkozz velük. Itt vagyok. – Játszadozni kezdek a hajával, végighúzom az ujjam az arcán. Nem teljesen sima, van egy kicsi borostája, ami serceg a simogatásom alatt. – Növessz szakállt, mire visszajövök.

– Hát visszajössz? – vágja rá, és csókol. Nem hagy válaszolni, talán a nemleges választól fél, mert egy pillanatra sem válik el az ajka az enyémtől. Amikor belémhatol ismét érzem azt a különös érzést, hogy mi valamiért összetartozunk, hogy mindig rá vártam, hogy több ez, mint meghittség, hogy jóval több, mint csak szex. Meginog a határozottságom. Ha kérné, itt maradnék vele, de szerencsére nem kéri. Felsóhajtok alatta, és becsukom a szemem. Belefúrom az arcom a hajába, szívom magamba az illatát, ezt is meg akarom őrizni.

Nagyon hamar belé tudnék szeretni, ha még ez nem történt volna meg eddig. Talán nem volt annyira jó ötlet elhívni, mert fájni fog az elválás. A testem nem hagy gondolkodni, a simogatása, a csókja felrobbantja az agysejtjeimet, és csak az érzés marad, hogy közeleg.

– Nyisd ki a szemed Barbara, nézz rám! – Szót fogadok neki, a tekintete homályos, a mozdulatai egyre hevesebbé válnak, hallom ziháló légzését. – Szeretlek!

Őszinte kiáltása végighasított rajtam. Nem akarom, hogy szeressen, nincs értelme. Holnapután elválunk örökre. Elönt engem is a forróság, és megremegek. Még egy napig szeressen csak, engedem. 

Néhány percnek kell eltelnie, mire lecsillapodunk mindketten, és a szívem átvált a zaklatott dübörgésből lassú pulzálásba. Nyugalom és elégedettség tükröződött az arcán, ahogy talán az enyémen is. Remélem látja rajtam hogy annyira jó volt vele. A teste ellazult, és elnyúlik mellettem, lustán, nagyot sóhajtva.

– Mi lesz velünk? – kérdezem, pedig nagyon jól tudom a választ.

– Várok. Eddig is vártam, ezt a kis időt még kibírom.

– Nem jövök vissza. – Az oldalára fordul, és összehúzza a szemét. Már nem szürke, már mély kék.

– Mi az, hogy nem jössz vissza? Ezzel azt akarod mondani, hogy ez neked.... Hogy ez az egész, ami köztünk volt, nem jelentett semmit?

Úgy mondanám, hogy mindent jelentett. Hogy ez nem csak csupán szex, hogy ő lesz a legjobb és legszebb dolog, amire emlékezni fogok. Nem akarok magyarázkodni, csak arra van szükségem, hogy ne gondoljak semmi másra.

– Gabriel. Az lenne a legjobb, ha elmennél.

– Most?

– Igen, és ne gyere vissza.

– Akkor ennyi volt?

– Ennyi. Kérlek, ne nehezítsd meg a dolgot, elég nehéz így is. Ha még egy napot, egy éjszakát eltöltök veled, akkor...

– Tölts. – szól rám.

– Nem. Menj el. – Szótlanul felöltözik, és engedelmeskedik nekem. Elmegy, és én hosszú percekig csak nézek magam elé. Kifutok az erkélyre, és nézem, ahogy megáll a hotel előtt, aztán elindul, és eltűnik a szemem elől.